Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 22. kedd

Vigyázni kell az arabokkal

Bizony vigyázni kell. Erről egy olyan történet jut eszembe, amely (állítólag) a hatvanas években esett meg, amikor még teljes mellszélességgel támogattuk ‘az arabok igazságos ügyét’, ‘az izraeli agresszorral’ viszont csak gazdasági kapcsolatot tartottunk fenn, azt is szégyenlősen.

Szóval akkoriban arab küldöttség érkezett Budapestre, gazdasági megállapodás aláírására. Amely igen előnyös lett volna számunkra, így aztán az illetékes minisztériumban szabályosan körüludvarolták a vendégeket. Természetesen arra is ügyeltek, hogy csakis alkoholmentes italt, konkrétan narancslevet szolgáljanak fel nekik. Az arabok csettintgettek, mondván, hogy ők aztán értenek a narancsléhoz, de ilyen finomat még nem ittak. ‘Honnan való?’ – kérdezték érdeklődve. Egy tündi-bündi kis titkárnő készségesen meg is adta a választ: ‘Hát Izraelből!’

Az arabok arca megmerevedett, aztán mintegy vezényszóra felálltak és szó nélkül távoztak. A megállapodásból persze nem lett semmi. Ismétlem: vigyázni kell az arabokkal.

Gyurcsány Ferenc nem vigyázott. Egy pártrendezvényen a szaúdi-magyar barátságos focimeccsről szólva úgy viccelődött, hogy válogatottunk ‘halált megvető bátorsággal küzdött az arab terroristák ellen’. Ami által érzékeny pontjukon csípkedte meg a szaúdiakat. Hiszen emlékezetes, hogy azon terroristák közül, akik a szeptember 11-i merényleteket végrehajtották, tizenöt a sivatagi királyság állampolgára volt. Volt hát mit hallgatnia a szaúdi kormánynak, melynek bajait csak növelte, hogy időközben ő maga vált az iszlám fundamentalizmus egyik fő célpontjává. A szaúdi nagykövetet konzultációra hazarendelték, és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is tanácsosabbnak vélte lemondani ottani látogatását.

Kis és gyenge országot sem szabad persze megsérteni, de Szaúd-Arábia esetében gazdasági nagyhatalomról, a világ első számú olajexportőréről van szó. Arról a tekintélyről nem is szólva, amit a sivatagi királyság a muzulmán szent helyek védnökeként élvez. Szaúd-Arábia megengedheti magának, hogy megsértődjön.

Gyurcsány Ferenc illendően bocsánatot kért, a többi, Budapestre akreditált arab nagykövet ezért napirendre is tért az ügy fölött. De vajon miért követte el ezt a könnyelműséget a miniszterelnök?

Talán mert spontán alkat. Persze ahhoz, hogy megnyilvánulásai lendületesek és meggyőzőek legyenek, hogy felvehesse a versenyt az ellenzék úgyszintén ‘felvágott nyelvű’ vezérével, nos, ahhoz kell a spontaneitás. Ez az amúgy szükséges szónoki tulajdonság azonban megnehezíti a kontrollt, amire pedig egy miniszterelnöknek igencsak szüksége van. Hiszen ilyen tisztség betöltője nem adhat ilyen támadásai felületet. Márpedig Gyurcsány Ferenc most adott.

Amit a magyar jobboldal sietett is kihasználni. Ez a jobboldal ugyanis (különösen sajtóbeli segédcsapata) hevesen arabbarát. Hogy miért? Természetesen nem az arabok miatt. Hanem azon ország miatt, amely az arabok legfőbb közel-keleti ellenfele; azon nép elleni gyűlölete miatt, amely e szóbanforgó országot (is) lakja.

Miniszterelnökké választása után Gyurcsány Ferenc azt mondta: elvárja munkatársaitól, hogy szóljanak, ha ostobaságot csinál. Én ugyan nem vagyok munkatársa, de a sikerét kívánom. Úgyhogy most szólok.

Kepecs Ferenc

MTI-információ

CopyRight Népszava

Comments are closed.