Forrás: Magyar HírlapMegállapodás születhet az aranyvonatperben
Az amerikai igazságügyi tárca
Az amerikai igazságügyi tárca és az Egyesült Államokban élő magyar holokauszttúlélők csoportját képviselő ügyvédek három éven át tartó jogi csatározásai után március 4-én terjesztik a bíró elé megállapodásukat a miami bíróságon folyó aranyvonatperben.
A magyar zsidók elrabolt javait a második világháború végén Németországba szállító aranyvonat rakománya akkor mintegy 50-120 millió dollárt ért. A felperesek eredetileg fejenként tízezer dolláros, az amerikai törvények által megengedett legnagyobb kártérítést követeltek a mintegy ötvenezer károsult magyar zsidónak, illetve örököseiknek. A német Der Spiegel című lap úgy tudja, az Egyesült Államok 25 millió dollárt ajánlott fel, azaz az igény töredékét. Az alperes, illetve a felperesek megegyezésének tartalmát csak annak véglegesítése után hozhatják nyilvánosságra. Patricia Seitz bíró eredetileg tegnapig adott határidőt az egyezség benyújtására. Az időpont módosításáról két élő felperes, David Mermelstein és Alex Moskovic tájékoztatta az MTI-t.
Az egyéni kártérítés helyett felajánlott 25 millió dolláros alapból meg nem erősített értesülések szerint egészségügyi és más alapvető szolgáltatásokat fedeznének az Egyesült Államokban, Magyarországon, Izraelben és másutt élő magyar holokauszt-túlélőknek, függetlenül attól, volt-e értéktárgyuk az aranyvonaton vagy sem. Az alapot örökösök nem vehetik igénybe.
„A világtörténelem legnagyobb lopásának” nevezi a Der Spiegel az aranyvonat kifosztását. A lap úgy véli, a Bush-kormánynak ki kell egészíteni kompromisszumos ajánlatát, és így is csak jelképes jóvátételről lehet szó hatvan év után, bármilyen összegben is egyezzenek meg a felek.
Az amerikai kormány egyébként többször módosított elutasító érvein: 1966-ban még arra hivatkozott, hogy amerikai hadizsákmányról van szó, illetve az eredeti tulajdonosok ismeretlenek, 2004 nyarán pedig azzal érveltek, hogy az Egyesült Államokat nem terheli jogi felelősség az eltűnt javakért, és az igények túl régiek ahhoz, hogy bírósági úton érvényesíthetők lennének. A pert 2001-ben indította el 33 magyar holokauszttúlélő a miami szövetségi bíróságon, miután Bill Clinton elnök tényfeltáró bizottsága megállapította, hogy az USA az aranyvonat ügyében nem követte saját, a holokauszt-áldozatok vagyonának visszaadásáról képviselt elveit.
©