Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 12. szombat

KÉPTÁR

Auschwitz után szabadon

Van-e egy afféle lexikonnak értelme, amely a közismert zsidó személyiségek életrajzát gyűjti egybe? Egy olyan világban, ahol mindig akadnak kétes egzisztenciák, akik boldogan gyűjtik honfitársaikról az információkat, na ez is zsidó, az is zsidó. Tessék. Akad olyan is, aki például egy magyar írókat felvonultató nemzetközi rendezvényről szóló beszámolóban az általa zsidónak tartottak nevét kurziválja, hadd lássa a világ mi is volt itt a válogatás fő szempontja.

Természetesen a „Kik voltak ők?” címmel megjelent nemzetközi zsidó életrajzi válogatás az igazán tisztességes könyvek tipikus példája. Horák Magda és Simonyi Pálné szerkesztők nem akartak mást megmutatni, mint hogy az az embercsoport (vallás?, nép?, nemzetiség?, kisebbség?, és a többi, de hát nem mindegy?) amelynek tagjait évszázadokon át üldözték, majd hatvan évvel ezelőtt Auschwitzban meg is akarták gyilkolni, hány nagyszerű embert adott az emberiségnek. Írók, festők, költők, balettáncosok és kőfaragók sorát egészíti ki a Nobel-díjasok életrajza vagy éppen a politika jelesei – köztük akár még XIX. századi angol miniszterelnök is. Aki ugyan – e lexikon szerint kikeresztelkedett -, de azt más forrásokból azért tudjuk, zsidóságát nem tagadta sohasem. Sőt büszkén beszélt ősei kultúrájáról.

De vissza ehhez a könyvhöz – amely egyébként nem nagyon talál vállalkozó szellemű kiadóra, sem támogatóra – ám mégis fontos. Jelentőségét éppen Auschwitz adja. Nem csak a haláltábor, hanem maga az egész népírtás ötlete. Hogy embereket csak úgy meg lehet ölni és ennek szolgálatába lehet állítani egész államgépezeteket, törvényeket, tisztes családapákat és lelkiismeretes hivatalnokokat. Tudjuk, lehetett. S bár szeretjük néha azt hinni ez valamikor a történelem mélyén történt, rettentő régen – akkoriban sok szörnyűség esett meg, tudjuk, az indiánok kiirtása, az inkvizíció, boszorkánypörök, nem beszélve a pun háborúk utáni kegyetlenkedésekről -, mégsem árt elfelejteni: mindez majdnem tegnap volt. Szüleink, nagyszüleink életében. Ezért kell újra és újra beszélni Auschwitzról, nehogy azzal vigasztalhassuk magunkat, ez ma már – hisz oly okos, művelt, felvilágosult a világ – nem eshet meg. Látjuk, ha nem vigyázunk, ha felejtünk megismétlődhet. Erre figyelmeztet az auschwitzi láger árammal töltött szögesdrót kerítése.

És a maga módján ez a könyv is. A legkülönbözőbb nyelvű, kultúrájú emberek sora – kevés a közös bennük, de ez is éppen elég volt ahhoz, hogy halálra ítéljék őket. Emberek, akik lehettek kicsik, nagyok, szépek, csúnyák, okosak vagy éppen szerencsések – mint bármely más ember. S mégis az ő sorsukat, élhettek bárhol, bármikor – amíg marad a Földön emberi civilizáció, immár örökre – összeköti Auschwitz.

Dési János

CopyRight Népszava