uno.hu Hírek
Libanon egy időzített bomba?
A Daily Telegraph elemzésében azt írja: Bejrútban két lehetséges elmélet keringett arról, hogy ki hajthatta végre a robbantást. Vagy a szíriaiak ölték meg Rafik Haririt, mivel gyűlölték őt, vagy pedig az izraeliek tették, mert ők meg a szíriaiakat gyűlölik – fogalmaz a brit lap, amely emlékeztet arra, hogy Washington rögtön közölte, hogy a libanoni embereknek kellene dönteniük a saját jövőjükről megfélemlítés és szíriai megszállás nélkül.
A Daily Telegraph szerint ez ugyan nem azt jelenti, hogy a Fehér Ház Szíriát vádolná a merénylettel, de közel van hozzá. A francia Liberation szerint Hariri tisztában volt azzal, milyen kockázatokkal jár a Szíriával szembeszegülő politika. A lap szerint biztosra vehető, hogy merénylői profik voltak, akiknek célja, hogy destabilizálják Libanont. A Liberation úgy véli, hogy céljuk volt az is, hogy megállítsák azokat, akik megkérdőjelezik a jelenlegi helyzetet, azaz a szíriai megszállást. A lap hozzáteszi, hogy a merénylők emlékeztetni akarták az embereket arra, hogy az ország továbbra is egy időzített bomba, amely bármikor megrázhatja az egész Közel-Keletet.(BBC)
http://www.uno.huŠ2004 Juventus Média Kft. Minden jog fenntartva!.