www.magyarhirlap.hu
Kultúra 2005-01-30
Elhunyt Ephraim Kishon
Nyolcvanéves korában, szívroham következtében elhunyt Ephraim Kishon (Kishont Ferenc)
Nyolcvanéves korában, szívroham következtében elhunyt Ephraim Kishon (Kishont Ferenc) nemzetközi hírű magyar-izraeli író és humorista. „Héberül álmodom, de magyar feliratozással” – mondta egy interjúban, utalva gyökereire és kettős identitására. Kishon műveit harminchét nyelvre fordították le, könyvei világszerte több mint negyvenmillió példányban keltek el.
Ephraim Kishon 1924-ben született Budapesten, Hoffmann Ferenc néven. Az Iparművészeti Főiskolán ötvös-fémműves diplomát szerzett, de közben humoros írásaival versenyeket nyert, s a Ludas Matyi, illetve a Szabad Száj munkatársa lett. 1949-ben Izraelbe emigrált, ahol először egy kibucban dolgozott, majd harminckét éven át a Maariv című lap állandó szerzője volt. 1957-ben Tel-Avivban kabarészínpadot alapított – Zöld hagyma néven -, s ettől kezdve a szatírák mellett vígjátékokat, filmforgatókönyveket is írt. A hatvanas évek elejétől rendszeresen foglalkoztatták Hollywoodban, de Európában (legfőképpen a német nyelvterületen) is nagy sikereket aratott. Számos kitüntetés – többek között a Herzl-díj, a párizsi Noble-díj, a Golden Globe és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje – birtokosa volt. Magyarul megjelent könyvei közül elsősorban a humoreszkkötetek (Az eszed tokja, Hogy volt?, A tengeribeteg bálna) voltak népszerűek. Önéletrajzi kötete, a Volt szerencsém Jaron London újságíróval folytatott beszélgetései nyomán született. Kishon a kilencvenes évek eleje óta Izrael mellett Svájcban élt, Budapesten csak ritka vendég volt. Tavaly nyáron, nyolcvanadik születésnapjára azonban hazalátogatott: az Akadémiai Kiadó ekkor jelentette meg Hiszi a piszi – Fejesugrás a magas politika pocsolyájába című kötetét.
A Dob utcai Spinoza Házban alig egy héttel ezelőtt mutatták be A színház& kész kabaré avagy mit lát egy civil (író), ha betéved a színházi fenevadak közé című humoreszket, mely Kishon írásai alapján készült, s melyben az írót Kézdy György alakítja.
rea
©