Forrás: NOL

Kormányonként csak egy

Zappe László, 2005. február 23. 00:00

Önmagában véve nem lenne abban semmi különös, hogy a Sorstalanság semmiféle medvét, se ezüstöt, se aranyat nem fogott Berlinben. A fesztiválfiaskót közvetlen előzményei vonják különös fénybe.

Az, hogy ezúttal nem a fesztivál választotta a filmet, hanem a film a fesztivált. És valljuk be, aligha akadt volna, aki előre látja, hogy az alkotók nem számoltak helyesen, amikor úgy vélték, ennek az alkotásnak a nemzetközi terepen leginkább Berlinben van esélye. Minden korábbi előjel erre utalt, Kertész Imre berlini kötődésétől a film témája, a holokauszt iránti német érzékenységig. Egészen az első meglepetésig, amikor a válogatók nem kívánták volna a művet a versenymezőnyben látni.

Utólag persze könnyű azt mondani, hogy ekkor már sejthető volt, valami nincs rendben a számítással. Vagy a németeknél változott meg valami, vagy a film világa nem egyezik azzal, amit ők gondolnak a film témájáról. Lényegében mindegy: utólag azt is könnyű mondani, hogy talán szerencsésebb lett volna megspórolni ezt a mostani kritikai vesszőfutást. És utólag mondhatjuk azt is, amit mond is a film rendezője, hogy ez a német lapok többségében olvasható kritikai felzúdulás is hírét viszi a filmnek. Ami biztosan igaz, de ha jó hírét vinnék a filmnek, az mégis szerencsésebb volna, mint ha rossz hírét viszik. Egy sikeresebb fesztiváli bemutatkozás bizonyára még jobban segítené az alkotás nemzetközi fogadtatását.

A Sorstalanság sorsának persze ez csak a kezdete. Már tudjuk, a hazai fogadtatást mérsékelt kritikai visszhang mellett is hatalmas közönségérdeklődés jellemzi. Ami mindenképpen siker.

Érdekesebb azonban, hogy minden idők legdrágább magyar filmjének egész eddigi történetét is hasonló kettősség kísérte végig. Nagy öröm, hogy mennyi pénzt sikerült összeszedni, aztán nagy csalódás, hogy valamit mégis sikerült elszúrni menet közben, pénzhiány miatt leállt a forgatás, aztán megint öröm, hogy új producer bevonásával mégis folytatódott, miközben akadtak olyanok is, akik a forgatás ‘szakrális helyszíne’ miatt berzenkedtek, s mindezek hegyébe még a forgalmazói jogokon is sikerült cégeknek összeveszniük.

Lehet, hogy a film hazai propagandájának mindez jót tett. A hazai viszonylatban mérhetetlen költségvetés ugyancsak fokozhatja az érdeklődést.

Az is lehet, hogy természetes dolognak kellene vennünk, ha egy ekkora és ennyire szokatlan vállalkozás nem megy simán, ha a magyar filmgyártás esetében ilyen kivételes mennyiségű pénz mozdul meg, akkor megmozdulnak mindenféle érdekek. Sokan próbálnak leszakítani valamicskét a Nobel-díj hírével is összegyűjtött kormányzati és nemzetközi eredetű összegekből. Nem volt ez lényegesen másképpen a Hídember esetében sem.

Talán éppen csak az nem természetes ezekben a történetekben, hogy felénk ilyen szokatlanok.

Nálunk ugyanis csak akkor születhet szuperprodukció, ha az állam fizet. S amiben az állam, következésképpen a mindenkori kormány keze benne van, annak elkerülhetetlenül politikai színezete lesz. Le nem moshatja magáról a kurzusfilm bélyegét a történelmi tárgyú, a legnagyobb magyarról szóló Hídember, s ugyanerre a sorsra jut a Sorstalanság, ez az ugyancsak történelmi tárgyú, az egyik legnagyobb magyar tragédiáról szóló film is.

Lehet, ez az ára annak, hogy kormányonként legalább egy nagyszabású művészi vállalkozás megszülessék.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.