Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 8. kedd

Sorstalanság: egy film sorsa

Koltai Lajos filmjének díszbemutatójával ér véget a 36. játékfilmszemle

Ma este a 36. Magyar Filmszemle záróeseményeként ünnepélyes keretek között mutatják be a magyar filmgyártás történetének eddigi legnagyszabásúbb vállalkozását, a Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készült Sorstalanságot Koltai Lajos rendezésében.

A Sorstalanság című film sorsa maga is kész regény, ahogy mondani szokták. Megfeneklett kísérleteket követően Kertész Imre Koltai Lajosban találta meg azt a filmest, akire rábízhatja regényét. Beszélgetéseik sora minden kétséget kizáróan meggyőzte arról, hogy Koltai elképzelései teljességgel a regény szellemében fogantak. Az író bizalma a hosszú időszak alatt töretlenül erősítette az első rendezésére készülő Koltait, akinek – az előző Spiró György által és Kertész Imre segítségével készült forgatókönyv helyett – később Kertész Imre írta meg a film forgatókönyvét. A 2002-es évben a Barbalics Péter vezette Magic Media égisze alatt tehát új erővel indultak meg a külföldi partner-kereső tárgyalások, amelyeknek nagy lendületet adott a 2002. október 10-én nyilvánosságra került hír: Kertész Imrének ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat.

A kormány mellszélességgel állt ki a filmterv mellett. Pontosan két éve, a 2003-as filmszemle idején jelentette be Medgyessy Péter, hogy a magyar állam elkülönített pénzből 920 millió forinttal támogatja a Sorstalanság elkészülését. Ez komoly alap volt a külföldi partner-keresésben és pályázatokban. Az erőfeszítések eredményeképpen később az angol Renegade Films és a német Euroarts szállt be a produkcióba, s a filmterv elnyerte az európai filmtámogatási alap, az Eurimages jelentős támogatását is. A Sorstalanság nyilvánosságra hozott 2,5 milliárd forintos költségvetése a filmet minden idők legnagyobb költségvetésű hazai produkciójává emelte.

Az angol nyelvű és nemzetközi húzóneveket bevonó korábbi kósza elképzelésekkel szemben Koltai Lajos már az előkészítés korai szakaszában úgy döntött, magyar nyelven, magyar szereplőkkel, hazai helyszíneken forgatja le a Sorstalanságot. A 2002-ben megindult előkészítés 2003-ban teljes erővel folytatódott. Elkezdődött az egy éven át tartó szereplőválogatás, a rendező 145 színészt választott ki az úgynevezett beszélő-szerepekre, rajtuk kívül a forgatás során hozzávetőleg 10 ezer statiszta vett részt a filmezésben. Az epizódszerepekre olyan közismert színészeket választott ki a rendező, mint Bán János. Haumann Péter, Schell Judit, Harkányi Endre, Lázár Kati vagy Benedek Miklós. A regény 13 éves hősének, Köves Gyurinak a szerepére Nagy Marcellt többezer gyerek közül választotta ki Koltai, de nevét szinte mindvégig titokban tartotta a nyilvánosság előtt, a forgatás és a kamaszhős érdekében. Piliscsabán, a katonai lőtéren építették fel a táborok díszleteit barakokkal, szögesdróttal, őrtornyokkal – abszurd közjáték: egy kis csoport tiltakozása az ősök szellemének nyughelyére hivatkozva -, de díszletek épültek Fóton, forgattak Dunaújvárosban a vasmű egy működésen kívüli ipari területén, a paksi téglagyárban, a Mafilm műtermében és budapesti utcákon is. Magyar filmhez ezúttal épült a legnagyobb díszlet: a Sorstalanság kamaszhősének útja három koncentrációs tábor, Auschwitz-Birkenau, Buchenwald és Zeitz táborán vezetett keresztül.

Koltai már 2003 őszén szeretett volna indulni, a különböző okok miatt a kezdés időpontja azonban eltolódott, végül december 15-én egy Wesselényi utcai pincében megkezdődött a forgatás, Pados Gyula operatőrrel a Londonból hozatott különleges kamera mögött. A munkálatok nagyságrendjét érzékelteti, hogy mintegy százfős, magyar-német-angol stábot foglalkoztatott a Sorstalanság a forgatás során. (A végefőcímen mintegy félezer szereplő és munkatárs neve olvasható.)

Koltai Lajos összesen 59 forgatási napot tervezett, s végül ennyi idő alatt készültek is el a felvételek (magyar színhelyeken kívül egy hét Németországban, Erfurtban), azonban egy hosszú, drámai szünet közbejöttével. A produkció financiális nehézségek miatt február 8-a után kénytelen volt leállni. Az átmenetinek mondott pénzügyi nehézségekről kiderült, hogy komoly anyagi gondokról van szó, amelyek bizonytalanná tették a Sorstalanság sorsát. A Magyar Mozgókép Közalapítvány vette kezébe az ügyek intézését, a válságos helyzet megoldására hozott döntés értelmében a Magic Media helyett a Magyar Mozgókép Kft.-t jelölték ki magyar koprodukciós partnernek, illetve Kanadában élő producert, Hámori Andrást bízták meg a produceri teendők ellátásával. Az anyagi nehézségek megoldására új pénzügyi- illetve hitelkonstrukciót dolgoztak ki, amely lehetővé tette a folytatást illetve befejezést, az MMK a produkció likviditásának biztosítása érdekében segédkezett a banki hitelekkel kapcsolatban. Az MMK illetve az általa létrehozott Kft. valamennyi jogot megszerzett, ami a film gyártásához, forgalmazásához és befejezéséhez szükséges volt.

A leállás miatt is, a film végső költségvetése 2,741 milliárd forint lett.

Három hónapos szünet után, május 10-én indult újra a Sorstalanság forgatása, amely ezt követően zökkenőmentesen folyt mindvégig. 2004. június 26-án csapott utoljára a csapó, ekkor készült el a stábfotó.

Ennio Morriconét Koltai még 2003 végén kérte fel a film zenéjének megírására, amit a világhírű olasz zeneszerző el is vállalt. Az utómunkálatok egyik fontos eseménye volt, amikor 2004. október elején Morricone Budapesten, a Rádió 22-es stúdiójában maga vezényelte fel a Sorstalansághoz írt zenéjét, Lisa Gerrard ausztrál énekesnő, Székely Ágnes cimbalomművész és Ulrich Herkenhoff német pánsípművész közreműködésével a Rádió Szimfonikus Zenekarának.

A film utómunkálatai itthon, Berlinben és Londonban folytak. A 2 óra 13 perc hosszú Sorstalanság ma mutatkozik be a közönségnek.

Népszava-összeállítás

KERETBE : A Sorstalanság költségvetése:

Összköltség: 2,741 milliárd forint

Ebből a magyar állam támogatása kormányhatározat alapján: 920 millió Ft.

Renegade Films: 1,72 millió euro

Euroarts: 1,71 millió euro

Eurimages támogatás: 650 ezer euro

MMK koprodukciós támogatási alapból visszatéritendő támogatás 150 millió Ft.

MTV: bruttó 300 millió Ft.

Forrás: MMK

KIEMELÉS

A leállás miatt is a film végső költségvetése 2,741 milliárd forint lett

CopyRight Népszava

Comments are closed.