Népszava Napilap 2005. február 11. péntek
Újabb nemzetközi díj a Krétakörnek
Az 1993-ban alapított Québeci Színházi Akadémia minden évben megrendezi a Maszkok Éjszakája díjátadó gálát, ahol az évad legjelentősebb színházi teljesítményeit tünteti ki. A rendezvény elismertségét bizonyítja, hogy neves közéleti személyiségek és cégek álltak mögé, valamint élőben sugározza a Radio-Canada, és az ARTV is, százezreket ültetve a képernyők elé. A Maszkok-díjat Kanadában működő, valamint Kanadában vendégszereplő színházak kaphatják; célja a sokoldalú, gazdag és minőségi színjátszás középpontba állítása. Az Oscar-díjra emlékeztető szavazás és díjátadás 18 kategóriája közül a Legjobb Külföldi Előadás díját idén a Krétakör Színház W-munkáscirkusz című produkciója nyerte. A társulat 2004 májusában turnézott Kanadában a Carrefour International de Théatre de Québec és a montreali Festival de Théatre des Amériques keretében. A Büchner Woyzeck-töredékeinek és József Attila verseinek felhasználásával készült előadás, melyet Schilling Árpád rendezett, legközelebb áprilisban lesz látható a Thália Színház Régi Stúdiójában. (Népszava)
Illés koncert a Szigeten
A hazai rock-, és kultúrtörténet egyik legnagyobb legendája, az Illés zenekar valamint Európa egyik legismertebb multikulturális rendezvényének szervezői idén augusztusban egyszeri és megismételhetetlen programot kínálnak a zenerajongóknak. A Sziget Fesztivál nulladik napján, augusztus 9-én, a Nagyszínpadon jubileumi koncerttel ünnepli 40. születésnapját a zenekar. Idén augusztus 10-17-között immár tizenharmadik alkalommal hívja látogatóit a Sziget Fesztivál, kínálatában a már megszokott változatos programokkal, hazai és nemzetközi sztárokkal a kulturális paletta majd” minden területéről. A 2005-ös év azonban egy rendkívüli program lehetőségét is kínálja: klasszikus felállásában idén ünnepli negyvenedik születésnapját a hazai rock-történet zászlóshajója, az Illés zenekar. Ennek apropóján keresték fel a Fesztivál szervezői a zenekart: a legenda, ha csak egy koncert erejéig is, a Nagyszínpadon éledjen újra. (Népszava/ Fotó: Népszava archív)
Tanároknak vetítették a Sorstalanságot
Koltai Lajos Sorstalanság című filmjének vetítésén még a premiert megelőzően több mint száz tanár vett részt az InterCom és az Oktatási Minisztérium szervezésében. A vetítést beszélgetés követte a rendezővel és a film oktatási segédanyagának összeállítójával, Fenyő D. Györggyel. A Koltai Lajos ajánlásával készült segédanyag, melyet postai úton a magyar középiskolák magyar- és történelem tanárai kézhez kaptak, a regény és film tanításának lehetőségeit veszi sorra, és különböző szempontokat nyújt a holokauszt témakörének feldolgozásához. Többek között felvetődött: hány éves korú gyerekeknek vetíthető már a film? Koltai Lajos szerint a főszereplő, a most 14 éves Nagy Marcell kora lehet irányadó, aki a forgatás kezdetekor még csak 12 éves volt. Fenyő D. György szerint is megelőzheti a film a könyvet, mert a regény olvasói feldolgozása nehezebb feladat. A program nagy sikert aratott. (IC Press)
Szabó Benke Róbert tárlata
Koreni ” 70 címmel nyílik Szabó Benke Róbert kiállítása a Lumen Galériában (Bp., Király U. 46.). A tárlat mától március hatodikáig látható. (Népszava/ Forrás: Lumen Galéria)
CopyRight Népszava