Forrás: NOL

Groó Diana, az utolsó Simó-osztály legendás csapatának egyetlen lány tagja, az idei Filmszemlén mutatkozott be első nagyjátékfilmjével. A Csoda Krakkóban megejtő szépségű mesefilm, telis-tele képeskönyvet idéző látvánnyal, erős hittel, hagyománytisztelettel, minden akadályt, országhatárokat legyőző szerelemmel – mindazzal, amivel mozijáró ember az utóbbi évtizedekben csak ritkán találkozik.

A film főszereplője – mármint Békés Italán, Bíró Eszteren, Maciej Adamczykon és Franciszek Pieczkán kívül – egy pörgettyű. Afféle jós-szerszám, a héber ábécé betűivel az oldalain, „trenderli” a neve, és bizony ennek tengelye forgatja az évszázadokat átívelő történetet.

– Dédnagyapám 1940 és 1944 között Auschwitzba hurcoltatása előtt naplójában leírja a „trenderli-gyártás” receptjét, vagyis a technikát, amivel elő lehet állítani ólomból. Tehát nemcsak a filmben, az én egész életemben különös jelentősége van a zsidó tradíciónak, kultúrának, életformának. Fontosak a gyökerek, ükapám múltja, őseim útja által működik a jelenem, és nyilván meghatározza a jövőmet is. A nagymamám jött haza egyedül Auschwitzból, 17 évesen, szülei ott pusztultak, néhány családi fotó és az a bizonyos napló maradt meg utánuk.

– Aligha véletlen, hogy a (többnyire) Krakkóban játszódó filmben örökké keveredik az angol, a magyar, a német a jiddissel

– Én is úgy gondolom, hogy jellegzetesen közép-kelet-európai mozi a Csoda Krakkóban. Nehéz volt eldönteni, hogy ez most magyarul beszélő lengyel vagy lengyelül beszélő magyar hang, de végül az európai kultúrák jellegzetes keveredése lett belőle. Csak reméltem, hogy sikerül a legkülönfélébb vallású, származású nézőkkel megértetnem ezt a négynyelvű történetet, de két héttel ezelőtt, a göteborgi filmfesztiválon megnyugodtam. A vetítés végén svéd nénik-bácsik, fiatalok állva ünnepelték a filmet, és a végén, a stáblista alatt szóló zenére táncra is perdültek. Jó érzés volt.

– A film: véletlenek hosszú láncolata. Egymást érik a csodák&

– Hihetetlen véletlenek sorát éltem meg magam is a film készítése közben. Dédnagyapám naplójában idézi Heine Donna Clara című versét. Elég sok nyelvet beszélek, francia-hebraisztika szakos voltam az egyetemen, orosz-angol tagozatos a gimiben, a portugált csak azért tanultam meg, mert tetszett, de – nagymamám őszinte bánatára – németül képtelen vagyok megszólalni. Olvasok, értek mindent, de blokkolom a beszédet. Egyetlen kivétel ez a Heine-vers volt, ezt annyira szerettem, hogy megtanultam. Aztán kiderült, hogy ükapám apja, bizonyos Rosenthal Izrael borkereskedő volt Krakkóban. Mikor először jártam Krakkóban, kiderült, hogy ükapám apjának anyja, Blumenfeld Paulina unokahúga volt Heinének. Aki hatvan évvel később lett a dédnagyapám kedvence, és újabb hatvan évvel később az enyém. Csoda& Az viszont nem az, hogy határozottan „honvágyat” érzek a Monarchia kulturális gazdagsága iránt&

– Nemzetközire sikerült a szereposztás is.

– Egyetlen holtbiztos pont volt: Békés Itala. Tudtam, hogy ő, és csakis ő lehet a nagymama. A Pjotr szerepét játszó lengyel fiúra osztálytársam – egyébként a film rendezőasszisztense -, Erdélyi Dani hívta fel a fegyelmemet. Egy korábbi lengyel filmben játszott, és mikor megláttam az első kockát, azonnal éreztem: megvan Pjotr&

Bíró Eszter előtt sokáig válogattam, őt is alaposan megkínoztam szegényt, de a forgatás első napján világossá vált, hogy hihetetlenül egyformák vagyunk. Már megint egy csoda. És csoda volt, hogy az egész stábbal szavak nélkül megértettük egymást, Kardos Sándor operatőrrel egyszerre lélegeztünk. Forgatókönyvíró-társammal, Szekér Andrissal régi a barátságunk, ő volt a felelős azért, hogy ez a film nehogy már csak Groó Diniről szóljon. A rabbit játszó Franciszek Piecka kivételes alakítását a művészeti konzultánsamnak, Elek Juditnak köszönhetem, az ő ötlete volt. De csodának minősül a forgatás minden pillanata. Csak egyetlen példa: volt olyan jelenet – éppen a feltámadt csodarabbival -, amit csak egyszer vettünk föl. Olyan tökéletes lett, hogy nem is akartam megismételni. Mondták a fiúk körülöttem, tiszta hülye vagy, Dini, mi lesz, ha történik valami a filmmel, megsérül a laborban, vagy valami& De én tudtam, hogy az égvilágon semmi baja nem lesz. Nem lehet. És nem is lett.

– Mi lesz a Csoda további sorsa?

– Hál” istennek nagy sikere volt a Gdanski Filmszemlén, onnan hívták meg Göteborgba, indul New Yorkban és Londonban is. Remélem, szeretni fogják mindenütt. Én eddig szám szerint hatszázezerszer láttam, és folyamatosan fürkészem a közönséget vetítés alatt. Nem unom. És úgy látom, nem unják. Pontosan ismerem és vállalom a hibáit is. De szeretem. Az enyém.

Láng Zsuzsa, 2005. február 11. 00:00