Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 10. csütörtök

Versenyfilmként mutatják be a Sorstalanságot a Berlinalén

Mégis Berlinben, a nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában lesz a Sorstalanság nemzetközi premierje – jelentette be Hámori András producer Kertész Imre író és Koltai Lajos rendező társaságában a tengapi rendkívüli sajtótájékoztatón. A nagy nemzetközi filmfesztiválok gyakorlatában példátlan módon, a tekintélyes mustra igazgatója, Dieter Kosslick az utolsó pillantaban megváltoztatta a ma kezdődő fesztivál hivatalos versenyprogramját, hogy méltó bemutatási alkalmat biztosítson a Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készült Sorstalanságnak. Mint ismeretes, Koltai Lajosék nem fogadták el a Berlinale korábbi ajánlatát, mert megítélésük szerint az súlytalanabbnak bizonyult, mint amit a film képvisel.. Példaértékű párbeszéd indult a napokban, amelynek eredményeként a Sorstalanságot a hivatalos versenyprogramjába hívta meg a Berlinale, február 15-i gálapremierrel. A producer és a rendező mellett Kertész Imre örömének adott kifejezést a hírrel kapcsolatban. Az író, aki az utóbbi időben állandó lakhelyéül Berlint választotta, fontosnak tarotta elmondani, hogy mindannyian eleve Berlinben szerették volna először megmutatni a világnak a filmet, s csalódott volt, amikor kiderült, hogy a várakozsát alulmúló ajánlatot kaptak csak. A fesztiváligazgató rugalmas döntését példaértékűnek tartja, ami arra utal, hogy az ellentéteket megbeszéléssel fel lehet oldani.

Berlin küllönösképpen méltó helye a Sorstalanság nemzetközi premierjének, nem csak azért, mert elismerten a világ második legjelentősebb fesztiváljának ad otthont, hanem mert – ahogy Koltai Lajos fogalmazott – Berlinhez kötődik a regény születése, nemzetközi áttörése és győzelemre segítése.

A február 15-i berlini fesztiválpremieren jelen lesz Kertész Imrén kívül Koltai Róbert, Hámori András és a főszereplő Nagy Marcell. A hírrel egyidőben élénk érdeklődés indult a film németországi forgalmazásáról, a szerződés megszületése pillanatokon belül váérható. Előzőleg a tekintélyes forgalmazó, a Medusa már lekötötte az olaszországi forgalmazást, s Hámori András úgy látja, Berlinben újabb nemzetközi tárgyalások is várhatók a Sorstalanság külföldi forgalamzásáról. Távolabbi szándékaik szerint a film Torontóba és New Yorkba is elutazik. B. É.

CopyRight Népszava

Comments are closed.