Forrás: Magyar HírlapUkrajna, a mór

Ukrajna egyszerűen szegény, és sokba kerülne a csatlakozása.

ura dolog az időjárás. Kinek ilyen, kinek olyan. Hagyjuk. Igaz, nem is az aigneri babérok kergetése a célja a következő felvetésnek. Csütörtökön közismerten elképesztően hideg volt szerte Európában, de igazán Kijev és Brüsszel között lehetett nagy a zimankó. Az unió székhelye felé ugyanis képtelen volt felszállni Ukrajna új elnökének repülője. Nem a Tupoljevek öregedő technológiájával volt a baj, pár nappal korábban hasonló időben Moszkva felé még működött a kormánygép, s még aznap Krakkóba menet is gond nélkül felszállt, s előző nap a strasbourgi felszállóidővel sem volt gáz.

Viktor Juscsenko nem indult, mert közölték vele, mire számíthat Európában. Késő délután Barroso bizottsági elnök be is jelentette: az Európai Unió szeretne jóban lenni Kijevvel, lesz együttműködés is, szoros. Ám a tagságot felejtsék el. Jó időre. A teljes körű és gyors tagságot, amivel Ukrajna lakosságát folyamatosan kecsegtették a narancsos forradalom hosszú hetei alatt. Kijev nem Belgrád, egy darab háborús bűnöse sincs. Ez nem lehet feltétel. Nem is Ankara, az egyik helyi egyház még a moszkvai patriarchától is független. Ukrajna egyszerűen szegény, és sokba kerülne csatlakozása. Pontosabban felvétele.

A mór megtette kötelességét, a mór tudja most már a helyét, illúziómentesen?

Rossz ízű közhely, de sajnos képtelenség kihagyni. Mivel félelmetesen igaznak tűnik. Ukrajna népe megtette a kötelezőt, a nyugati demokráciát választotta. Tüntetéssel – megint csak hidegben, sátorban – kihívást dobva a nagy keleti testvérnek. Amelytől gazdaságilag és politikailag mindig is függeni fog. Ezt hívják geopolitikának.

Juscsenko még az említett moszkvai vizit idején is bízott nyugati támogatóiban. Más esetben nem merte volna vérig sérteni a Kreml urait. Mert egyébnek nehéz titulálni Julija Tyimosenko miniszterelnöki kinevezését. Pár órával az orosz randevú előtt. A hölgy gazdag, szép és szőke is. Bár közismerten festett, demokrata kapcsolataival és a nyugati PR-osok érkezésével párhuzamosan szőkült és lett egyre szlávosabb a hajviselet. Amitől akár Moszkvában is hős lehetne.

A baj az, hogy az orosz katonai főügyészség szerint ukrán miniszterelnök-helyettes korában katonatiszteket vett meg gázügyletek reményében. Uszkve nyolcvanmillió dollárért. Ami vagy igaz, vagy nem, de történetünk szempontjából bőven elég, ha a Vörös téren azt hiszik, orosz érdeket biztosan sértett.

Tyimosenko természetesen nem kísérte el elnökét az orosz fővárosba, a reptérről a cellába vihették volna. (Usztyinov tábornok-főügyész ugyanis a vizitre időzítve megerősítette a körözést.)

Moszkvában fagyos hangulatban is fogadták Juscsenkót. Canossa-járást vártak, újabb kihívást kaptak. Semmiben sem egyeztek meg, egy hajdanán Magyarországon dolgozó duma-képviselő önkéntelen elszólása szerint „ez még dumának is kevés volt”.

Viktor Juscsenko persze valószínűleg csak Putyinék tűrőképességét tesztelte. Tyimosenkóra az ukrán parlamentnek is rá kell bólintania. A hölgy népszerűsége kétes, a februári szavazásra Moszkva is tud nyomást gyakorolni, no meg a Juscsenkót hatalomra segítő alkalmi szövetség köreiben sem ő a favorit. Julija aszszony jelölését azonban muszáj volt felvállalnia, a narancsos forradalom sikeréért tartozott – legalább – ennyivel neki. A hála persze nem politikai kategória. Ha Tyimosenko most vagy később bukik, Juscsenko csak sajnálkozhat, s nyugodtan politikát válthat.

E gondolat joggal vetődhetett fel benne csütörtökön. A hét végi kijevi beiktatás idillje tovatűnt. A keserű napon Krakkó mellett visszafogottan fogadták Juscsenkót. Putyin kezet fogott, és félrenézett. Kwasniewski meg demonstratívan az orosz elnök társaságát választotta. Nem csak ülésrendben – ami logikus, Moszkva mégis Moszkva -, a gyászszertartás előtti beszélgetésekben is. Kelet-európai abszurd, Auschwitzot az egyik ukrán front szabadította fel. Hasonlóan a pesti gettóhoz. A lengyel, izraeli elnök, a zsidó szervezetek vezetői nem felejtették el a szovjet katonák nevét megemlíteni. A budapesti évfordulón viszont a magyar elit továbbra is félt kiejteni a Vörös Hadsereg nevét. Akinek harcosai nem féltek meghalni mások szabadságáért, aligha a megszállásra vagy ’56-ra gondolva áldozták életüket.

De vissza Ukrajnához, magyar fíling van ott is. Gajdos István Ráda-képviselő a minap jött rá, ő már tulajdonképpen szocialista, és nem szociáldemokrata. Átült az utóbbiból az előbbi frakcióba a kijevi országgyűlésben. A két párt között lehet politikai és elvi különbség. Ami biztos, Juscsenkót a szocik támogatják, a szocdem névre hallgató tömörülés meg nem. Kárpátaljai honfitársunk meg úgy gondolta, a hatalom oltárához közel a magyar érdek is dominálhat. Legalábbis ez a hivatalos verdikt. Igaz, a privát érdek felismeréséhez nem kell magyar bölcsőben születni. A példát is csak azért hoztuk fel, hogy sejtessük az ukrán hatalomgyakorlók állhatatosságát egy-egy politikai kurzus mellett. Tegnap Kucsma, majd Janukovics, ma meg Juscsenko. Holnap?

Azért különösebben áltatni is kár magunkat, az ukránokra kenve mindent.

Igazából Európának kell döntenie, akarja-e Ukrajnát. Az uniós csatlakozás puszta ígérgetése, évi pár tízmillió eurós támogatás és segély nem elég. Idővel pont azok kezébe löki az ukránokat, akiktől meg akarták menteni őket. Jó példa erre Szerbia és más nagyságrendben, maga Oroszország is.

Viktor Juscsenko szavakban minden bizonnyal mindent megkap a Nyugattól, grúz kollégájával, Szalikasvilivel együtt talán az idei béke Nobel-díjat is átveheti. Mint bő évtizede a mára legfeljebb közepes minőségű vodka reklámnevet „érő” Mihail Gorbacsov.

Máté T. Gyula munkatárs

©