Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 21. hétfő

Nem mind arany, ami berlini Medve

Dél-afrikai Carmen, tajvani dinnye-pornó, japán hatalmi alkony

Dél-Afrika kisvárosi Carmen-feldolgozása vitte el az Arany Medvét, mai kínai történet kapta a Nagy Díjat, a német ellenállás legendás hősnőjének utolsó napjaiért a rendezés és hozzá a legjobb színésznő Ezüst Medvéje járt, az amerikai ujjszopogatóból drogossá lett fiú alakítását illette a legjobb színész díja, tajvani-francia koprodukcióban készült dinnye-pornó-komédiának jutott a forgatókönyv Ezüst Medvéje és az új utakért járó Alfred Bauer-díj, a legjobb zene díját francia szerző vette át, a legjobb európai film Kék Angyala (Blue Angel-díj) palesztin rendező holland-német-francia koprodukcióban készült ‘mai paradicsomában’ landolt. Berlinben szombaton este adták át a díjakat, a Sorstalanság nem volt a nyertesek között.

Az utolsó napokban mindenki, újságírók és filmvásárosok egyöntetűen biztosra vették a Paradicsom most című, arabul beszélő, holland-német-francia koprodukcióban készült film fényes győzelmét. A palesztin születésű Hany Abu-Assad rendezése teljes egészében rá is szolgált a nagy várakozásra. Az öngyilkos merénylőnek kiválasztott két palesztin fiatalember felkészülésének 24 órája lefegyverzően izgalmas és hiteles, olykor groteszk iróniával ábrázolt kép a kilátástalanságból még mélyebb kilátástalanságba vezető útról, a halál bürokratáiról és kiárusítóiról. A biztosnak hitt Medve helyett Kék Angyal lett a jutalma, amit a legjobb európai filmnek adnak Berlinben. Ha nem is csillog úgy, mint az ágaskodó arany vagy az ezüst mackószobrocska, fényét mindenképpen megkapja a vele járó 25 ezer eurótól. A legjobb színésznői díj Ezüst Medvéje viszont a várakozás szerint jött be: Julia Jentsch már a Sophie Scholl – Az utolsó napok című német versenyfilm bemutatóját követő első perctől a fesztivál favoritja volt. Alakítása az antifasiszta Fehér Rózsa ellenállási csoport legendás hősnőjének szerepében vitán felüli elismerést váltott ki. Marc Rothemund minimalista-dokumentarista rendezése már megosztotta a véleményeket, az értékelése a közepestől a kiválóig terjedt.

Nem előzte meg a híre az amerikai film Ezüst Medvéjét, magam nem láthattam az Ujjszopogatót, a visszhangja közepes volt, és Lou Taylor Pucci neve egyáltalán nem jött szóba, mint a legjobb férfi alakítás feltétlen várományosa. Lehet, hogy mások sem sokat tudnának hozzátenni, hiszen a Berlinale idején a BBC World egy éjszakai adásában is kizárólag Tilda Swintont beszéltették hosszan a filmben megjelenített család működésképtelenségének összetevőiről. A zsűri Nagydíjával jutalmazott kínai filmről színtén lemaradtam, a Pávakakast az utolsók közt vetítették, amikor a fesztivál szinte már kongott az ürességtől, mindenki hazautazott vagy épp utazni készült. Annyi tudható, hogy rendezője, Gu Changwei olyan nagyhírű film operatőreként vált ismertté, mint az Isten veled, ágyasom, de ő fotózta Robert Altman The Gingerbread Man-jét is. Berlinben debütált rendezőként a kulturális forradalom utáni időkben játszódó történettel egy munkáscsalád mindennapjairól, sikertelenségeiről és újrakezdéseiről. Láttam viszont a Tarkovszkij utáni orosz rendezőnemzedék egyik legkiválóbbjának, Alekszander Szokurovnak A nap címmel versenyben vetített filmjét. Ez ugyan nem szerepel a Berlinben díjazottak listáján, de az biztos, hogy rendkívüli film. Hirohito császárnak a második világháború végét követően, az amerikaiak által megszállt vesztes Japánban hozott döntését egészen különleges módszerrel és szemszögből követi Szokurov. A nap a hatalom és személyiség kapcsolatát vizsgáló tetralógia harmadik része, amelynek első filmjét Hitlerről (Moloch), a másodikat Leninről (Taurus) készítette Szokurov. Jó lenne valamilyen formában itthon is hozzáférni együtt az elkészült művekhez.

Végül egy botrányfilmről, amiből nem lett botrány, sőt, a zsűrinek volt mersze díjazni is, és igaza volt. A tajvani-francia koprodukcióban készült Szeszélyes felhő a pornográfiát, mint a nagyvárosi elmagányosodás, a személyiség elvesztése, a kapcsolatok ellehetetlenülése metaforáját alkalmazza rendkívül provokatív és rendkívül egyéni módon. A malajziai származású tajvani rendező, Tsai Ming Liang extravagáns dinnye-pornója (a kezdő jelenetben egy széttárt női láb közé helyezett fél dinnye a szex tárgya több pozitúrában, de a dinnyének a vízkorlátozásos Taipeiben a továbbiakban is fontos szerep jut) egyszerre meghökkentő, elgondolkodtató és mulatságos helyzetkép az emberi létezés elvesztett ártatlanságáról. Musical-részletekkel megszakított komikus tragédia, amely rászolgált az Ezüst Medvére (a rendező kapta a forgatókönyvért), s a nemzetközi filmrkitikusok (FIPRESCI) díjára, sőt, kapott egy elismerést a művészi ábrázolás új irányának sikeres felfedezéséért is.

Utóirat: majdnem olyan sokan hagyták el a termet a dinnye-pornó sajtóvetítésén, ahányan Szokurov filmjéről mentek ki a teremből. Bársony Éva

KERETES

Mióta filmvilág a filmvilág, a fesztiválzsűrik nem igazságot, hanem díjat osztanak. Beleértve minden versenyt, a mi filmszemlénktől a legnagyobb nemzetközi mustrákig bezárólag. Az ‘igazság’ e téren szélsőségesen szubjektív, minden néző maga díjaz, érzékenysége és ízlése szerint, s aztán vagy elégedett, vagy csalódott a nyertesek listája láttán. Magam igazságosabbnak tartottam volna a berlini nemzetközi zsűri döntését, ha a Sorstalanság nem marad ki az elismert teljesítmények csoportjából. A néző szabadsága, hogy lehet elfogult, a zsűrik kötöttsége, hogy döntésükben az esztétika nem nyom többet a latban, mint a filmdiplomácia. Az ízléssel nem lehet vitatkozni, a díjazással lehet, de nem érdemes. Nem, hogy a kártyák mögé nehéz belátni, de még a kártyákba sem igazán. Tény, hogy idén a Berlinale igazgatójának egyik büszkesége volt egy eddig mellőzött filmes kultura jelenléte, azaz három afrikai film meghívása a hivatalos programba. A legnagyobb visszhangott közülük éppen a versenyen kívül bemutatott Ruanda Hotel váltotta ki, amely persze díjazhatatlan volt. A Carmen Khayelitshában viszont szépen futott, egy színházi előadás játékfilmes adaptációjával sikeresen debütált filmrendezőként az eredetileg angol színházi rendező, Mark Domford-May. Bizet operájának történetét egy dél-afrikai kis településre ültette át, Carmen és Don José szerelmi konfliktusában a megélhetésért folytatott kemény küzdelmet ‘énekelve meg’. A film egzotikuma: az opera szövegét xhosa nyelven éneklik a szereplők.

KERETES2

Kritika a szervezésről

Nem lehetnek illúzióink, hogy a filmeket pusztán a kvalitásuk miatt hívják meg a berlini fesztiválra, írta február 17-i számában Berliner Morgenpost. A programösszeállítás bizonyos pontjait bíráló cikk utal arra, hogy a Heights című filmet Dieter Kosslick igazgató önhatalmúlag azért rakta ki a versenyprogramból, s hívta meg az utolsó pillanatban a magyar Sorstalanságot, mert az angol rendező filmjének sztárja, Glenn Close lemondta a személyes részvételt. Ez azt jelenti, írja az újság, hogy azokat a filmeket, amelyekben sztárok szerepelnek, csomagként veszik, a filmtekercs mellé a sztárt is szállítani kell a vörös szőnyeges parádéra. A lap példaként hozza fel, hogy ‘Clint Easwood nem állt rendelkezésre, így elsőként a Millió dolláros bébi repült a Berlinale-programból’. A szponzoroktól függőségben lévő fesztiválnak a csillogó látványosságokat is szállítania kell a filmekkel együtt, folytatja, valószínű ennek is köze volt ahhoz, hogy miért került csak ‘hézagpótlónak’ a Sorstalanság a programba. ‘Magyarországon mindenki biztos volt abban, hogy a magyar KZ-dráma versenybe kap meghívást, ám január 22-én jött a lemondás azzal az ajánlattal kombinálva, hogy a film ‘speciális alkalmat’ kap a vetítésre. Ezt mondta le Hámori András producer és Koltai Lajos rendező, amikor pedig a fesztiváligazgatótól a magyar sajtó megkérdezte az okot, Kosslick válasza az volt: A Sorstalanság lehet egy jó film, de van még rajta kívül 200 másik jó film is.’ A cikkíró malíciózusan teszi hozzá: éppen ez a gond, hogy ‘ez a másik 200 jó film’ nem létezik, legalábbis nem a versenyben, ahol nem hogy húsz lenne belőle, de még tíz is alig.’ Ugyanez a cikk erős kritikával illeti a válogatás elvét, amelynek következményeként nem az arra érdemes német film került harmadikként a versenybe, hanem a minőségen kívül álló okok döntöttek. A világ második legfontosabb filmfesztiváljához mégsem illik, hogy a versenyprogramjába egy európai ‘jólvagyok-mozi’ könnyebben bekerül, mint az arra érdemes film – fejezi be a Berliner Morgenpost.

CopyRight Népszava

Comments are closed.