NOL

Izraeli gesztusok palesztinoknak

Hírösszefoglalónk, 2005. február 4. 00:00

Izraeli katona egy letartóztatott palesztin fiatallal Nablusz környékénKép: FOTÓ: REUTERS – ABED OMAR QUSINIKilencszáz palesztin fogoly szabadon bocsátását engedélyezte az izraeli nemzetbiztonsági kabinet, és hozzájárult ahhoz, hogy napokon belül kivonják az izraeli csapatokat Jerikóból. Az intézkedéseket célja a bizalom erősítése Izrael és a palesztinok között a jövő heti sarm-es-sejki regionális csúcstalálkozó előtt.

Ötszáz palesztin foglyot rögtön a jövő heti csúcs után elengednek, míg 400 három hónap alatt nyeri vissza szabadságát. Az ülésről nyilatkozó egyik kormánytag szerint olyan palesztinokat engednek szabadon, „akiknek kezéhez nem tapad izraeli vér”, vagyis nem vettek részt izraeli életet követelő erőszakos cselekményben. Jerikó az első ama öt palesztin város között, amelyekből az elkövetkező hetekben kivonul az izraeli hadsereg. A nemzetbiztonsági kabinet jóváhagyta azt is, hogy izraeli-palesztin vegyes bizottság alakuljon a palesztin menekültek sorsáról való döntés céljából.

Mahmud Abbasz, a palesztin hatóság elnöke felszólította Izraelt: hivatalosan is hirdessen tűzszünetet. Abbasz szerint a palesztinok ezt már megtették, most Izraelen a sor. Abbasz nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy a palesztin szervezetek miként hirdettek fegyvernyugvást. Több szélsőséges csoport elvben megígérte, hogy leállítja az izraeli célpontok elleni támadásokat – jelentette az MTI.

A Reuters szerint összesen nyolcezer palesztin fogoly szabadon bocsátása az egyik legfontosabb palesztin követelés, így az izraeli engedményt Abbaszék csak az első lépésnek tekintik. Ami a jövő heti csúcstalálkozót illeti, sokan figyelmeztetnek: aligha várható, hogy a fő vitapontokban – Jeruzsálem státusa, a palesztin menekültek sorsa – előre lépjenek. Az viszont fontos eredmény lehet, hogy stabilan intézményesül a párbeszéd.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.