Forrás: ÉS

Szív Ernő

A labdarúgás világtörténetéből

Tárcatár

Amikor egy csatár álmodik

Az életünk bizonyos dolgai szebben mutatnak az álom sejtelmes, kékfényű világában, mint a valóságban. Például egy férfi szebb az álomban, mint a nő. De a nők többet tudnak az álomban, mint a férfiak, állítják a nők, és igazuk van. És a nőnek úgy kell a valóság, hogy közben álmodják is őt, mert például egy középhátvéd fölkel éjfélkor, kislattyog inni, tűnődve vizel is, megnézi, szárad-e a mez, s mire visszatér, a felesége már ül az ágyban, az asszony tekintete haragos, vádló, és napokig duzzog aztán, és neki is igaza van, hiszen ahelyett, hogy róla álmodtak volna, a hátvéd férje holmi ostobaságokkal töltötte el a legszebb és legfontosabb éji pillanatokat. A gyermek a valóságban titokzatosabb, mint az álomban, továbbá nem hasonlítható az álomban elért boldogság a földi boldogsághoz sem.

A portugál edzőiskola elmélete szerint két dolog létezik a világon, mely az álmainkban és az úgynevezett valóságban mindig ugyanolyan érzeteket és képzeteket kelt.

Az egyik ilyen dolog, állítja a portugál szakirodalom, a gól. Ahogyan egy kétméteres német csatár álmodik a gólról, pontosan úgy álmodik egy aranyláncos bolgár jobbszélső is, egy hátravont magyar középcsatár, vagy egy észt balszélső. Az álom árnyéka azonban a valóság, teszi hozzá a lábjegyzet, majd következő fejezetben a szerző, Ibarra vagy Carmona, kifejti, mire is gondol. A gól következtében megszülető örömérzet, a gól okozta boldogság és megkönnyebbülés mindig ugyanaz, még akkor is, ha a bolgár a németnek rúg gólt, az észt a magyarnak, a magyar a luxemburginak, a luxemburgi a belgának, és így tovább.

És aztán a portugál tankönyv a következő fejezetben taglalja az öngólt.

Egy másik eltűnés

Valahol Spanyolországban történt, még Franco regnálása alatt, tehát mindenképpen 1975 novembere előtt, amely hónapban a diktátor elhunyt. Olyan csatár volt, de tényleg olyan, akár egy hegy. Nem tudott futni. Vonult a pályán, valósággal hömpölygött a teste. Nem tudott elmozdulni, ellépni, vagy lefordulni. Zúdulni, lökni, földönteni, öklelni tudott. Annyi finomság sem volt a mozdulataiban, amennyi egy sziklafal természetében van, mert ha közelebb lépsz, láthatsz hajszálfinom repedéseket az egymáshoz préselődő sziklalapok közt, és látod a falból kihajló fűcsomókat, mohafoltot, fürge bogarakat vagy kopácsoló madarak odúját.

Aztán egy délután, április volt már, furcsa, jóleső meleg és váratlanul egyetlen csalódott katalán nő sem vágta fel az ereit, és nem dugta fejét a gázsütőbe, nos ezen a napon, azt vette észre az idős edző, hogy a csatár nem ballag az öltözőbe a foglalkozás végeztével, ahogyan a társai, hanem a pályán marad, s a tizenhatos vonalánál furcsa, érthetetlen mozdulatokat tesz. Nekiindul, fut tiszta erőből, hirtelen megáll, elvetődik, elfekszik a földön, fölpattan, oldalra ugrik, és mint akinek gyógyíthatatlanul fáj a háta, hajlong.

Fiam, szólt az idős edző, és megköszörülte a torkát.

Mester, torpant meg a játékos kelletlenül.

Az edző sóhajtott, megcsóválta a fejét, rosszat sejtett.

Nem elég neked a gól, a gólöröm, a lerúgott balbekk szenvedése, nem elég az aréna moraja, nem elég az ellenfél szurkolóinak izzó gyűlölete, nem elég neked a gólprémium, a frissen mosott mez illata, behavazott pálya látványa, a sajtó és az elnök dicsérete, a tribünön üldögélő asszonyok titkos imádása?!

A játékos hallgatott, s közben fűcsomót rugdosott.

Hát mit szeretnél még, sóhajtott a tréner az órájára pillantva. A feleségével nagybevásárlást terveztek, és már jócskán elkésett, megint le fogják szidni.

Hm, mit szeretnél még?!, kérdezte azért még elmenőben.

A játékos elnézett, valahová messze bámult, a tekintetére szomorú fátyol ereszkedett, majd halkan szólt az edző után.

Ha majd úgy hozza a helyzet, csel közben eltűnni, mester.

Mi a felhő, például, Szlovákiában?

“Üzenem a szurkolóknak, hogy az éggel is annyit kell foglalkozni, mint a betűkkel. Ebből pedig csupán annyi következik, hogy napi két óra könyvolvasás fölér két óra égfigyeléssel, feltéve, ha a fenti világ felhőktől gazdagon terített. Mi ugyanis nem osztozunk a felhőtlen ég látványának örömében, nem hirdetjük a zavartalan égi kék gyönyörűségét, mert jól tudjuk, hogy a felhő az ég írása, betűje, verse, regénye és drámája, vagyis a tiszta ég nem több egy üres papírlapnál, amelyen magányosan alszik, mert nem szereti senki, az Isten” – nyilatkozta egy mérkőzés után a helyi lap riporterének a szlovák kiscsapat kapusa.

Ezen a mérkőzésen nulla nullás állásnál, a kapus a kilencvenkettedik percben kivédte a tizenegyest, amelyet aztán a bíró újrarúgatott.

A kapus a következő tizenegyest is kivédte.

Felállt, a kesztyűjét lehúzkodta az ujjairól, csodálkozva a fejét rázta, és az ég felé pillantott. Borult ég, esőre hajló idő, komor fenyőerdő a közelben. És a bíró, egy kassai elektromérnök máskülönben, újra a fehér mészfoltra mutatott, s őrjöngve kiáltozta, újrarúgni, újrarúgni, újrarúgni.

Egy kiscsatár gyakorol Közép-Európában

Végül aztán játszott Franciaországban is, például a belga Scifóval együtt. De amikor még fiatal volt, és vékony, akár egy fűzfaág, vékony és fiatal, ilyen penge, ahogy mondják, soha nem ment be az öltözőbe az edzés végeztével. Az elegáns mozgású középpályás a szabadrúgást gyakorolta. A balhátvéd még körözött. Ő pedig, ez a kicsatár nekiindult, futott tiszta erővel a tizenhatos vonala felé, és aztán, hopp, felrúgta magát.

Fájt nagyon, sziszegve tápászkodott, elégedetlenül csóválta a fejét.

Nem jó, nem hihető, ezt még bundameccsen se veszik be!

Újra kezdte tehát, futott, és rúgott, felrúgta maga-magát. Gyakorolt. Elesett. Felkelt. Elesett megint. És amikor egyszer hosszú percekig képtelen volt föltápászkodni, mert anynyira fájt, hirtelen boldogság fogta el, mert tudta, megvan végre a helyes mozdulatsor.

Chelmno és Lódz

Lengyel, orosz, zsidó és német történészek a mai napig szenvedélyesen, olykor talán még a becsületbe vágó módon is vitatkoznak arról, hogy 1941 decemberében ama útszakasz mentén, mely £ód¿ városát és che³mnót köti össze, hány labdarúgópálya található. A két város mintegy hatvan kilométerre fekszik egymástól. Egyes tudósok csak a közvetlenül az út mentén látható pályákat tarják számon. Más felfogások a szabad szemmel még látható labdarúgópályákat is érvényesnek tekintik a vizsgálat számára. Olyan elgondolás is akad, amely a ³ód¿i kövesúttól kilométerekre fekvő pályákat is a föltétlenül megemlítendők közé sorolja, amelyek pedig egy-egy hosszan elhúzódó, bár ritkás erdősáv, egy főként nyírfákból álló szélfogó fasor, fehér falú tanyaközpont házai, vagy egy gazdaság épületei miatt már nem láthatóak. Egyes pályák léte csak föltételezés maradt, nem bizonyítható hipotézis. Megint más pályák gyakran nem felelnek meg ama a kritériumnak, melyet egy valódi labdarúgópálya méreteivel és kellékeivel szokott volt az ilyen irányú szaktudomány illetni. Ám van egy körülmény, amelyet a történészek nem vitatnak, még a legelfogultabbak, a legszélsőségesebbek sem. Mindegyik histográfus behavazott tájról, mélyen a hóréteg alatt fekvő pályákról beszél 1941 decemberében, £ód¿ és Che³mno között, amikor furcsa, vadul füstölgő teherautók kezdtek járni fel és alá a két város határában.

Comments are closed.