Forrás: 168 ÓraEzt kérdeztük 1994-ben

2005/6 – Anno

168 Óra

Felidézzük, annak idején kitől mit kérdeztünk. A korra jellemző a kérdés, nemkülönben a válasz. 1994-es interjúinkból tallózunk.

Vitray Tamás

Az értelmiség megakadályozhatja-e, ami ma a médiumokban történik?

Sajnos a tévé jó ideje úgy mocskos, úgy szemét, ahogy van.

(január 11.)

Pető Iván

Tom Kennedy, a Nemzeti Tájékoztató Iroda tanácsadója azt mondta (bár utóbb tagadta): a rádióból most eltávolítandók mind volt párttitkárok, alkoholisták és kommunisták.

Nem ő az egyetlen kormányember, aki minduntalan zavaros helyzetekbe keveredik.

(január 18.)

Pokorni Zoltán, a Fidesz új tagja

Ön most lépett be…

Nem a hatalomvágy hajt. A Fidesszel eddig is nagyon jó volt a kapcsolatom.

(január 18.)

Kristóf Attila, a Magyar Nemzet újságírója

Felkavarta az indulatokat a tévében az Egyenleg megszüntetése.

Nekem egyáltalán nem fájt, mert esetleg – ezt nem tudom – Bánó valóban, bármely kicsit is, akár tízpercnyi időben is, de csalt.

És ha kiderül, hogy nem csalt?

Ha ezt nekem konkrétan bebizonyítják, akkor lélekben elnézést kérek Bánótól.

(január 25.)

Gálszécsy András

A tévéhíradó munkatársai egy halláskárosult segítségével próbálták szájról leolvasni, amit Horn Gyula a padszomszédjának mondott Boross miniszterelnök beszéde alatt.

Úgy tudom, Pálfy G. úr valamilyen okból meg akarta menteni Horn urat, és ezért alkalmazták a fiatalembert.

Ön elhiszi?

Hát, ha így van, ez nagyon nagy jóindulatra vall.

(február 1.)

Pető Iván

Murányi László, az MTV főmunkatársa, a KDNP képviselőjelöltje ajánlott először világútlevelet az elégedetleneknek. A taxissztrájk idején interjúalanyát meglökdöste. Ő lett volna a felfüggesztett Egyenleg jövendő vezetője. Most a MUK közgyűlésén azt javasolta, hozzanak létre egy magyarellenességet vizsgáló bizottságot.

Politikai szempontból nem értékelhetem, mert az elmekórtan tárgykörébe tartozik.

(február 1.)

Dr. Dóczy Zsigmond, a Domonkos-rend tartományfőnöke

Rendtársa, Takács János ott volt a Világnemzeti Népuralmista Párt január 18-i nagygyűlésén. Itt kitartással köszöntek, Szálasi képe lógott a falon, és Takács János is felszólalt.

A nyilas rendszerben voltak pozitív vonások is. Nem volt benne a zsidók kiirtása, amit ráfognak. Hanem a zsidó szellemiség, a zsidó túlhatalom elleni védekezés volt benne, ami sokkal régebbi. (…) Gondoljon csak Prohászka finom zsidóellenességére.

(február 8.)

Németh Zsolt Fidesz-képviselő

Dóczy rendfőnök úr nem lépte át a szabad véleménynyilvánítás határait?

Azt hiszem, túllépte.

(február 15.)

Balsai István igazságügy-miniszter

Az egyházi vezetés útmutatót készül adni a híveknek, hogyan szavazzanak.

Nagyon helyes. Ha ezt a választások idején csinálják, akkor az jó dolog, sőt kérem is tőlük.

(február 15.)

Gombár Csaba

Csúcs 129 rádióst elbocsátott.

Ez bizony a kormány forgatókönyve volt, a kormánykoalícióé, az MDF vezetőié.

(március 8.)

Farkasházy Tivadar

Két, magát nácinak valló fiatal megkéselt egy zsidóságát vállaló fiatalembert a kisföldalattin.

A tetteseket március 15-én a MIÉP nagygyűlésén elfogta a rendőrség.

Rendkívül örülök annak, hogy a rendőrség tudta, hol kell keresni őket.

(március 22.)

Dániel Ferenc dramaturg

Önt kétszer rúgták ki a Magyar Rádióból. Előbb Aczél 1977-ben, most Borossék.

Akik kirúgtak, azokban él egy látomás egy kenetteljes és nagyon korszerűtlen rádióról, aminek állandóan szólnia kell, harangkondulással, negédeskedéssel, nyájaskodással, szervilizmussal, a konfliktusok elkenésével, az emberi hang hamis megszólaltatásával.

(március 29.)

Orbán Viktor

Folynak a választás előtti kombinációk.

A Fidesznek hosszú távon kell gondolkodnia. Az a párt, amelyik a mindenkori közhangulatváltáshoz igazítja mondanivalóját, személyiségeit, megjelenését – cikcakkban fut, elébb-utóbb összeakad a lába, ha nem gáncsolják is el.

(április 12.)

Király B. Izabella

A Magyar Érdek Pártját vezeti, a bőrfejűeket istápolja. Elégedetlen?

Elfogadhatatlan, hogy Trianont kétoldalú szerződésekkel akarják bebetonozni. Vissza kellene állítani a Szent Korona országait.

(május 17.)

Horn Gyula

Mit szól a választás végeredményéhez?

Minden várakozásunkat felülmúlta. Az MSZP-ét is meg az MSZP ellenfeleiét is.

(június 1.)

Orbán Viktor

Mennyiben érzi személyes hibájának, kudarcának ezt a választási eredményt?

Teljes egészében annak érzem.

Mi lesz Orbán Viktorral, ha megváltozik a Fidesz politikai irányvonala, ha nem választják meg újra elnöknek?

Nem tudom még. Van egy szakmám, sok állásajánlatot kaptam belföldről és külföldről.

(június 8.)

Bencsik András, ekkor a Pesti Hírlap főszerkesztője

Hogyan látja a saját jövőjét és a lapja jövőjét?

Sehogy. Le fognak minket gázolni. Nem fogják azt a hibát elkövetni, hogy minket élni hagyjanak.

(június 8.)

Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője

Miért vesztettek?

Lehet, hogy a szocialistákat úgy lehetett volna legyőzni, ha nem fekszünk keresztbe eléjük a síneken, hanem mi vagyunk a vonat…

(június 14.)

Áder János

A Fidesz népszerűsége tovább csökken. Ön szerint mi az oka?

Van egy lefelé húzó spirál. Ha valaki elindul a lejtőn, csak a szakadék alján áll meg.

(augusztus 23.)

Kuncze Gábor

Önből most belügyminiszter lett.

Igazából nem én csöppentem bele a politikába, hanem az csöppent belém.

(augusztus 23.)

Grósz Károly, az MSZMP volt főtitkára

Az ellenzék szerint a választások után visszajöttek a kommunisták.

Elég baj, hogy az ellenzék még mindig itt tart. Persze én személy szerint örülnék neki. De nem jönnek vissza.

Kádár miért ragaszkodott ahhoz, hogy itt tartsa a szovjet csapatokat?

Azt mondta: öregem, én így voltam nyugodt. Nem magát féltette, hanem a rendszert.

(szeptember 27.)

Herényi károly, az MDF szóvivője

Ön tudta, hogy a korábbi kormány sajtópolitikája sikertelen lesz, mert csak az lehet?

Tudtam.

Mondta nekik?

Mondtam.

Mit feleltek?

Hogy túl sokat vagyok újságírók közt.

(október 11.)

Hofi Géza

Géza, te mindig rajtuk röhögsz. Ez a mostani garnitúra jobban tűri a kritikát, mint az előző?

Ez a garnitúra tűri. Az előző nem tűrte.

(december 28.)

Comments are closed.