Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 17. csütörtök

Taps a nézők, fanyalgás a kritikusok részéről

Kertész Imre szerint a táborban játszódó jelenetek hitelesésgéhez nem fér kétség

Taps fogadta és taps búcsúztatta a Sorstalanság csapatát kedden, az estébe nyúló sajtókonferencián itt, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, sőt, Kertész Imre és Koltai Lajos bemutatását hangos ováció fogadta. A magyar versenyfilmet az írón és a rendezőn kívül a főszereplő Nagy Marcell, Hámori András producer, valamint a német és angol produkciós partnerek producerei képviselték. A kritikusok körében azonban már nem ilyen sikeres a film: az újságok hasábjain túlsúlyba kerültek az elmarasztalások.

Az érdeklődést jelzi, hogy a széksorok rendesen megteltek, igaz, olyan tülekedés nem volt, mint amikor egy-egy hollywoodi sztár ül ki a pódiumra. Viszont határozottan érdekes, lényegre törő kérdések hangzottak el, ami nem általánosan jellemző az ilyen nemzetközi sajtókonferenciákra. A legtöbb kérdés Kertész Imréhez és Koltai Lajoshoz szólt, s különböző szempontból szinte valamennyi a holokauszt ábrázolásának lehetőségeit, korlátait és a film által felmutatott új eszközeit firtatta. Egy drezdai újságírónő – utalva a Drezda bombázásának mostani 60. évfordulójára, amelynek lakóiban máig mély nyoma van az átéltek emlékének – Kertész Imrétől várt választ arra, hogy a különböző embercsoportok lelkileg vajon fel tudják-e valaha is dolgozni az őket ért tragédiákat, amelyeknek sora máig is folytatódik. A Nobel-díjas író úgy fogalmazott: “Azt hiszem, van lehetőség a kiengesztelődésre. A holokausztot, a II. világháború totális diktatúráját, a sztalinizmust nehezen dolgozza fel Európa, de ezek nagy tapasztalatokat is hoztak.” Ő maga sohasem tekintette lezártnak a holokaustot és sohasem tekintette zsidó-német konfliktusnak. Ha az európai szellem megpróbálja feldolgozni ezeket a tapasztalatokat, akkor – ahogy fogalmazott: reméli, a tapasztalásból új értékek születnek. Egy lengyel újságíró arra kért választ, Kolai miért nyúlt olyan elcsépelt témához, mint a holokauszt. A rendező válaszában arra utalt, hogy a holokauszt nem lesz soha elcsépelt téma, annál kevésbé, mert látjuk, merre tart a világ, nem jó felé tart. A film nem a holokauszt-filmekből ismert képekkel és eszközökkel él, éppen, mert egy csendesebb, szelídebb út közelebb viszi a filmet a nézőkhöz a rendező meggyőződése szerint. Koltai hozzátette, váratlanul érte, hogy a magyarországi bemutató óta milyen sokan nézték meg a Sorstalanságot otthon. (Az első öt nap után jóval 70 ezer fölött jár a nézők száma.) Koltai kiemelte, hogy tizenévesek mennek el megnézni a filmet, valószínű, hogy valamire választ kapnak belőle. “Hiányzott az ő korukbeli hős, aki nem adja fel, és a film olyan kamaszhőst mutat, aki szerethető, akit lehet követni.” Mintegy a lengyel kérdésre is válaszként, egy algériai újságíró a legnagyobb elismeréssel köszönte meg az alkotóknak a filmet, hozzátéve, hogy minden országnak meg kellene csinálnia a maga ehhez hasonló filmjét. Egy emberi történetet, amely nagyon szép volt és nagyszerű alkotás. Külön gratulált Nagy Marcellnek a kiváló alakításáért. Egy francia újságíró az elismerését úgy fejezte ki: ez a film még ötven év múlva is élni fog. Kertész Imrétől arra volt kíváncsi, hogy a film vége vajon arra utal-e, hogy a magyarok tagadják a holokaustot. A Nobel-díjas író válaszában elmondta, az, hogy magyarok, ez így túl általános. Különféle magyarok vannak. Vannak, akik tagadják a holokaustot, vannak, akik az emlékezetükben tartják, mások közönyösek, és a legtöbben azok vannak, akik mit sem tudnak róla. A könyve nem kifelé szól – mondta -, arra törekedett, hogy minden mondata befelé szóljon. A regény nem vádaskodik és nem tesz fel politikai kérdéseket. Amikor viszont a film már elkészült, abban az időben már előtérbe került az az igény, hogy a dolgokat meg kell beszélni. Többen elismerő szavakkal kezdték a rendezőhöz intézett kérdéseiket, kiemelve a képek szépségét és egyáltalán a szépség jelenlétét a filmben. Többen arra voltak kíváncsiak, vajon miért tartotta szükségesnek a szépség ilyen hangsúlyos jelenlétét éppen a holokaust témában a rendező. Koltai elmondta, hogy a természet jelen van Buchenwaldban is, mert nem tudott választani, hogy hol legyen. A táborhelyet ott kanyarították ki, ahol régen Goethe sétált. Ahogy a naplemente is szép és ez attól függetlenül létezik, hogy honnan látja valaki. Éppen azért használta fel a szépséget, mint kifejező eszközt, mert úgy érezte, ez felerősíti valaminek a hiányát, a helyzet elfogadhatatlanságát. Egy római újságíró annak a véleményének adott hangot, hogy fantasztikusan sikerült ábrázolnia a filmnek a fiú sorsát, és valósággal áthozta a vászonról a nézőtérre a szépséget és a reményt. Nagyon elismerésre méltó, ahogy a film alkotói ennek a nagy kihívásnak megfeleltek. A forgatókönyv írással kapcsolatban Kertész Imre elmondta, hogy nem professzionális forgatókönyvíró, mert azok sikert aratnak és hatásos jeleneteket írnak a forgatókönyvbe. A regény titka az volt, hogyan kerül egy fiatalember a diktatúra gépezetébe és hogyan örlődik fel abban. A forgatókönyvébe ő pontosan ezt vitte át a regényből és nagyon örült, hogy Koltai Lajosban rátalált egy olyan rendezőre, aki elfogadta, hogy nagy jelenetek és katartikus látványosság nélkül egy lélek útját kövesse, amely a koncentrációs táboron keresztül vezet. Nagyon nehezen szánta rá magát, hogy olyan jeleneteket írjon a forgatókönyvbe, amelyek a lágerben játszódnak, de ez megkerülhetetlen volt. “Én, aki éltem lágerben, szavatolhatom, hogy a filmbeli jelenetek hitelesek és semmit nem vittünk túlzásba.”

A Sorstalanságot a keddi, Fesztivál Palota-beli premier után, szerdán két előadásban, február 20-án pedig egy előadásban az Uránia Moziban vetítik a fesztivál, illetve Berlin közönségének.Bársony Éva (Berlin)

KERETBE

Finoman fogalmazva nem ír hízelgően a Sorstalanság című filmről a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A tekintélyes német napilap megállapítja: a nézők az előadás előtt tömegesen akartak betódulni a moziba, de utána sebesen el is hagyni a filmszínházat. Verena Lueken kritikájában annak a véleményének ad hangot: ha nem Kertész Imre írta volna az alapművet, akkor a filmet akár botrányosnak is nevezhetnénk. Így azonban a bemutató “végtelenül szomorú eseménnyé vált, amelynek valójában semmi köze a fiatal Köves Gyurkával Auschwitzban és Buchenwaldban történt drámához” – írja a szerző, aki különösen elégedetlen egyes képi megjelenítésekkel. Meglátása szerint Morricone zenéje nem illik a filmhez.

Visszafogottabb kritikát írt a Berliner Morgenpost hasábjain Elmar Krekeler, aki úgy véli:

Kertész Imre művét nem lehet a filmvásznon megjeleníteni. Mint írja, Koltai Lajos a naivitást próbálja meg bemutatni a kisfiú szemüvegén keresztül – kevés sikerrel. A szerző szerint a Sorstalanság “Hollywood-holokauszt filmmé válik”. Krekeler egyenesen perverznek nevezi Morricone partitúráját, amellyel – szerinte – “mindenáron túl akarja szárnyalni John Williams Schindler listájában felcsendülő, s érzelgősségét tekintve még kereteken belül maradó alkotását”.

A Die Tageszeitung című napilap megjegyzi: a filmből hiányzik bármiféle realizmus. A lap ugyanakkor elismeréssel szól a képi megjelenítésekről.

A Die Welt kritikusa szinte lekopírozta a Berliner Morgenpost szerzőjének írását. Ő is azt állapítja meg, hogy ha a film valamit bizonyít, az nem más, mint hogy Kertész Imre regénye megfilmesíthetetlen. Koltai Lajos, Szabó István operatőre naivitást próbál kölcsönözni látásmódjának. Minél közelebb kerül a főhős a koncentrációs táborhoz, annál inkább fakulnak a színek, annál többet vesz el Koltai a perspektívából. A Sorstalanság hollywoodias holokauszt-filmmé változik, amelyet csak a komor jelenetekben itt-ott megjelenő erő különböztet meg más filmektől. Ennio Morricone elviselhetetlenül bombasztikus zenéje a perverzitással határos – írta a Die Welt.

A Süddeutsche Zeitung kritikusa számára Koltai Lajos minimális variációkkal egymás után rakja a kifakított színű koncentrációs táborbeli jeleneteket, míg aztán teljesen elvész az idő múlásának érzése. Újabb kísérlet a felfoghatatlan képekbe öntésére, az összes régóta ismert problémával együtt.

A Berliner Zeitung kritikusa sem akarja, hogy tapsot kapjon Morricone zenéje, “ez az Enya-féle végtelenített szöveg nélküli etnorekviem”. Koltai Lajos az elbeszélés folyamát rövid jelenetekre bontja, kronologikusan sorba rakja őket, mint rózsafüzéren a szemeket, s helyenként könnyen érthető metaforákat alkalmaz, hogy ne csak kommentáló szövegekben jelenjen meg egy felnőtt visszaemlékezése fiatalkorára és a naivitás akkor kialakított védőmechanizmusára.

A Berliner Zeitung tetszési listáján a kritikusok az érdektelen és a megtekintésre érdemes filmek közé pontozták a Sorstalanságot.

CopyRight Népszava

Comments are closed.