NépszavaNépszava Napilap 2005. február 5. szombat
Ön mit tagadna le a múltjából?
Andrassew Iván, a Népszava publicistája: Nem tudom, mit tagadnék le, bár időnként kénytelen vagyok tételesen átgondolni az életemet, mert arra gyanakszom, hogy az agyam – amúgy zseniális túlélőtechnikával – egyszerűen töröl valamit: úgy találja helyénvalónak, hogy a mostanság röstellni való dolgokat előlem is elfedi. Sőt az agy képes erénnyé fordítani olyan cselekedeteinket, amelyek valójában gazemberségek voltak. Ezért nem kell félhülye hazudozónak tekinteni azt, aki ellenállásnak állítja be a besúgást, például. Bár az már igazán talányos, ha az ilyen embert tömegek hősként kezdik ünnepelni. A válaszom tehát: az hiszem, nincs letagadni valóm. Ha mégis, akkor most nem jut eszembe.
Avar János, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője: Semmit. Minek? Nem hiszem, hogy volna benne szégyellni való, noha persze büszke sem lehetek mindenre. Amire pedig lehetnék, az egyre kevesebbeket érdekel. Különben is, miként a többség, én is utálom azokat, akik új múltat próbálnak kreálni maguknak. S még náluk is jobban az olyanokat, akik a rájuk bizonyított múltat is letagadnák. De a leginkább azokat vetem meg, akik a jelen haszonelvű értékelése alapján ítélkeznek mások múltjáról, miáltal egy-egy politikai összeveszést követően hirtelenjében nagy felfedezéseket tesznek. Hát nem egyszerűbb vállalni és bevallani a múltat?! Bár megengedem, hogy némelyiket kétségtelenül nehéz.
Elek István, közíró, a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány elnöke: Ha nem kötelező, akkor inkább semmit sem.Épp az ellentéte foglalkoztat ugyanis.Nem nyomtalanul elsüllyeszteni szeretném a múltam mozzanatait, hanem minél érzékletesebben felidézni.Háttal állva neki, nem könnyű munka persze előre lapátolni belőle. Én mindenesetre igyekszem: elevenebb, gazdagabb, tagoltabb múltat szeretnék magam előtt látni.
Farkasházy Tivadar, a Hócipő volt főszerkesztője: Azt, amikor egy szolnoki sportbálon konferálás közben lehánytak, egy NDK turista pedig velem akarta felvitetni a kofferjét, mert azt hitte, én vagyok a Tisza szálló londinerje. Arra se szivesen emlékszem, amikor a pénzünkből felépített Stadler stadionban kedvenc csapatom szurkolói lezsidóztak, mire azt mondta nekik két rendőr, hogy csendesebben. És azt, hogy évente kétszer minden oroszórán jelentettem: „Továris ucsítyelnyica, nyikto nye atszusztvujet.
Horváth István, a Népszava felelős szerkesztője: Így, egyre idősebb korban már nincs szégyenkezni valója az embernek, nem kell letagadnia semmit (vagy csak keveset). Még a hibák, tévedések is érthetőkké szelídülnek. Álljon csak oda az ember, nyíltan, egyenesen és mondja el miben hibázott, mit írt alá, mit jelentett. Én például aláírtam az újraoltási bizonyítványomat, jelentkeztem orosz órán (nyikto nye atszusztvujet), és sorolhatnám tovább, de sajnos amnéziámat, azt nem tudom letagadni.
Jáksó László, a Stop.hu kreatív főszerkesztője: Erre a kérdésre – bizonyos megfontolásokból – nem áll módomban válaszolni.
Petri Lukács Ádám, a Népszava rovatvezetője: A csajok előtt a csajokat. Magam előtt magamat. (És a csajokat.)
CopyRight Népszava
