Forrás: NOL

Ami elválaszt, és ami összeforr

Munkatársunktól, 2005. február 23. 00:00

Irak: a háború kapcsán Európa megosztott volt, egy „béketábor” nyíltan szembekerült Amerikával. A január 30-i választások óta egyetértés van abban: nem hátra, hanem előre kell tekinteni.

Irán: Európa a brit-francia-német trojkán keresztül tárgyal Teheránnal. Amerika ebben nem vesz részt, s nem zárja ki, hogy erővel vessen véget a szerinte háborús célokat is szolgáló iráni atomprogramnak.

Szíria: Európa és Amerika egyetért abban, hogy a szíriai csapatokat ki kell vonni Libanonból. Európa bízik a damaszkuszi rezsim belső puhulásában, Amerika keményvonalasabb.

Közel-Kelet: Jasszer Arafat halálával új lehetőség nyílt meg az USA és az EU által is szponzorált útiterv végrehajtására. Csökkenhet az álláspontok közötti szakadék: Amerika eddig inkább az izraeli, Európa a palesztin álláspont iránt volt megértőbb.

Ukrajna: Közös érdek a demokratikus, az „euroatlanti családban” helyét megtaláló Ukrajna. Az európai aggodalom: a kormányközi alapon működő NATO-nak jóval könnyebb Kijevet befogadnia, mint a részben „közösségi” EU-nak.

Kínai fegyverembargó: Európa az eddig is jobbára jelképes korlátozás feloldására készül. Amerika az erőegyensúly felbomlásától tart a tajvani szorosban.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.