Erec

2004-ben először került megrendezésre a UJS-ben szilveszteri buli. Rendezőként minden tudásunkat és tapasztalatunkat beleadtuk a szervezésbe, ennek eredményeként egy nagyon jó hangulatú újévfogadásban lehetett részük azoknak, akik megtisztelték a klubot jelenlétükkel. A kapukat kilenckor nyitottuk, de a többség kicsit később érkezett. Mindenki megtalálta a saját maga számára legjobb szórakozási lehetőséget, mivel három különböző teremben eltérő programok álltak a szórakozni vágyók rendelkezésére. Aki éhes maradt csak magára vethetett, mert elemózsia volt bőven. A legtöbben a karaokee segítségével villogtatták létező vagy nem létező énektudásukat, de néhány bátor vállalkozó hajnalig koptatta a táncparkettet is. Akik elfáradtak, azok félrevonulhattak beszélgetni a hangulatosan kialakított chill-out terembe.

Éjfélkor mindenki összegyűlt a diszkóvá átalakult kávéházban, hogy együtt koccinthassunk az újévre. Itt közösen énekeltük el a magyar és az izraeli himnuszt.

A hangulat leírhatatlan volt, többen napfelkeltéig maradtak, volt, aki ott is aludt. Elmondásuk szerint csodásan érezték magukat az emberek.

Aki szeretne tagja lenni ennek a vidám társaságnak, azt egész évben szeretettel várjuk programjainkon, amikről folyamatosan frissülő weboldalunkon, a www.ujs.hu-n olvasható információ.

Ezúton is szeretném megköszönni az ötletgazda-főszervező fáradhatatlan és kitartó munkáját, mert az ő lelkesedése nélkül ez a házibuli nem lett volna olyan nagy sikerű. Sircan, köszönet érte!

Bóc Andi

Comments are closed.