Erec

Neve már rég nem ismeretlen az izraeli közönség számára, hiszen évekig működött vendégkarmesterként a jeruzsálemi szimfonikusok élén, ugyanakkor, a Philharmonia Singers kórus állandó művészeti vezetője. Hollerung Gábor Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett diplomát kórusvezetés valamint karmester szakon. 1989-től a Dohnányi zenekar irányítását és párhuzamosan, a budapesti Akadémia Kórustársaság zenei igazgatóságát vette át. Hollerung Gábor számos sikert tudhat magáénak, szakmai felkészültsége és nem utolsó sorban rendkívüli egyénisége áll az állandóan felfelé ívelő karrierje mögött.Repertoárja egyformán közelít a bécsi klasszikusok kiegyensúlyozott szerkezeteihez, a romantika fékezhetetlen, tomboló feszültséggel telített hangzásaihoz, vagy a kortárs muzsika olykor labirintusnak hitt szövevényes szólamaihoz.

Novemberben, az Izraeli Filharmónia tíz, Mendelssohn műveiből összeállított hangversenyt tűzött műsorára. Az eredeti terv szerint, a Filharmónia tíz koncertjét, Kurt Mazur, a zenekar tiszteletbeli vendég-karmestere kellett volna vezényelje; végül azonban, betegsége miatt a karnagy visszamondta izraeli szereplését. A Filharmónia zenekar vezetősége Hollerung Gábort kérte fel a helyettesítésre. Nem kis feladat a kortárs zene egyik kiemelkedő muzsikusának helyébe lépni, de Hollerung Gábornak sikerült meghódítania mind a közönséget, mind pedig a zenekart – bár ez utóbbit, mint ahogyan ez köztudott, nem könnyű !A koncert-sorozat két műsorra osztotta Mendelssohn műveit : egyiken az első „Walpurgis-éj” valamint a harmadik „Skót” szimfónia, a másikon, a negyedik „Olasz” szimfónia és a „Szentivánéji álom” színpadi zene szerepelt. Hollerung keze alatt a Filharmónia zenekara gyönyörűen szólt; dinamikai kontrasztok, a lendületes szenvedély kibontakoztatása, az összhangzás kifogástalan egyensúlya, valamint a világosan tagolt építkezés egyformán jellemezte hiteles interpretációit. Keze alatt ujjá született minden mű, elképzelése, a partitúra által rögzített szövegen túl mély megértéssel fogalmazta meg a zeneszerző eszmei mondanivalóját, az előadott darab átható lírája, autentikus tolmácsolást nyert elképzelésében, illetve kivitelezésében.

Hollerung Gábor bemutatkozása komoly sikerrel járt : a közönség hosszú percekig tartó vas-tapssal ünnepelte míg az izraeli Filharmónia zenekara egy újabb, konkrét meghívással búcsúzott a budapesti karmestertől!

 

Kiss – Gelman Zsófia

                                                                              Izrael

Comments are closed.