Forrás: Magyar HírlapBush Európában, problémák a szőnyeg alatt
„Múló nézeteltérésnek” nevezte
„Múló nézeteltérésnek” nevezte a transzatlanti szakadást George W. Bush amerikai elnök tegnap Brüsszelben, európai útja első állomásán. Felszólította az európai országokat, hogy adjanak több támogatást az iraki kormánynak – „a világ leg-újabb demokráciájának”.
A NATO és az Európai Unió (EU) vezető képviselői előtt mondott beszédében az amerikai elnök a „transzatlanti egység új korszakának” beköszöntét sürgette. „Sem átmeneti vita, sem a kormányok közötti múló nézeteltérés, sem egyéb földi hatalom nem fog soha megosztani bennünket” – mondta. A szabadság terjesztése az egész emberiség ügye, a transzatlanti egység pedig létfontosságú a demokratikus reformok ösztönzése szempontjából – mondta.
Ami Irakot illeti, az elnök szerint eljött az ideje annak, hogy a megállapodott demokráciák kézzelfogható politikai, gazdasági és biztonsági segítséget nyújtsanak a világ legújabb demokráciájának.
„Minden országnak érdekében áll a szabad és demokratikus Irak sikere, mert ez az ország harcolni fog a terrorizmus ellen, és a szabadság fénysugara, az igazi stabilitás forrása lesz a térségben.”
Bush szerint a közvetlen célkitűzés most a Közel-Kelet békéjének megteremtése. „Mi a békét a béke kedvéért akarjuk megvalósítani Izrael és Palesztina között. Tudjuk, hogy a szabad és békés Palesztina lendületet adhat a reformoknak az egész szélesebb Közel-Keleten” – mondta.
Az elnök felszólította Szíriát, vessen véget Libanon megszállásának, szüntesse be terrorista csoportoknak nyújtott támogatását, és erőteljesebben lépjen fel azon csoportok ellen, amelyek támogatják az Irakban tevékenykedő felforgató erőket.
Bush megint nem volt hajlandó kizárni „egyetlen opciót” sem Irán esetében, és követelte Teherántól: tegyen le atomfegyver megszerzésére irányuló szándékáról, és szüntesse be terroristáknak nyújtott támogatását.
Az amerikai elnök mosolyoffenzívája ellenére túl sok olyan probléma van az Egyesült Államok és Európa országai között, melyek miatt nem lehet „minden fronton” kikiáltani a békét – jegyezte meg a BBC elemzője. Vita folyik Európa és az Egyesült Államok között a kínai fegyverembargó feloldásáról. Európa már szállítana fegyvereket Kínának, csaknem 16 évvel a Tienanmen téren lezajlott véres dráma után, míg Washington a térség erőegyensúlyát félti, miközben fél szemmel Tajvan érdekeire is figyel.
Európát aggasztják az Iránnak célzott amerikai fenyegetések, az Egyesült Államok azonban attól tart, hogy az elhúzódó viták ideje alatt Teherán valóban létrehozza nukleáris arzenálját. Bush elnök – minden ösztökélés ellenére – nem hajlandó csatlakozni a kiotói klímaegyezményhez sem, s ebben az európaiak megint az „unilaterális Amerika” arroganciáját látják. Bush tegnap az új technológiák alkalmazását ajánlotta a gazdasági növekedés szavatolására és a környezet egyidejű kímélésére.
Folytatás a nyomtatott verzióban.
fgy
©