Berlin: a Carmen nyert
Inotai Edit berlini tudósítónk, 2005. február 21. 00:00
Pauline Malefane, a Carmen címszereplőjeKép: reuters – markus schreiberAfrika és Ázsia volt az idei sláger a Berlinalén. De a németek sem búslakodtak: az Arany Medvét ugyan az idén nem tudták itthon tartani, de az Ezüsttel vigasztalódtak. A Sorstalanság nem került a díjazott filmek közé.
Nagy meglepetésre a berlini filmfesztivál fődíját a korábban ‘futottak még’ mezőnyébe sorolt dél-afrikai Carmen-adaptáció, az U-Carmen eKhayelitsha kapta. A brit születésű, öt éve Dél-Afrikában élő Mark Dornford-May rendező egy helyi szegénynegyedbe ültette át Bizet operáját. A főszereplő cigarettagyárban dolgozik, és különféle praktikákkal csavarja el a férfiak fejét. A filmet korábban több kritikus is bírálta amiatt, hogy semmi újat nem tudott hozzátenni az immár sokadszor feldolgozott történethez – a zsűri azonban másképp látta a dolgot. Roland Emmerich, a testület elnöke szerint nem is volt vita, csaknem egyhangúlag ezt a filmet találták a legjobbnak. A díjátadás után a főszereplők örömükben táncra perdültek, és a dél-afrikai filmgyártás áttöréséről beszéltek.
A zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét a kínai Gu Changwei Peacock (Páva) című alkotása kapta, amely egy vidéki városban élő kínai család hétköznapjait meséli el a hetvenes-nyolcvanas években. Ezüst Medvét kapott a korábban nagydíjra is esélyesnek tartott, félig dokumentumfilm-ízű Sophie Scholl – Az utolsó napok című film rendezője, Marc Rothemund, illetve a 26 éves főszereplő, Julia Jentsch. (A tizenéves Sophie Schollt, a Fehér Rózsa nevű ellenállócsoport vezetőjét 1943-ban Hitler kivégeztette, a film tulajdonképpen a német háborús múlt manapság egyre népszerűbb, játékfilmes feldolgozásának sorába illeszkedik.) A legjobb férfialakítás medveszobrát az amerikai Lou Taylor Pucci érdemelte ki, aki a Thumbsucker című filmben képtelen leszokni az ujjszopásról.
Az Arany Medvére korábban szintén esélyesnek tartott, két öngyilkos palesztin merénylő utolsó 48 óráját tárgyaló Paradise Now viszont a közönségdíj mellett az Amnesty International idén először kiosztott díját is begyűjtötte. Az első értékelések szerint az 55. berlini filmfesztivál jóindulattal is csak közepes színvonalúnak tekinthető. A kiemelkedő filmek mellett a sajtónak leginkább a valódi sztárok jelenléte hiányzott, akik az Oscar-díj közelgő átadására hivatkozva már nem repültek át a tengerentúlról. Egyre többen vetik fel, hogy a Berlinalét február vége helyett inkább januárban kellene megrendezni (amikor a hollywoodi sztárok is ráérnek), különben fennáll az a veszély, hogy a fesztivál fontosságát tekintve a rivális cannes-i mögé szorul.
Vezér Éva, a Magyar Filmunió elnöke ugyanakkor elégedetten nyilatkozott, a magyar filmek standján jó volt a forgalom. A fesztivál Panoráma szekciójában bemutatott Dallas Pashamende fogadtatása felülmúlta a várakozásokat, a filmet máris meghívták a szarajevói és a varsói filmfesztiválra, és zárófilm lesz a márciusi grazi Diagonale fesztiválon is. Pejó Róbert, a film rendezője lapunknak elmondta: a Dallast általában meghökkenéssel fogadják a nézők, sokan egyszerűen elképzelhetetlennek tartják, hogy ilyen körülmények között éljenek emberek. – Ezt a kilátástalanságot szerettem volna megmutatni és azt, hogy mennyire nehéz egy ilyen világból kitörni – mondta Pejó.
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©