Forrás: NOL

Amiről senki nem beszél

Csákvári Géza, 2005. február 8. 00:00

Miközben vége felé közeledik a filmünnep, és mindeddig sokan a magyar film feltámadásáról beszéltek, tény, hogy a tavalyi esztendőben kiemelkedő nézőszámot produkáltak a hazai művek. Szintén az ünnepi hangulatot erősíti, hogy ismét elmondható, az új filmtörvény sikeres, a filmgyártásra, illetve a filmművészetre fordított állami milliárdok jó befektetésnek bizonyulnak.

Amiről viszont senki sem beszél, hogy ebben a tavalyi sikerben benne van a mostani szemle versenyprogramjának a fele: szám szerint tíz film. Ez bizony alapjaiban kérdőjelezi meg a szemle értelmét, s ezt a rendezvény utolsó napjáig rejtegetett Sorstalanság sem igazolja, nem is tudja igazolni, hiszen a külföldi vendégek nagy része már nincs itt az utolsó napon, s a szemle nézői is csak most találkozhatnak vele, a Sorstalanság tehát – mondhatni – nem a szemle része.

További aggodalomra ad okot, hogy a tizenegy premierprodukciót elnézve sok nézőt nem remélhetnek a hazai játékfilmek 2005-ben. Könnyen lehet, hogy a tavalyelőttihez hasonlóan gyászos év vár a hazai filmekre. Nem azért, mert annyi művészi szándékkal készített, elitnek szánt rétegalkotás született volna – bár azok közül is csupán két-három műben lelhető fel valamilyen érték, minőség. Hanem mert sok a gyenge film.

A helyzet több kérdést is fölvet. Például kinek (vagy kiknek) a felelőssége, hogy a filmtörvény életbelépése utáni első szemle minden idők egyik legkérdésesebb magyar filmfelhozatalát produkálta? De az is lényeges erkölcsi kérdés, hogy mit tehet ilyen esetben az a zsűri, amelyik megbízása szerint kötelezettséget vállalt a minél több díj kiadására? A Schlett István politológus vezette zsűri 1999-ben például teljesen lehetetlenné tette magát, amikor úgy döntött, hogy nem adja ki a fődíjat. Azóta, úgy tűnik, lehetetlen ellenállni a várakozásoknak, díjazni kell akár erősen vitatott teljesítményeket is. Mondjuk olyan filmet, amely például soha nem kerül később moziba, de még videoforgalmazásba sem, ahogy Gothár Péter Magyar szépsége vagy Szabó Ildikó Chacho Romja.

A szemle – minden jel arra mutat – a filmesek ünnepe. Pedig a nézőké kellene legyen, akik aztán ünneppé tehetnék az erre méltó filmeseknek.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©