Forrás: Emih

A közel 60 éve megrendezésre kerülő Nemzetközi Chábád Lubavics Shluchos Konferencián idén januárban több mint 1700 női küldött vett részt képviselve Amerika államaiban és a világ többi részén is működő lubavicsi közösségeket. Immáron 4 éve e nagyszabású rendezvényre a jeles shluchos tagok a Vendég Program keretén belül vendégeket is hívhatnak. A világméretű konferencián Magyarországot Oberlander Batsheva képviselte és vendége Gutfreund Judit, a Hanna Női Klub fő szponzora és szervezője volt…

A magyarországi Chábád Mozgalom elismertségét és jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Gutfreund Judit volt az egyetlen európai vendég a meghívottak között.

T.J.: Kedves Judit, milyen célból jött létre ez a konferencia?

G.J.: Az évente megrendezésre kerülő 5 napos konferenciát a zsidó élet, a világ különböző országaiban szerveződött zsidó közösségek tapasztalatainak átadása céljából szervezik egybekötve a nagy becsben tartott, a zsidó nők érdekében oly sok jót cselekedett Chájá Muská Schneerson Rebbecen jorcájtjával.

T.J.: Milyen előadásokat hallgathattatok a konferencia alatt?

G.J.: Nagyon tanulságos előadások részesei lehettünk a lubavicsi rabbiktól a legaktuálisabb témákban. Nem is olyan régen történt a nagy szökőár, a cunami India partjainál. Ehhez kapcsolódóan hallhattunk előadásokat a Messiásról. Mindenkit nagyon foglalkoztatott ez a kérdés, hiszen a zsidó misztika szerint a Messiás eljövetelét különleges események, akár egy földrengés, vagy szökőár előzi meg. Továbbá a női küldöttek a legkülönbözőbb korosztályokat képviselve mutatták be a zsidó közösségek munkáját és életét, és megosztották mindannyiunkkal tapasztalataikat.

T.J.: Kiéleződtek-e a korosztályok közötti különbségek?

G.J.: Igen. Leginkább az előző generációk és a mai fiatalság szervezési munkáinak nehézségei és könnyebbségei látványosak, hiszen a mai fiatalság a fejlett technikának köszönhetően sokkal intenzívebben, sokkal hamarabb és nagyobb számban érheti el az adott térségben élő zsidó családokat. És ezáltal úgy mint a gyökerekhez való visszatalálás, az anyagi támogatások száma is jelentősen megnőhet.

T.J.: Esetleg voltak akik negatív tapasztalataikról számoltak be?

G.J.: Sajnos igen. A világ bizonyos részein sajnos nem csak az infrastruktúra hiánya, hanem a kialakult politikai helyzet és ennek vonatkozásaképpen az anyagi bizonytalanság is igen megnehezíti a zsidó szervezetek munkáját. Egy argentín rebbecen panaszkodott, hogy sajnos Argentínában még azt a néhány ezer lelket számláló zsidó közösséget is nehezen tudják összetartani, mindenki félelemben él.

T.J.: Mi volt a legkedvesebb pillanat a rendezvény alatt?

G.J.: Évek óta bevett szokás a konferencián, hogy az új tagok és a meghívott vendégek pár mondatban bemutatkoznak és kifejtik a közösségben végzett munkájuk főbb mozzanatait. Így nekem is alkalmam nyílt – mint egyetlen európai vendég – bemutatnom a Chábád Mozgalom tevékenységét, melyet sikernek is elkönyvelhetünk, hiszen mindenki csodálattal hallgatta, milyen nagy számban vagyunk képesek megmozgatni a hazai zsidó közösséget a Pesti Jesiva programjainkkal, a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén szervezett előadássorozatunkkal és – melynek fő szervezője magam vagyok – a Hanna Női Klubbal. A világon egyedülállónak mondhatjuk a közel 300 lelket számláló Hanna Női Klubot, melynek találkozóin havi rendszerességgel több mint 100 klubtag jön össze. A világon hasonló klubok mindössze 20-30 fővel működnek! Többen kértek tőlem tanácsot, hogyan is szervezhetnék meg női találkozóikat. Több személyes kapcsolatot is sikerült kialakítanom más résztvevőkkel.

T.J.: Ezek szerint mély nyomot hagyott benned a konferencia?

G.J.: Nagy örömömre szolgál és büszkeséggel tölt el, hogy Oberlander Batsheva mellett én is képviselhettem Magyarországot egy ilyen világszínvonalú, professzionálisan megszervezett és lebonyolított konferencián, és bemutathattam kicsiny hazánkban végzett munkásságunkat ma, mikor a zsidóság a reneszánszát éli.

Comments are closed.