Forrás: Emih

Kiss József professzionális családfakutató volt vendége az elmúlt héten a Zsidó Tudományok Szabadegyetemének… Érdekfeszítő előadásán megtudhattuk, hogy a ma „kutatói” a családfakutatás során milyen forrásokra hagyatkozhatnak, hogy valójában az egyházi anyakönyvvezetés legkorábban a XVI. században jelent meg, de leginkább csak a XVIII. század végén vált elterjedté. A zsidó egyházi anyakönyvvezetés azonban sokkal kevésbé volt pontos és követhető az adott történelmi körülmények befolyása miatt, hiszen a zsidó közösségek az állandó mozgás miatt kevésbé voltak stabilok.

 

Ma a legbiztosabb és egyben a legpontosabb forrás az állami könyvvezetés, melyet 1895-ben indítottak és melyben 1949-ig a vallást is feltüntették.

Kiss József izgalmas összefoglalójában említést tett az egykori gyászjelentésekről is, melyek szintén fontos forrásai, olykor nélkülözhetetlen kellékei lehetnek a családfa feltárásának. Előadónk az évek során közel 30 ezer gyászjelentést gyűjtött össze.

Családfakutatás részleteivel kapcsolatos kérdéseiket szívesen fogadja Kiss József úr az [email protected] e-mail címen.

Különböző témákban hallgathatsz előadásokat a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén minden vasárnak 16.00-kor. Érdeklődni a 268-0183-as telefonszámon lehet.

Comments are closed.