Forrás: Magyar HírlapVörös Ken nem kér bocsánatot az újságírótól
Akár a hivatalába
Akár a hivatalába is kerülhet a londoni főpolgármesternek, hogy nem hajlandó bocsánatot kérni egy újságírótól, akit az olasz kormányfőtől tanult módon egyszerűen lekápózott. Mivel az Evening Standard tudósítója zsidó származású, a botrány még nagyobb port kavart.
Újabb „nácibotrány” borzolja a britek kedélyét: alig néhány héttel az után, hogy Harry herceg náci egyenruhában jelent meg egy álarcosbálon, a londoni polgármester kápózott le egy újságírót. Az éppen egy partiról távozó Ken Livingstone először azt kérdezte az őt faggató újságírótól, hogy német háborús bűnös-e. Amikor az felháborodottan közölte, hogy ő zsidó, Livingstone egy lágerőrhöz hasonlította, aki csak a pénzért végzi azt, amit csinál.
A történet nyilvánosságra kerülése után a brit zsidók szervezete felszólította Livingstone-t, hogy kérjen bocsánatot. Ő azonban visszautasította ezt, mondván, elege van bizonyos lapok – elsősorban a Daily Mail kiadócsoporthoz tartozó bulvárlapok – 24 éve tartó gyűlöletkampányából. Sőt ellentámadásba lendült, és sajtótájékoztatón tette fel a kérdést: az aznapi számos rendezvény közül vajon miért éppen arra a melegpartira küldött fotóst a lap, amelyen arra emlékeztek, hogy Chris Smith parlamenti képviselő, később kultuszminiszter 21 éve ismerte el a nyilvánosan, hogy homoszexuális. Az Evening Standardot a legelítélendőbb módon szerkesztik – mondta.
Miután Livingstone-t hiába szólították fel bocsánatkérésre saját pártjának londoni képviselői is, a brit zsidók szervezete tegnap az önkormányzati képviselők etikus viselkedését felügyelő testülettől (Standard Board of England) kérte, hogy járjon el az ügyben. Ha a testület vétkesnek mondja ki a főpolgármestert, akkor akár évekre is eltilthatja a tisztségviseléstől.
Livingstone azonban kitart. „Olcsón kivásárolhatnám magam ebből a helyzetből, de bocsánatkérésem nem lenne őszinte” – mondta, hozzátéve, hogy már számos esetben kért bocsánatot egy-egy baklövéséért, de most nem engedhet az elveiből.
A csak Vörös Kenként emlegetett, de annál népszerűbb Livingstone elismerte, hogy sértő volt, de azt, hogy rasszista lett volna, nem. „Egész életemben azért harcoltam, hogy ne érhesse hátrányos megkülönböztetés a kisebbségeket” – mondta.
Livingstone már eddig is sok zűrzavart keltett a brit politikai életben, és rengeteg csatát megnyert. Igazi népszerűségre akkor tett szert, amikor 1985-ben Margaret Thatcher egyszerűen megszüntette az általa irányított nagy-londoni önkormányzatot, teljesen szabad kezet adva a kerületeknek. A Vörös becenevet akkor kapta, amikor kizárták a Munkáspártból, mert rendszeresen balról támadta Tony Blairt. A Munkáspárt azóta újra létrehozta a központi londoni önkormányzatot, sőt a főpolgármesteri posztot is. Ezt nyerte el 2000-ben függetlenként Livingstone. Persze a Munkáspárt ezután gyorsan visszahívta soraiba, s tavaly már az ő támogatásukkal választották meg újra.
Rockenbauer Nóra
©

