Forrás: NépszavaNépszava Napilap 2005. február 12. szombat
Budapest felszabadulása
.
Hitler december 4-én adta ki azt a végzetes parancsot, amivel a magyar fővárost ‘Budapest erőddé’ nyilvánította és elrendelte, hogy ‘a Budapest erődöt házról házra harcolva kell védeni, a várost a szovjet csapatok sírjává fogjuk változtatni’.
1944. késő őszén a német hadvezetés, a tábornoki kar jelentékeny hányada már reménytelennek tartotta a háború folytatását. Csak a fanatikus SS erők, és a hagyományos német ‘poroszos’ katonai drill volt az ami 1944-45 fordulóján még néhány hónapig mozgásba tartotta a náci hadigépezetet.
‘ Budapest erőddé nyilvánítása kegyetlen, irreális, utópisztikus parancs volt. Legalább a pesti oldalt időben, 44. decemberében fel kellett volna adnunk’ – írja 1955-ben emlékiratában Hans Freissner vezérezredes, a Budapestet is védő német Dél hadsereg csoport parancsnoka. Freissner ezt a véleményét részletesen is kifejtette a német hadsereg főparancsnokság (OKW) hadműveleti főnökének Jodl tábornoknak és Guderian marsall vezérkari főnöknek.Freissner hamar megkapta a választ: 1944. december 22-én vagyis Budapest bekerítésének előestéjén azonnali hatállyal leváltják és szerencsésnek mondhatja magát, hogy ellenkezését gyors nyugdíjazással megúszta.
Ma már a kutatók előtt nyilvánvaló, hogy Hitler Budapest mindenáron való védelmezésével, sőt egy Budapestről kiinduló és a szovjet csapatokat egészen a Kárpátokon túlra visszaűző (!) ellencsapás tervével azzal áltatta magát, hogy képes megfordítani a háború menetét, de legalábbis a szívós városvédelemmel félelmetes erődemonstrációt produkálhat. Ehhez képest Edmund Veesenmayer birodalmi főmegbízott a maga cinikus módján reálisabb , mikor kifejti: ‘Ha kell, akár tízszer leromboltatjuk Budapestet, ha ezzel egyetlen nappal késleltetni tudjuk Bécs ostromát’. Mindenesetre Hitler egyértelműen presztizskérdést csinált Budapest mindenáron való védelmezéséből.
Sajnálatosképp a szovjet oldalról sem volt ez másképp! Világosan beszél erről az a rádiogram, amiben Sztálin 1944.október 29-én utasítja az akkor már Szegeden állomásozó Malinovszkij marsallt:’A főhadiszállás nem ad önnek pihenőidőt… A Budapestre mérendő azonnali csapás politikai kérdés! Támadjon és ne makacskodjék!’ Sztálin politikai szándéka elég világos: célja az volt, hogy a Debrecenben szerveződő ideiglenes kormányt (majd nemzetgyűlést), föként pedig a lázas sietséggel szervezett Magyar Kommunista Párt vezetőségét legitimitásuk erősítése végett Debrecenből mielőbb a magyar fővárosba helyezhesse át; lelki szemei előtt feltehetően még egy november 7-i budapesti díszszemle is kirajzolódtak.
Malinovszkij marsall – aki jól tudta, hogy kifáradt erői nem lesznek elégségesek a magyar főváros menetből történő elfoglalására, október 29-én megindítja Kecskemét-Cegléd-Pest irányában a támadást.Az élen harcoló 46. gárdahadserenél 70 százalékos veszteség árán kikényszeríti Csepelnél a Dunán való átkelést, de itt a (Balaton-Érd-Buda szakaszon) a Margit-vonal hevenyészett erődrendszere feltartóztatja. A támadás csak napokig szünetel, mivel október utolsó napjaiban Mohács alatt átkel a Dunán Tolbuhin marsall III. Ukrán Frontjának zöme, és Sztálin parancsa az eredetileg Nagykanizsa-Graz-Bécs felé induló friss csapatokat is Budapest ellen vezényli. A két szovjet front együttes ereje – több mint fél millió harcoló katona és 1500 páncélos – már elegendő erőnek bizonyult ahhoz, hogy végképp megpecsételjék Budapest sorsát: 1944 karácsonyán gyűrűbe zárták a fővárost. Budapest védőinek német főparancsnoka egy vakbuzgó, de német megítélés szerint is,ehetségtelen SS rendőrtiszt Pfeffer-Wildenbruch tábornok . Vezénylése alá tartozik a fővárosban kb. 80 ezer német és 40 ezer magyar katona. Oldalán az első számú ‘szövetséges parancsnok’, a frontot sosem járt, viszont Szálasihoz vakbuzgóan hű, korlátolt Hindy Iván vezérezredes (Háborús és népellenes bűncselekményeiért 1946-ban magyar bíróság halálra ítélte.) Hindyhez csatlakoznak olyan botrányos figurák, mint a saját embereit halálra hajszoló Veresváry alezredes, vagy a fanatikus nyilas, Vannay László, aki 17 éves leventéket – mivel nem álltak elég buzgón a nyilas zászló alá vagy szökni próbáltak -, tucatjával végeztet ki. Hogy a véres panoptikum teljes legyen, oldalukon megjelenik az 1919-es fehérterror rettegett különítmény-parancsnoka, Prónay Pál is.
A szovjet erők két rendkívül erős támadással január 19-én elérik Pesten a Körút vonalát, felszabadítják a mai VII. kerület területén felállított gettót s ezzel megmentik a körülbelül 70 ezer végpusztulás előtt álló budapesti zsidó életét.
Még aznap a szovjetek kijutnak a Dunához. A visszavonuló német csapatok felrobbantják a Duna-hidakat és védelemre rendezkednek be a Vár-Gellérthegy-Naphegy vonalán. Ekkor Hitler egy újabb minden ésszerű megfontolással szemben álló parancsot ad ki: a Varsó-Visztula vonalról – vagyis: a pontosan Berlin ellen irányuló szovjet főcsapás irányából – elvezényli Budapest alá Herbert Ott-Gille tábornok hadtestét, többek között a Wiking és a Lengyelország és Szovjetunió területén háborús bűnök sokaságát elkövető Totenkopf hadosztályt. Irreális feladatuk az, hogy Érd-Budaörs környékén törjék-e át a szovjet gyűrűt és maguk is vonuljanak be Budára, hogy ott folytassák az értelmetlen küzdelmet. Három’ Konrád ‘fedőnevű áttörési kísérletben azonban teljesen felőrlődik a német ‘felmentő sereg’ s ezzel szertefoszlik Pfeffer-Wildenbruch utolsó reménysége. Az SS rendőrtábornok február 1l-én elrendeli a Budakeszi út-Hűvösvölgy irányában szétzilált, demoralizált csapatainak kitörési kísérletét. Az eredmény újabb teljes kudarc: 7000 katonából legfeljebb háromszázan érik el a pilisi dombok mögött a német vonalakat. Pfeffer-Wildenbruch tábornokot az Ördögárok szennyvízcsatornájából húzzák ki Tolbuhin katonái (Budapest lerombolója viszonylag szerencsésen ‘ússza meg’ véres ténykedését, 1951-ig orosz hadifogságban van, utána hazatér azNSZK-ba, ahol magas kort él meg, 1971-ben autóbalesetben leli halálát).
A város szörnyű pusztulást szenvedett el. Teljesen vagy részben leromboltak 35000 lakóházat, tökéletesen elpusztul a Vár, a Várnegyed, a Margit körút és Moszkva tér környéke súlyos károkat szenved az Operaház, a Zeneakadémia, a Szent István Bazilika , végig kiég a világhírű Duna-parti szállodasor. A civil lakosság véres vesztesége, a gettó mártírjaival együtt, meghaladja a húszezret.
Egy fanatikus, a realitásokkal számolni képtelen diktátor semmivel sem indokolható bűnös parancsa nyomán emberéletben és anyagiakban iszonyú károkat szenvedett egy értelmetlen és kilátástalan harcban hazánk fővárosa – a ma hatvan éve felszabadult Budapest.
KERETBE
Mindmáig megoszlik a magyar közvélemény a tekintetben, hogy – ismerve az 1948-as moszkvai utasításra bekövetkezett diktatórikus fordulatot -, hogyan minősítsék az általunk egyértelműen felszabadulásnak tekintett budapesti csatát. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány idézet:
Schiffer János Budapest szocialista főpolgármester-helyettese: ‘A politikai színtérről el kellene tűnnie azoknak, akik azt mondják, hogy Budapest nem szabadult fel a nyilas és a náci rémuralom alól. Akik szerint nem volt felszabadulás 1945. február 13-án, azok lényegében azt mondják, hogy elfogadható volt a nyilas terror’.
Ungváry Rudolf, író az Élet és Irodalom hasábjain: , Én, és velem együtt még néhányan, soha, semmilyen körülmények között, semmilyen aljas, szélsőjobboldali, rasszista fenyegetés árnyékában nem fogjuk felszabadulásnak, hanem csak megszabadulásnak tekinteni 1945-öt, azt, amit mások felszabadulásnak tekintenek. Mi – sokan magyar demokraták – valójában 1989-ben szabadultunk fel.’
A Demokrata című szélsőjobboldali hetilap 2004. február 5-én így fogalmaz: ‘Budapest Nyugat védőbástyája volt, akik védelmezték és a végsőkig kitartottak, Európa hősei voltak… Velük szemben az ellenség oldalán tevékenykedtek olyan csoportok, mint a Görgey zászlóalj, ugyancsak az ellenséghez pártolt, a Táncsics zászlóalj, amelynek tagja volt Göncz Árpád is.’
Egy anekdóta az életbentartó, halhatatlan pesti aszfalthumorból: 1945 telén a gettó egyik romházában Kohn álmában édesen mosolyog. Felesége felkelti és haragosan kérdezi, ebben a szörnyű helyzetben hogy tudsz te mosolyogni? Mire Kohn: de kár, hogy fölkeltettél, olyan szépet álmodtam, azt, hogy kimentek a németek és nem jött be senki.
Szász István
CopyRight Népszava
