Forrás: Magyar HírlapAz iraki lecke

Széljegyzetek párizsból

A tömeges iraki szavazás meglepetést okozott a demokrácia híveinek éppen úgy, mint a demokráciaszkeptikusoknak. A választás Bush elnök optimizmusát igazolta, a világközvélemény többségének kétkedéseivel szemben. Ugyanakkor bizonyságot tett arról, hogy az irakiak – legalábbis a síiták és a kurdok – megérdemlik a függetlenségüket. És ez annál rendkívülibb, hogy az úgynevezett megszállók-felszabadítók fegyveres védelme alatt tettek erről bizonyságot. Mellesleg ezt a jenkik rossz néven is vehették volna, hiszen úgy is lehetett értelmezni a lelkes részvételt a szavazáson, „hogy fel is út, le is út felszabadítók, most már ideje, hogy megszabadítsatok saját magatoktól is”.

Az irakiak utóbbi kívánsága az európai hatalmak igenlésével is találkozott. Igaz, hogy a franciák és a németek, akik szigorúan elítélték az amerikai háborús beavatkozást, most belátták, hogy végül is a Rossz valami Jóra is vezethet. És az irakiak megértették, hogy ha a háború a rengeteg vérontással és rombolással fölösleges is volt, de végül is az szabadította meg őket Szaddám Huszein zsarnokságától.

Van azonban az iraki szavazásnak egy másik tanulsága is: az, hogy az arabokat a muzulmán vak hit nem oltalmazza szükségképpen a demokrácia iránti fogékonyságtól. Ez egyszersmind a kommunisták által hirdetett morális relativizmus cáfolata is volt, amely szerint ami jó a Nyugatnak, nem biztos, hogy jó a Keletnek is, más tájak, más erkölcsök. Nem is csoda, hogy máris nyugtalanságot keltett a pakisztáni, szaúd-arábiai, szíriai, libanoni és más, olajgazdag zsarnokságok kormányaiban.

Viszont Bush elnök, akit a közeljövőben Európába várnak, kritikusait figyelmeztetni fogja, hogy azért nem kell siettetni az amerikai hadsereg kivonulását, mert ha kimennek, ki gátolhatná meg egy iraki polgárháború kitörését. Úgyhogy a kivonulás szügségképpen váratni fog magára. Erről a szükségszerűségről valószínűleg nem lesz nehéz az amerikai elnöknek meggyőzni Chiracot, Schrödert és Blairt, akik megelégedéssel veszik majd tudomásul, hogy az iraki fordulat óta az izraeli békepróbálkozásoknál is kedvezőbbek az előjelek.

Csakhogy eközben az eddigieknél súlyosabbnak tűnő ellentét is felmerült Európa és Amerika között. Előbbi vezető hatalmai ugyanis bejelentették, hogy elérkezettnek látják az időt, hogy az 1989-es Tienanmen téri vérengzés után Amerikával egyetemben Kínával szemben elrendelt fegyverkiviteli tilalmat feloldják. Ez természetesen jól jönne a pangásban lévő európai fegyveriparnak, s hozzájárulna az aggasztó munkanélküliség enyhítéséhez, ám érthetően nem fogadták üdvrivalgással abban az Amerikában, amely tisztában van a veszéllyel, amellyel a mind inkább ázsiai szuperhatalmi igényekkel fellépő Kína fenyegeti, s amely a nemzetközi terrorizmusnál is komolyabbnak ígérkezik. Ezt az európai intézkedést körülbelül olyan érzelmekkel fogadták Amerikában, mint amelyekkel Nyugat-Európában válaszoltak volna 1939-ben egy a hitleri Németországgal szembeni amerikai fegyverszállítási tilalom megszüntetésére.

Az iraki kora tavasz után tehát még kemény idők várnak az euroatlanti szövetség diplomatáira, hogy egységesen határozzák meg, mi a közös érdek, s mi a közös veszély, melynek elhárításáért össze kell fogni.

Fejtő Ferenc író

©