Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 12. szombat

1., 2., 3., 4. zsidótörvény után a túlélőkkel mi lett?

A lágerekbe elhurcolt, a gettókban megalázott zsidók milyen társadalmi, érzelmi környezetbe jöttek vissza? Nem csak a múltbeli állapotokról, de a jelenről is, azaz, milyen ma a zsidónak lenni, beszélgettünk Ungváry Krisztián történésszel.

‘Pár lépés után a házunkra ismertem. Megvolt, épségben, teljesen rendben. A kapualjban is a régi szag, a rácsos aknájában nyugvó rozoga lift meg a sárgára koptatott öreg lépcsők fogadtak, s följebb, a lépcsőház egy bizonyos meghitt, sajátságos pillanatáról emlékezetes kanyarulatát is üdvözölhettem. Az emeletre érve, csöngettem ajtónkon. Hamarosan ki is nyílott, de épp csak annyira, amennyire a belső zár, amolyan kampós retesz, rigli lánca megengedte s meg is lepődtem kissé, mivel efféle szerkezetre régebbről nem emlékeztem. Az ajtórésből is idegen arc: körülbelül középkorú nőnek a sárga és csontos arca nézett rám ki. Kérdezte, kit keresek s mondtam neki: itt lakom. – Nem – felelte ő -, itt mi lakunk -, s már csukta is volna az ajtót …”

(Részlet Kertész Imre: Sorstalanság című regényéből, Századvég Kiadó, Budapest, 1993)

*

– Ha megnézi a Sorstalanságot – mondja Ungváry Krisztián történész -, akkor láthatja, mi fogadja Köves Gyurit, amikor a buchenwaldi lágerből hazatér.

– Egy idegen. Idegent talál a lakásukban.

– Hát ez történt. Leginkább a vidéki zsidósággal. És a legrosszabb helyzetbe is ők, a kisebb településeken élők kerültek, ahonnan minden zsidót elhurcoltak és közülük tucatnyian, ha életben maradtak. És amikor újra visszatérhettek, megint csak ellenséges, bár nem feltétlenül antiszemita környezet fogadta őket: a háborút átélt áldozatok azt mondták, annyit szenvedtünk és most idejön valaki, aki azt állítja, hogy ő még ennél is többet…

– Az áldozatok küzdöttek egymással? A lágerből visszatértek a kibombázottakkal?

– Képzelje el a következőt: Komáromba visszatérnek az életben maradt zsidók, és avval szembesülnek, hogy a házukban, a lakásukban már laknak: vagy egy-egy hadiárva vagy egy kibombázott vagy egy Felvidékről elűzött nincstelen. A hazatérő zsidók a legkülönfélébb áldozati csoportokkal kerülnek- kényszerülnek konfliktus helyzetbe, miközben az érdekérvényesítő képességük nem túl magas, a magyar társadalom pedig nem oly mértékben filoszemita, hogy azokat karolná föl, akiknek a vagyonát korábban részben éppen ő vette, rabolta el.

– Ön most arról beszél, hogy amely áldozati csoportnak az érdekérvényesítő képessége jobb volt, azé maradt a ház, a vagyon? Az állam kit preferált? Volt valamiféle rangsor?

– Jogilag? Nem, dehogy.

– És nem jogilag?

– A gyakorlatban majdnem minden a helyi végrehajtókon múlott.

– A kisközösség döntött? Melyik? Az, amelyik maga is hozzájárult ahhoz, hogy a település zsidó lakosságát halálba vihessék?

– A megállapítás, hogy a helyi közösség hozzájárult ahhoz, hogy a zsidóságot elvigyék, félrevezető, hiszen erről senkinek a hozzájárulását nem kérték ki. Ha azonban a helyi közösségek felelősségére kérdez rá… Az egyének felelőssége leginkább abban keresendő, hogyan viszonyultak az adott helyzethez. Például vigyorgott-e az utca szélén, amikor a zsidókat vitték, aztán bement-e az elhurcoltak házába, hogy ott az ingóságokból ezt – azt magának összeszedjen.

– Ennyiből állt az egyén felelőssége?

– Visszakérdezek. 1944-ben elvárható volt-e bárkitől is az, hogy rátámadjon a csendőrökre, miközben azok a zsidókat hajtották el. Kötelezhető-e bárki is arra, hogy embertársaiért az életét kockáztassa. Jogilag az ellenállás nem tehető kötelezővé. Vagy ha igen, úgy a holokausztért az egész magyar társadalom büntethető volna; és nem csupán 1944-ért, hanem ’57-ért vagy akár a Kádár rendszerért is, és hasonlóképpen a német társadalom minden egyes tagja, amiért nem lőttek Hitlerre, vagy azok a franciák, akik nem voltak tagjai az ellenállásnak. Rossz a kérdésfelvetése. Mert az egyén a társadalomtól legfeljebb azt várhatja el, hogy vele szemben ne legyen aljas, a gyöngébbet ne használja ki, az elesettségükből hasznot ne húzzon. A fegyveres ellenállás és az aljasság között széles és hosszú a skála. Mert voltak, akik a zsidók ellen semmit nem tettek, és a házukba, a vagyonukba sem ültek bele. Nagyon sokan meg igen. Több százezren.

– Megtörtént a felelősségre vonásuk?

– Részben. 1945 után a népbíróság például pereket indított azon önkéntes bábák és motozónők ellen, akik a gettóban a hüvelymotozásokat végezték. Vagy azok ellen, akik zsidó vagyonokat tulajdonítottak el.

*

‘1944. év június végén a pécsi szülészeti klinika vezetője a rendőrségtől oly megkeresését kapott, hogy küldjön ki 10 szülésznőt a Lakics laktanyába az ott lévő zsidó vallású nők megmotozásához… A szülésznők egy része a nők vetkőztetésénél segédkezett, – egy része pedig a nőkön belső vizsgálatot végzett azon célból, hogy az esetleg elrejtett értéktárgyak előkerüljenek… A motozás során előkerült tárgyak közül az értéktelenebbeket a csendőrök egy asztalon gyűjtötték össze. Ezen tárgyak közül az ott lévő csendőr beleegyezésével vádlott egy mutató nélküli nikkel órát, 2 drb szappant és 3 orsó cérnát eltulajdonított…”

(Részlet a pécsi népbíróság 575/1946/21. sz. ítéletéből)

*

– A kormány egyébként – folytatja Ungváry Krisztián történész – már a deportálások alatt is eljárásokat indított azokkal szemben, akik saját zsebre és nem ‘a nemzet egyeteme számára’ raboltak. A korabeli rendeletek egészen részletesen határozták meg azt, a zsidók vagyonát miként kell hasznosítani. Minden, ami romlandó, az azonnal elárverezendő, minden egyebet pedig zárgondnokság alá kellett vétetni. Ez utóbbi vagyonból aztán 1944 augusztusát követően kárpótolták például a bombakárosultakat. Ily módon több százezer, ha nem millió emberhez került olyan ingatlan vagy tárgy, melynek eredeti tulajdonosa valamiféle zsidóellenes intézkedésnek volt az áldozata. Az árverezések egy része titkosan történt. A kassai városházán is, ahol kizárólag a hivatal alkalmazottai, tagjai licitálhattak, mely következtében a zsidó ingóság rendkívül nyomott áron kelt el.

*

‘Tárgy: Zsidó ingóságok szétosztása.

Komárom vm. és Komárom … város ispánja a zsidók által elhagyott és egyéb összes zsidó ingóságok azonnali szétosztását rendelte el. A katonai százalékot is… Elsősorban a hadi gondozottak, sok gyermekes családok, a menekültek és bombakárosultak részesülhetnek a szétosztás alá … (kerülő) ingóságokból… A menekültek, bombakárosultak és nincstelenek a rendes szükségleti ingóságokat ingyen kapják, mások készpénz fizetés ellenében kapják az ingóságokat illetve az árut…

Komárom, 1944. dec.1.’

(Rendelkezés a zsidó ingóságok azonnali szétosztásáról; részlet a vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából kiadott Holocaust Emlékkönyvből)

*

– Nem, azt nem lehet állítani – mondja Ungváry Krisztián -, hogy a zsidóságot megnyomorító emberekkel szemben ne lettek volna eljárások. A népbírósági perek száma elérte a több tízezret.

– És? A peres eljárások befejeztével a lakások a jogos tulajdonosaihoz visszakerültek?

– Részben.

– Hány százalékban?

– Nincs erről kimutatás.

– Hát a munkahelyükre a zsidó származásúakat visszavették-e?

– Igen. Ha pedig nem, az nem feltétlenül múlott azon, hogy a nem zsidók antiszemiták-e. Háború volt, a gyárak, üzemek jó része megsemmisült vagy a szovjetek szerelték le és vitték el. Ha mondjuk az illető ügyvéd, mérnök esetleg orvos volt, akkor a kamarák minden további nélkül visszavették.

*

Az úgynevezett I. zsidótörvény (1938. évi XV.tc.), amely még vallási alapon állt, húsz százalékban maximalizálta az üzleti és kereskedelmi alkalmazottak, valamint a különböző értelmiségi pályák izraelita vallású tagjainak a számát.

A II. zsidótörvény (1939. évi IV.tc.), amely már faji alapra helyezkedett, az iparban és a kereskedelemben 12 százalékos, az értelmiségi pályákon 6 százalékos, az állami alkalmazottak körében pedig 0 százalékos kvótát állapított meg. A törvény szerint zsidónak az minősült, akinek legalább egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt.

A III. zsidótörvény (1941. évi XV. tc.) megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötést és az azon kívüli nemi kapcsolatot is.

A IV. zsidótörvény (1942. évi XV. tc.) értelmében a zsidók a továbbiakban nem vásárolhattak mezőgazdasági ingatlant, sőt meglévő földjeiket is el kellett adni.

*

– 1946-ban – mondja Ungváry Krisztián történész – a magyar nemzet úgymond megkövette a zsidóságot.

– Hogyan? Mivel?

– Egy újabb törvénnyel semmissé nyilvánították a korábbi zsidótörvényeket, a nemzetgyűlés mélységes megvetéssel megbélyegezte az antiszemita rendelkezéseket, megemlékeztek azokról, akik szembeszálltak a nemzeti szocialistákkal és a zsidóüldözéssel, visszaállították a jogegyenlőséget, ezzel megteremtve a jóvátétel jogi feltételeit, az állam az örökös nélkül maradt zsidó vagyonokból külön alapot hozott létre, hogy ebből támogathassa az izraelita vallású és származású civil üldözötteket….A törvény szövege azért félrevezető és problematikus, mert a zsidóüldözést úgy állítja be, mintha ez ellen a magyar nép az ország német megszállásáig egyetemesen ellenállt volna, megakadályozva ezzel a nemzeti szocialista brutalitás maradéktalan érvényesülését. Csak hát a harmincas évek végén a legnépszerűbb napilap a nyilas Pesti Újság volt, és a nyilaskeresztes párt azokban a kerületekben, ahol tudott egyéni jelölteket állítani, ott negyven százalékos támogatottságot ért el, és az országos támogatottságuk is pusztán azért volt huszonöt százalékos, mert pénzhiányában a kerületek felében képviselőjelölteket állítani nem tudott. És a kormánypárt is antiszemita volt, és a parlament a zsidóellenes intézkedéseket abszolút támogatta…

– 1945 után volt valamiféle pozitív diszkrimináció?

– Ez nagyon érdekes kérdés. Bizonyos állásokban a zsidók felülreprezentáltak voltak.

– Hol?

– Amikor az Államvédelmi Hatóság megalakult, a szovjetek oda kezdetben szinte kizárólag zsidókat vettek föl, mégpedig azért, mert őket nem kellett ellenőrizni avval kapcsolatban, fasiszták-e. Aztán persze, az ötvenes évek elejére, az ÁVH-ban folyamatosan csökkent a zsidóság aránya, több ÁVH-ás zsidót letartóztatnak, többen pedig ekkor kerülnek át a külügybe, a külkerbe vagy válnak kulturális vezetőkké. Bizonyos társadalmi szerepekben – részben védekező mechanizmusból – a zsidóság ma is felülreprezentált…

– Ezáltal támadható, és kezdődik minden elölről? Azt mondja igen?

– Azok a társadalmi problémák, melyek a harmincas években megvoltak, ma kísértetiesen reprodukálódnak, ami persze nem jelenti azt, hogy minden kezdődhet elölről és holnap lesz Dunába lövés. Nem lesz. Ezt nem hiszem. Mit ért azon, hogy minden kezdődhet elölről? Ha azt, hogy az előítélet erősödik, akkor igen. De ha azt, hogy a zsidók elleni erőszakos cselekmények is, akkor a válaszom nem. Magyarországon sokkal kevesebb a zsidók elleni erőszakos cselekmények száma, mint például Franciaországban. Mára már a zsidó az, akinek pénze van, és nem feltétlen azt nézik, hogy a nagymamája, nagypapája ki volt.

– Most akkor ki a zsidó? Akinek a pénze sok?

– Illetve az, aki úgynevezett zsidós magatartásformát követ.

– Az milyen?

– Vegyen egy Magyar Fórumot vagy nézze meg Koltay Gábor Trianon című filmjét, s akkor láthatja, hogy: a mai zsidó ‘liberális’, ‘szabadkőműves’, ‘nemzetidegen’, ‘kozmopolita’ támogatja a könnyűdrogok használatát… Ami akkor elképesztő, ha meghallgatjuk, hogy egy ortodox zsidó minderről mit gondol. A zsidóságnak egy nagyon jelentős része egyáltalán nem liberális, Izraelben meg végképp…

– A holokausztot túlélt zsidók kárpótlása végül mikor történt meg?

– Teljesen Magyarországon soha senkit sem kárpótoltak. Részleges kárpótlásra akkor kerülhetett sort, amikor a pártállami diktatúrának vége lett. 1945 után elvileg az ingatlanját mindenki visszakapta; az a tulajdoni helyzet állt elő, ami 1944-ig illetve ami 1938-ig volt, de aztán viszonylag hamar jött az újabb államosítás, és akkor meg mindenkitől elvettek mindent; legalább ebben a pontban nem válik külön a zsidó és nem zsidó emlékezet.

Scipiades Erzsébet

CopyRight Népszava