Forrás: Magyar HírlapJázminok

a Trafóban

Kritika.tánc

Fekete csend, majd hirtelen felvillanó sejtelmes fények, két nő, és valami félelmetesen egyszerű s hátborzongató zene. Azaz hangok, mintha két bádoglemezt súrolnának egymáshoz, már az első pillanatban feláll a szőr a hátamon, s közben egy kicsit misztikus, gyakran egyáltalán nem nőies, inkább kegyetlenül kemény és férfias mozdulatok, két nő szemben a világgal.

Az izraeli Yasmeen Godder New Yorkban él, a kortárs izraeli tánc egyik kiemelkedő alakja. A koreográfus és táncos – mint a Two Playful Pink című előadásból is kiderült – nem ragad le a felszínen, elvezet egy saját, egyszerre érdekes és borzongató világba, ahol lecsupaszított formában még magunkkal is találkozhatunk. Yasmeen Godder és Iris Erez. Két nő, néha egy lélek. A kontakt tökéletes, a mozdulatok íve és pontossága, a gesztusok folyamatosan feszültséget keltenek, amit csak ritkán zavar meg a színházterem tetején egy kopogás: a fővilágosítóhoz vendég érkezett.

És két nappal később Jasmin Vardimon. Egy szintén izraeli táncos és társulata Londonból. Hiába a két név hasonlósága, két különböző látásmód, koreográfia. Yasmeen szinte csak a testekkel dolgozik, Jasmin kellékeket is felhasznál. Ötletesen alkot külön tereket néhány függöny segítségével, melyek néhol mozivászonként is szolgálnak. Egy kamerával beláthatunk a függönyök mögötti eseményekbe, egyszer a pácienst szexuálisan zaklató orvos szemszögéből figyelhetjük a menekülő lányt, máskor átvernek minket, s állónak hisszük a földön fekve mozgó táncosokat.

Lullaby: hagyományosabb formák, a színház és a tánc őrült keveréke akrobatikus elemekkel. A szituációkat mindannyian ismerjük: a monoton és feszültségekkel teli várakozás az orvosnál, majd betegként bent a rendelőben, kiszolgáltatva a tudománynak (vagy a doktornak). A magát istennek képzelő orvos torz képe, s egyfelől a neki behódoló nővérke mint szexrabszolga, másfelől a kihívó, nőiességét (és fenekét) felvillantó nővér. Az emberi viszonyok és előítéletek szinte teljes skálája. Egyetlen hibája az előadásnak a néha hosszúra sikerült és elnyújtott jelenetek.

Mindkét előadás értéke a figyelő, kukkoló szemeknek kiszolgáltatott ember éles képe. A néző azon kapja magát, hogy kitágult pupillákkal figyeli, mi zajlik a függöny mögött, vagy a színpadon öltözködő táncosok meztelen hátát. Kényszerítenek minket, hogy észrevegyük magunkat.

Vincze Ferenc

©