Forrás: Magyar HírlapTévéreggeli Verebessel

Jegyzet.televízió

Nem tudom, mi volt velem szombat reggel, de már negyed kilenc tájban az asztalnál ültem, hogy a reggeli tea mellé bekapjak pár kocka Nap-keltét. Ha szombat, akkor Verebes István, aki éppen Lévai Katalinnal beszélgetett, hogy komolyan el tudja-e képzelni magát köztársasági elnöknek (el tudja), és már reménykedni kezdtem, hogy ezzel befejezték, de nem. Jött, aminek hímnemű műsorvezető szájából nálunk okvetlenül jönnie kell, hogy tudniillik Lévai Katalin nő (és tényleg), ráadásul “dekoratív”, amiből bajok lehetnek, mert okos, tekintélyes ember mifelénk vagy férfi vagy úr, legrosszabb esetben csúnyácska, idősebb hölgy, akinek az okosság már engedélyezett. Verebes meg is mutatta, milyen az, ha egy csinos köztársasági elnöknek utánafordulnak a politikus urak, akiknek a kinézete persze indifferens, elvégre ők az etalon, akikhez képest a női politikus csak kuriózum, deviancia, másság. Lévai egy halvány ellentámadással megdicsérte Verebes nyakkendőjét, ám hiába, a hímsoviniszta sztereotípia, egy elnéző mosoly kíséretében, lazán győzedelmeskedett.

Verebest a tehetségéért akkor is nagyra tartom, ha régóta és sok dologban nem értek vele egyet, különben tőlem mondhatna, amit akar. De Lévai csak a kezdet volt. Nem sokkal később az Index egyik ifjú munkatársa érkezett, egyike azoknak, akiknek nem tetszett Koltai Lajos Sorstalanság filmje. És ekkor vette kezdetét a szomorú párbeszéd, melyből a néző leginkább azt szűrte le, hogy Verebes a sztereotípiákhoz nem csupán nőügyben ragaszkodik. Hogy ez a briliáns agyú ember megöregedett, mert már csak azt hallja meg, fogadja el, amivel eleve egyetért. Igaz, a Sorstalanságból csak egy rövid jelenetet volt képes érzelmileg elviselni, Az élet szépből annyit se, de TUDJA, hogy a fiatal kritikus téved, ha a Sorstalanság filmben éppen az érzelmi befolyásolást sokallja. A kertészietlen zenét és képeket, a holokauszt-filmek sztereotípiáit, amelyek megríkatnak, majd fölmentenek, hogy lám, ezt se hétköznapi emberek ezrei tették, csak a gonoszok, akik tudvalevőleg nem mi vagyunk. És bár az ifjú kritikus szívósabb volt, mint Lévai, ő is lepattant a rendíthetetlen intézmény faláról, amit Verebes Istvánnak neveznek.

R. Székely Julianna

©

Comments are closed.