Forrás: HETEK

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM | 2005. FEBRUÁR 18.

Németh Szilárd, Hubert József

Vita a Sorstalanságról

„A legfurcsább az a dologban, hogy a forgatókönyvet Kertész Imre írta. Mintha elfelejtette volna, miről szól a regénye.” Az alábbi szavakkal oktatta ki az egyik országos napilap a Nobel-díjas magyar írót a Sorstalanság című film bemutatása után. Magyarország legjelentősebb holokausztfilmjét számos kritika és vád érte, elsősorban a jobboldali sajtó részéről.

Jelenet a filmből Fotó: Intercom

Érzékeny témája ellenére a kritikusok korántsem bántak kesztyűs kézzel a Nobel-díjas regény filmváltozatával. Az író mellett az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos is a támadások kereszttüzébe került. Olyannyira, hogy egyes publicisztikákban még az épelméjűségét is megkérdőjelezték. „A rendező fejében a semmi házibulija zajlik, lazán, otthonosan tombolnak benne a meg nem gondolt gondolatok, ezek az ős-diszkópatkányok.” Finomabb vádak szerint Koltai 2,7milliárd forintból újraforgatta a Schindler listáját. Ennek fényében nem meglepő, hogy a Volt egyszer egy vadnyugattal világhírnevet szerzett, BAFTA-díjas, többször Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt Ennio Morricone zenéjét sem kímélte a jobboldali kritika. „Mintha a zeneszerző a hétköznapi ténykedések kávészüneteiben rakosgatta volna össze a hanganyagot” – írja egy tárgyilagos napilap.

A másik fő kifogás a filmmel szemben a hazai viszonylatban tetemesnek mondható költsége volt. Számos esztétát teljesen új oldaláról ismerhettünk meg: az irgalmas szamaritánus a felszínre tört. „Mennyi kórházi ágyat lehetett volna megmenteniennyi pénzből?”, „Hány kilométer autópálya épülhetett volna ebből az összegből?”, és hosszan folytathatnánk a sort az igen komoly, szociális jellegű felvetések mentén.

Sajnálatos módon egyes újságoknál ez a kérdés a napi politikai sárdobálás szintjére süllyedt, ennek köszönhetően az emberek egy része már az alkotás bemutatása előtt negatív érzéseket táplált a mű iránt. Már a film bemutatása előtt is közpénzek elherdálásáról beszéltek; egyesek azt a látszatot keltették, hogy az egész filmet a „mi pénzünkből” forgatták. Holott a valóságban a film elkészítéséhez többek között az izraeli állami tévé és az ottani filmalap egymillió euróval járult hozzá, nem is beszélve a piacvezető magyar televízióról, rádióról, internetes portálról, olajipari cégről stb. A sorozatos vádak végül egy minden részletre kiterjedő vizsgálatot eredményeztek, de a költségvetésben nem találtak semmi kivetnivalót az átvilágítók.

Sokak szerint a holokauszt témájához méltatlan a film, ugyanakkor a terem felé haladva az előző vetítésről távozó nézők döbbent csendben, könnyes tekintettel hagyják el a vetítőtermet. A vetítésre váró közönség már sejtheti, hogy Koltai Lajos filmje nem erőtlen alkotás, és nem is egy szokványos holokausztfilm. Igaz, már az első percekben nyilvánvalóvá válik, hogy a Sorstalanság nem tökéletes, néhol kifogásolható a színészek teljesítménye, és a hollywoodi filmeken felnőtt magyar közönség is lassan hangolódik rá a film sajátos, művészi jellegére. Ám a kissé döcögős kezdet után az események új lendületet kapnak, az alkotás pörgősebbé, összességében jobban élvezhetővé válik. Ehhez nagyban hozzájárulnak a hazai viszonylatban kiemelkedő színvonalú színészi alakítások. A sok jó színészi játék közül mindenképpen ki kell emelni Nagy Marcellt (Köves Gyurka), Dimény Áront (Citrom Bandi) és a vásznon csak néhány percet töltő, de szerepét tökéletesen megformáló Haumann Pétert (Lajos bácsi).

Kertész Imre szerint a mű legnagyobb erénye maga a történet, és az, ahogy a rendező a regény cselekményét a vászonra vitte. Mindazonáltal a film legerősebb oldala a gyönyörű képi világa, illetve az eleinte szokatlan, ám rendkívül hatásos rövid snittek. A Sorstalanság forgatókönyve európai szinten is megállja a helyét, több esetben is szó szerint követi a Nobel-díjas regényben leírtakat. Ugyanez igaz a cselekményre, amelyet a műfaj sajátosságaihoz alkalmazkodva több érzelemmel töltöttek meg az alkotók.

Míg Kertész Imre regénye előbb nyerte el a hivatalos irodalmi közvélemény elismerését, és csak utána fedezte fel a nagyközönség, a filmmel – úgy tűnik – épp fordított a helyzet. A bemutató utáni hétvégén rekordszámú közönség, 64 300 néző tekintette meg a Sorstalanságot, a kritikusok fanyalgása ellenére.

Megosztott külföldi kritika

Többségében negatív vélemények jelentek meg a Sorstalanságról szóló szerdai német sajtóbeszámolókban. A filmet kedden éjféltájban mutatták be az 55. berlini nemzetközi filmfesztiválon (Berlinale) az alkotók, Kertész Imre író, Koltai Lajos rendező, a főszereplő Nagy Marcell és a producerek jelenlétében. A kritikusokkal szemben a közönség vastapssal fogadta a több mint kétórás alkotást, a tengerentúlon is megjelentek elismerő kritikák.

Kertész Imre a Berlinalén Fotó: MTI

A Die Welt kritikusa viszont azt állapítja meg, hogy ha a film valamit bizonyít, az nem más, mint hogy Kertész Imre regénye megfilmesíthetetlen. Koltai Lajos, Szabó István operatőre naivitást próbál kölcsönözni látásmódjának. Minél közelebb kerül a főhős a koncentrációs táborhoz, annál inkább fakulnak a színek, annál többet vesz el Koltai a perspektívából. A Sorstalanság hollywoodias holokauszt-filmmé változik, amelyet csak a komor jelenetekben itt-ott megjelenő erő különböztet meg más filmektől. Ennio Morricone elviselhetetlenül bombasztikus zenéje a perverzitással határos – írta a Die Welt.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint, ha nem Kertész Imre írta volna a forgatókönyvet, a film alkalmas lett volna botránykeltésre, vagy legalábbis jókora felháborodásra. Így azonban az első vetítés végtelenül szomorú esemény. A film újabb bizonyítéka annak, hogy Auschwitz nem való játékfilmre – írta a kritikus, aki szégyenletesen banális, ártalmatlan képeket látott, amelyeken még az sem segít, hogy a rendező a képeket szépiaszürkébe öltöztette. „A foglyok gyengesége, akik minden újabb cementes zsák alatt jobban összeroskadnak, a lyukas ingek, a haldokló barátok, a füstölgő kémények, ezek mind megszégyenítően banális, ártalmatlan képek, amelyek semmit sem fejeznek ki” – állapítja meg a kritikus, és hozzáteszi: Ennio Morricone zenéje még a képeket is alulmúlja.

Az említett lapokkal ellentétben a Der Tagesspiegel elismerően szólt Koltai Lajos művéről. „Koltai kísérletét leginkább balladaként fogja fel az ember: a felháborító történetet magától értetődőként, erős érzelemmel akarja elmesélni. Ennio Morricone rekviemszerű zenéje ráhangol erre” – fogalmazott kedden a lap kritikusa a Sorstalanságról.

Az amerikai Variety kritikusa Koltai „nagyszerűen vezetett, felépített rendezéséről” írt, amelyben a holokausztnak egy teljesen új ábrázolása bukkan fel, különbözve a Schindler listájától és a Zongoristától. „Megjósolhatjuk, hogy szájról-szájra fog terjedni a film jó híre, sikere jelentős fesztiválokon folytatódik majd.”

Az index.hu internetes portál helyszíni tudósítója szerint a filmet perceken keresztül vastapssal, valóban nagyon jól fogadta a közönség. A sajtóban megjelent állításokkal szemben a vetítés során mindössze három néző hagyta el idő előtt a vetítőtermet, ami az éjjeli kezdésnek is betudható. A látogatók lelkesedése végül ovációba csapott át, amikor Koltai Lajos a Berlinben élő Kertész Imrét és az édesanyja társaságában megjelent Nagy Marcellt kérte a színpadra. (MTI-NOL-INDEX)

Az olvasó szemével

Nem értek egyet Erdei L. Tamásnak a Sorstalanság című filmről írott kritikájával. Igaztalannak és méltatlannak tartom azt, ahogyan lehúzza a filmet. Véleményem szerint egy egészen kivételes regényből egy nagyon hatásos, erőteljes film készült. A probléma az, hogy ez egy lélektani alkotás. Ennek az ereje abban áll, hogy a főhős szimpatikus alakját követjük, együtt érzünk vele. Ezáltal átéljük a fokozatos jogfosztottságát, egészen élőhalott állapotáig, majd visszatérését. Ekkor már kitaszított, nemkívánatos. Mindennek bemutatása nagyobb erővel hat, mint amikor naturálisan látjuk a tömegmészárlást. Ebbe már belefásultunk. A regény mondanivalója száz százalékban átjött a filmen, és ez volt a cél.

Ezáltal jobban megérint, mint akármilyen hagyományos feldolgozás.

Dr. Balázs János

***

A lap február 11-ei számában a Sorstalanságról megjelent kritika nagyjából egyetlen mondatával sem értek egyet.

Olvastam a méltán elismert regényt, és a filmet is láttam már, ami nekem igenis tetszett. Véleményem szerint nem csupán szavaiban hiteles az eredetihez, hanem szellemiségében is. Egy hihetetlenül naiv kamaszfiú szemén keresztül láthatunk mindent, ami pontosan úgy a könyvre, mint a filmre is jellemző, ez teszi unikummá a művet. Minden ezen, a gyermeki jóhiszeműség szemüvegén át jut el hozzánk, befogadókhoz, a bonyolult családi kapcsolatoktól kezdve a marhavagonokon át a krematóriumok kéményéből vulkánként kitörő tűzlángokig. Ez a nézőpont abból ered, hogy Kertész Imre tinédzserként élte túl a holokausztot, tehát evidens, hogy nem fogalmazódhattak meg benne olyan gondolatok, mint a felnőtt, meglett férfiakban.

A Sorstalanság fő témája nem a lágerben eltöltött minden egyes pillanat felett lebegő és azokat polipként átölelő halál és félelem, hanem a túlélés, az, ahogyan átélte, az, amire Kertész Imre emlékszik.

Célja pedig az, hogy mi se felejtsük el, hogy ez valóban a történelem legyen, és ne a jövő. Egyes kritikai írások azt hiányolják a filmből, hogy szembenézzen a holokauszttal, a magyar társadalom szerepével, és így valamiféle megbánást tanúsítson. Véleményem szerint ez nem várható egy túlélőtől, hiszen mivel is kéne szembenéznie, vagy mit is kellene megbánnia? Azt, hogy megszületett? Talán, hogy pont Magyarországon tette ezt? Hogy zsidóként? Hogy bevagonírozták és Auschwitzba deportálták? Hogy túlélte? Hogyvisszajött abba az országba, amelyik nem védte meg védtelen polgárait? Vagy azt, hogy elmeséli, mire emlékszik?

A magyar társadalom tényleg nem nézett még szembe a holokauszttal, nagy feladat és nagy lépés lesz, de ez nem ennek a műnek a feladata, még kevésbé Kertész Imréé. Ő már megtette, amikor hazatért és tovább élt.

Én semmiképpen sem állítanám Koltai és Kertész filmjéről, hogy súlytalan, sőt még Réz András szavaival sem tudok egyetérteni, aki azt állítja, hogy a film „fura közepesre sikeredett”, és ez az ő generációjának filmje, vagy a még nála is idősebbeké, mert a fiatalokat nem fogja lekötni. Huszonéves létemre nem érzem magam a neves esztéta korosztálya képviselőjének, mégis mélyen megérintett, kifejezetten gondolatébresztő filmnek tartom.

Kiss Györgyi,

főiskolai hallgató

Copyright © HETEK. Minden jog fenntartva.

Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. Internet szolgáltatónk a TisztaNet

Hirdetési tarifatáblázat a Hetek nyomtatott változatához