Forrás: Magyar HírlapReformpárti lesz a palesztin kormány

Át kényszerült alakítani

Át kényszerült alakítani még ki sem nevezett kormányát Ahmed Korei, hogy megoldja a politikai válságot. A palesztin törvényhozók ugyanis dühösen követeltek a régi arcok helyett reformgondolkodású minisztereket a kabinetbe.

Ma kellene elfogadnia a palesztin parlamentnek Ahmed Korei új kormányát. A miniszterelnök azonban olyan kabinetet terjesztett a törvényhozás elé, amely gyakorlatilag a régi, megszokott arcokból állt, feldühítve ezzel a képviselőket. Korei így tegnap – a politikai válság megelőzése érdekében – kénytelen volt visszavonni a listát, és megígérni, hogy több technokrata, reformgondolkodású minisztert is beválogat majd a csapatába. A Reuters értékelése szerint ezzel megnyitotta az utat ahhoz, hogy Mahmud Abbasz elnök végrehajthassa a Palesztin Hatóság megígért reformját, s békét köthessen Izraellel.

Bár a részletek még nem ismertek, az biztosnak tűnik, hogy a kabinet tagja marad több olyan miniszter, akit Korei eredetileg kiválogatott. Így például Nabil Saat egykori külügyminiszter, a néhai Jasszer Arafat lojális munkatársa, aki a tervek szerint miniszterelnök-helyettessé lép elő, valamint Szaeb Erekat, aki a palesztinok főtárgyalója volt. Az új kormánylistát Korei ígérete szerint ma terjeszti a törvényhozás elé.

Abbasz és a reformpárti Fatah mozgalom – a legerősebb palesztin frakció – a hírek szerint már hetek óta győzködi Koreit, hogy szabaduljon meg az Arafathoz köthető „régi gárda” prominens képviselőitől, akiknek a neve túlságosan összefonódott a korrupcióval és hozzá nem értéssel vádolt korábbi kormányokkal. Ami azonban nekik nem sikerült, az a képviselőknek igen, amikor hétfőn bizalmatlansági szavazással fenyegették meg Koreit. A Fatah katonai szárnya, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai, amely a korrupcióellenes harc élcsapatának – is – számít, egyenesen arra szólította fel Abbaszt, hogy váltsa le a még Arafat által 2003 végén kinevezett Koreit, ha nem hajlik a jó szóra.

Abbaszra komoly nyomás nehezedik az Egyesült Államok és több donor ország, illetve szervezet részéről is, hogy tisztítsa meg a kormányt, és alakítsa át a gyakran egymással is vetélkedő biztonsági szervezeteket. Brüszszelben elmondott beszédében George Bush amerikai elnök is reményét fejezte ki, hogy palesztin kollégája „kihasználja a pillanat adta lehetőségeket”.

MH-összeállítás

©

Comments are closed.