Lemondott Párizs érseke
Petőcz András József, 2005. február 12. 00:00
Jean-Marie Lustiger bíboros, Párizs érseke pénteken lemondott hivataláról, amit II. János Pál pápa elfogadott. Helyébe a bíboros korábbi munkatársát, André Vingt-Trois-t, Tours érsekét nevezte ki – közölte a francia püspöki konferencia.
A 78 éves, zsidó vallásból katolikus hitre tért Jean-Marie Lustiger 24 éven át állt a „nagyon élénk” párizsi főegyházmegye élén, őt magát a pápa egyik bizalmasaként tartották számon. A 62 éves Vingt-Trois érseket, ahogy egy nevének elhallgatását kérő főpap jellemezte, mindig „mestere szócsövének” tartották, utalva ezzel a két érsek közötti teljes bizalomra és egyetértésre. Mindenki arra számít, hogy a most kinevezett érsek mindenben elődje munkáját folytatja.
Szakértők emlékeztetnek arra, hogy a francia katolikus egyház püspöki folyóiratának januári számában Vingt-Trois a katolikus egyházat az abortusz elleni fokozott küzdelemre szólította fel, olyan kérdésben hallatva hangját, amely a pápa számára elsőrendűen fontos. 1999 óta volt Tours érseke, korábban teológiát tanított Issy-les-Moulineaux-ban, valamint elnöke volt a francia püspökség családi bizottságának.
Jean-Marie Lustiger, akit a pápa 1983-ban emelt bíborosi rangra, idült gégegyulladásban szenved, így hangja meggyengült, feladatát egyre kevésbé tudta ellátni. Ezzel együtt, a kommüniké szerint, „jó egészségi állapotban van”. Mostani lemondása után az idős papok párizsi otthonába költözik, ahol teológiai munkásságának kíván élni.
Párizs, 2005. február
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

