Forrás: UNO

uno.hu Hírek

Továbbra sem tudni, mi történt Iránban

Korábban megírtuk, hogy robbanás történt az Irán déli részén található Dailam városának közelében Bushehr tartományban.

Több szemtanú levegő-föld rakétáról beszélt. Az első hivatalos jelentések egy repülőgép üres tankjának lezuhanásáról szóltak. Az izraeli biztonsági erők egyik vezetője – több találgatásra válaszul – közleményben tudatta: országuk hadseregének semmi köze az Iránban történtekhez. Más feltevések a környéken épülő atomerőmű elleni merényletről beszéltek. Ezt az építtető orosz cég és a teheráni orosz nagykövetség is határozottan cáfolta. Mint mondták, a reaktor közelében semmi probléma sincs, a robbanás jóval messzebb következett be. Az amerikaiak is megszólaltak az ügyben. A Fehér Ház szóvivője szerint Washingtonnak nincs semmiféle információja egyelőre az incidensről, de természetesen megkezdték a nyomozást. A legfrissebb hírek pedig nemhogy tisztáznák az eset körülményeit, inkább még zavarosabbá teszik azt. Hivatalos szervek már egy gát építési munkálataihoz szükséges tudatos robbantásról beszélnek. Ugyanakkor megszólalt az iráni megbízott belügyminiszter is, aki közölte: minden híresztelés ellenére, semmi jele, hogy bármi is felrobbant volna a térségben. (MobilPress – Reuters)

http://www.uno.huŠ2004 Juventus Média Kft. Minden jog fenntartva!.

Comments are closed.