Forrás: Tűsarok

Copyright Š 2004 Anyahajó Egysülethttp://www.tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=440

Csak színház

[2005.02.11. 08:38]

SZEX&GENDER

Forrás: Tűsarok [http://www.tusarok.org]

Évekkel ezelőtt, de mindenképpen a szexuális forradalom után harminc évvel, az akadémia nyelvtudományi intézete nem javasolta keresztnévnek a jól hangzó Vagina szót. A kérelmező – állítólag – nem volt tisztában a szó jelentésével, neki egyszerűen csak tetszett a szó hangzása, lejtése, mondjuk harmóniája.

Fórum

Vagina monológok a Tűsarokban

A vagináról szóló értekezéseink eddig megrekedtek a nőgyógyász rendelőjében. (Ld. Én és a muffom meg a nőgyógyászom topikunkat.) Most elindítjuk a Tűsarok saját, vagina monológ gyűjtőoldalát. Arra buzdítunk minden olvasót, írja le, milyen viszonyban van Vele. Azaz a pinájával, a puncijával, a muffjával, a csunyájával – a vaginájával.Eve Ensler, feltehetőleg elsők között kereste volna meg az illetőt. Ő az, az amerikai drámaíró, aki összegyűjtötte és színdarabbá gyúrta mindazt, amit neki, asszonyok, lányok, nők, idősek és fiatalok, egyedülállók és párban élők, leszbikusok és kurvák, megerőszakoltak, feketék, ázsiaiak, indiánok és zsidók elmeséltek magukról. Illetve elbeszéltek a saját vaginájukról. Az ebből összegyúrt színdarabot monológok sorozatává írta, és több mint húsz országban játszák ma is. A Madison Square Gardenben 18.000 tomboló nő előtt Glenn Close, Whoopi Goldberg, Goldie Hawn, Susan Sarandon Jane Fonda, Brook Shields adta elő.

Nálunk szolid stúdió-közönségnek, teltház esetén százhúsz embernek kínálja a Thália Színház repertoárja. Bozsik Ivette 2002-ben három színésznőnek rendezte meg a darabot, azóta van műsoron. A három év nem hozta közelebb a nézőkhöz sem a Vaginát, sem a Monológot.

A vagina – és erről szó esik az előadásban – úgy hangzik, mint egy orvosi műszer neve. “Hozza már fiam azt a vaginát!” Csempe és hypó szaga van. Kétség kívül valami hivatalos egészségügyi távolságtartás érződik a szón. Megkedvelhetetlenül aszexuális. Bár számos szinonimája létezik, ezek egy része teljesen szalonképtelen, más része csak szövegkörnyezetben érthető. Kérdés persze, hogy miért akarná szalonképesíteni magát bármi vagy bárki, aki a pinát állítja érdeklődésének középpontjába. Mert hát mit kerteljünk, ez neki a neve. A kérdés, merőben álságos. A színházi ötletgyártók három éve a sikerszagot érezték meg és nem azt a másikat. Előadást akartak, de mozgalmat nem. Bíztak a jól bevált magyar prüdériába, az előítéletekbe, amely messze hajítja magától a feminizmusnak még a lájtosított formáját is. Feminizmus az, ha van néhány borostásodó nő a parlamentben és kész. Ebben az országban nem kell félni attól, hogy nők ezrei fognak az utcára vonulni a pina szót skandálva, mert akkor is huszonketten voltak a Jászai Mari téren (miért ott?) amikor az abortusz szigorítása ellen kellett volna tüntetniük. “Az a jó ebben az előadásban, hogy nem feminista” nyilatkozták azok, aki az előadásra lehetőséget teremtettek, és sokszor maguk az alkotók is. Mintha lehetne a nők kiszolgáltatott nyomoráról, megerőszakolásáról vagy párkapcsolatban begyűjtött frigiditásáról a feminizmus szó kihagyásával beszélni.

Mert az a jó ebben a darabban, hogy feminista. Hogy színvallásra kényszeríti a nézőt. Mindenkinek bele kell gondolnia a saját, vagy a hozzá tartozó személy lába közé, és az életébe. Legfeljebb aztán hazudik magának valamit. Kevéssé áltathatja magát azzal, hogy neki nincsenek ilyen problémái. Annál jóval több a sokatmondó összepillantás a nézőtéren még így három évvel a bemutató után is. Mégsem hiszek abban, hogy attól, mert az előadás közepén fennhangon és nekibuzdulva lehet kiabálni a pina szót, nézőknek és színészeknek együtt, nézőtéri görcsökön és kínos vihorászáson kívül bármi más is történhetne. Arra azért kevés az idő. Az eltelt három év se sok. A néző nincsen eléggé megdolgozva. Sem a színházakban, sem az életében. Holott ha Eve Ensler Kőbányán születik, – mert azt már nem forszíroznám, hogy mi is születhettünk volna Manhattanbe – akkor a mi monológjainkat mondanák a színésznők a színpadon. Ha vége van az előadásnak, szembe kell néznünk ezzel az aprócska ténnyel. Vannak, akiknek ez már az előadás felénél sikerül és sietve elhagyják a nézőteret. Az előadás felszabadítja az emlékeket, vágyakat vagy fájdalmakat. Nem csak a nőkét, a férfiakét is. Beszélni kellene róla.

Ebben az országban, ahol felmérésekkel lehet bizonyítani a házasságban meglévő erőszakot, az apai zaklatásokat, a nők orgazmusának tagadását, a szexuális közösülések estelegesen nagy számát ám közömbösségét, ezt a darabot jó eséllyel játszhatják még legalább három évig. Néző, az mindig lesz rá.

-sándorerzsi-

[[email protected]]

Comments are closed.