Forrás: Index

Éles vita alakult ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságában a nemzeti egészségügyi program névadójának személyéről, Johan Béláról. Johan Béla ugyanis 1939 és 1944 között számos diszkriminatív intézkedést hozott, és az ország német megszállása után is hivatalában maradt. A bizottság végül elhalasztotta a döntést arról, hogy a program elnevezése megváltozzon-e.

Három szocialista és három SZDSZ-es képviselő javasolta, hogy hagyják ki az „Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja” elnevezésből Johan nevét. Több ellenzéki képviselő a javaslat visszavonására szólította fel az előterjesztőket, felhívva a figyelmet arra, hogy az orvosnak több ezer ember – köztük zsidók és cigányok – köszönhette az életét a második világháború idején.

Az előterjesztők nevében Gusztos Péter (SZDSZ) ismertette az MTA Történettudományi Intézetének szakmai állásfoglalását, mely szerint Johan Béla – belügyi államtitkárként – konzekvensen végrehajtotta az úgynevezett második zsidótörvény előírásait a magyar egészségügyben és orvostársadalomban. Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy egyoldalú jelentés alapján nem lehet ítéletet mondani egy ember felett.

One Response to “Éles bizottsági vita Johan Béla nevéről és szerepéről”

  1. medivan

    Szégyen ilyenrõl még vitatkozni, ezt már Horthy fogja követni