Madrid olimpiai formában Ortutaty L. Gyula, 2005. február 2. 00:00
Spanyol cégek készek részt venni a 4-es metró megvalósításában – hangzott el Mádl Ferenc madridi látogatásán.
A magyar köztársasági elnök, aki I. János Károly király meghívására tesz hivatalos látogatást, tegnap Madridban José Luis Rodríguez Zapatero szocialista párti miniszterelnökkel találkozott. Elhangzott, hogy spanyol cégek érdekeltek a budapesti 4-es metróvonal megvalósításában. Egyetértés mutatkozott az Európai Unió esedékes költségvetése kidolgozásának megközelítésében. A spanyol fél tanulmányozza a magyar jelentkezést az európai határügynökségre, Madrid nem zárkózik el ettől, de európai konszenzust szeretne. Ismét szóba került, hogy kétoldalú munkacsoport tekintse át, miként enyhíthet Spanyolország a magyar munkavállalókkal szembeni átmeneti korlátozásokon.
Délelőtt Mádl Ferenc látogatást tett a 2012-es olimpia emblémájával is díszített madridi városházán. Kijelentette: drukkolunk, hogy Madrid elnyerje a rendezési jogot.
A spanyol törvényhozás felsőházát is felkereste Mádl, ahol Francisco Javier Rojo, a szenátus elnöke egyebek között felidézte Angel Sanz Briz egykori diplomata magyarországi zsidómentő akcióját az auschwitzi évforduló kapcsán. Mádl beszédében elmondta, hogy a mai Spanyolország (az 1978-as alkotmányban rögzített) autonómiák államaként példa Magyarországnak is a központi irányítás és a regionális demokrácia érvényesítésére.
Egyébként nem a szenátusban, hanem a képviselőházban zajlott le tegnap a vita – a helyi sajtó szerint a spanyol demokrácia történetének eddigi legnagyobb kihívásáról – a baszkföldi kormányzat vezetőjének „különválási” tervéről. Juan José Ibarretxe félórás beszédében indokolta a baszkföldi autonómia nagymérvű kiszélesítésének, önállósodásának igényét. Utána a politikai pártok vezetői, köztük a szocialisták részéről maga Zapatero, ismertették elutasító álláspontjukat: a terv megkérdőjelezi Spanyolország egységét, alkotmányellenes. Kivételt a katalán képviselők jelentettek. A teljesen elutasító ellenzéki néppárttal szemben Zapatero ugyanakkor hajlana „harmadik utas” megoldásra: ha Ibarretxe lemond tervéről, akkor szóba kerülhet az autonómiastatútum esetleges felülvizsgálata, reformja. A spanyol sajtó azt jósolta, hogy a 350 képviselő alig öt százaléka fogja támogatni a tervet.
Mádl délután felkereste a madridi Atocha pályaudvaron a tavaly március 11-i robbantások áldozatainak emlékhelyét. Este a magyar köztársasági elnök és felesége, Dalma asszony a szálláshelyükön, az El Pardo-palotában fogadást adott I. János Károly uralkodó és Zsófia királyné tiszteletére.
Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére *