Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 17. csütörtök

Felszabadulás volt

A Fidesz budapesti frakcióvezetője természetesen azt tart a felszabadulásról, amit akar. Ha úgy érzi, hogy az csak egy új zsarnokság eljövetelének kezdete, ám legyen. Senki sem kéri arra, hogy február 13-án, április 4-én vagy éppen május 8-án a felszabadulásra emlékezzen. Ám ha pártvezetőként afféle felhívásokat bocsát ki, hogy mások se ünnepeljenek, akkor ezzel határozottan kizárja magát a demokratikus, európai politikusok sorából. S ez még akkor is így van, ha tudjuk, Budapest bevétele tulajdonképpen tényleg egy új diktatúra kialakulásának a kezdete is volt.

Ám egy kétségtelenül gyilkos és pusztító rendszer vége . Szomorú affélét olvasni a frakcióvezető nyilatkozatában, hogy ‘bár egyesek valóban felszabadulásként élték meg a bevonulást…’, merthogy, merjük kimondani, ezek az ‘egyesek’ például azok a zsidók (és demokratikus politikusok), akiket nemes egyszerűséggel halálra ítéltek és meg is gyilkoltak éppen a magyar államhatalom tevőleges közreműködésével. Ezek az ‘egyesek’ magyar állampolgárok voltak, s ha a szovjet hadsereg nem foglalja el Budapestet, akkor az utolsó jelentősebb zsidó közösség is elpusztul Kelet-Európában.

Egyrészt azt se felejtsük el, hogy Budapest, és az ország pusztulásához jelentős részben hozzájárult az is, hogy a magyar hadvezetés, a sikertelen kiugrás után is, jórészt kitartott Hitler mellett. Bécs megmenekült, mert az ottani védők belátták, hogy nincs értelme rommá lövetni a várost,halomra gyilkoltatni az embereket. A budapesti németek és magyarok viszont kitartottak. Az ‘eredményét’ a romokat, hatvan évvel később is láthatjuk a városban.

Másrészt természetesen nem lehet bocsánat mindazokra a bűnökre, amelyeket a szovjet katonák követtek el Budapest bevétele után. Csak azért kéretik nem elfelejteni, hogy ezek a szovjet katonák egy olyan ellenséges országba érkeztek, amelynek hadserege igen kegyetlenül viselkedett a Szovjetunióban, elsősorban Ukranjában, mint a németek oldalán a megszállásban résztvevő.

Tessék elolvasni a Rubicon történelmi folyóirat idei első számát, amelyben tanulmányok sora szól arról, mit műveltek a magyar katonák a megszállt Ukrajnában. Nem hiszem, hogy nagy nemzeti kebelünk tovább dagad mindattól a sok szörnyűségtől és gyilkosságtól, amelyről ott olvashatunk. (Még akkor sem, ha magyarázat is akad a lapban. A rosszul felfegyverzett magyar csapatok a partizánokkal nem tudták, nem merték felvenni a harcot, ezért aztán a polgári lakosságon álltak bosszút. Az ‘álltak bosszút’ – remélem tudják – afféle ufémizmus. Ez rablást, gyilkosságot, férfiak, nők, öregek megölését jelenti.). Nincs tehát mentség a kegyetlenségre, de magyarázat igen.

A Fidesz budapesti frakcióvezetője, amikor arra szólít fel, hogy ne ünnepeljük azt, ami február 13-án történt, tulajdonképpen nem tesz mást, mint szembehelyezkedik a művelt Európában elfogadott alapelvekkel, antifasiszta hagyományokkal. A modern Európa éppen azért jött létre, hogy egyszer és mindenkorra elejét vegye az effajta rendszerek létrejöttének, amelyek 60 évvel ezelőtt ekkora tragédiába sodorták a világot. Aki ilyet mond, az szélsőséges. Nincs helye egy demokratikus pártban.

1990 óta már igazán őszintén lehet beszélni a történtekről. Természetes, hogy nem kell fekete-fehérre festeni a képet. Meg kell ismerkedni mindazzal a szintén véres történelemmel, amely 1945 után lett az ország osztályrésze. Csak azt az egy, amúgy történelmietlen, apróságot nem szabad elfelejteni, hogy ha 1945. február 13-án a szovjet csapatok nem szabadítják meg Budapestet, akkor már régen nem lenne miről, nem lenne kinek itt vitatkoznia.

CopyRight Népszava

Comments are closed.