Forrás: NOL

Bassár el-Aszad támogatást kér Moszkvától

Munkatársunktól, 2005. január 26. 00:00

Katasztrófához vezet, ha az iraki választásokat a jelenlegi körülmények között tartják meg – jelentette ki Moszkvában Bassár el-Aszad. A szíriai elnök négynapos oroszországi vizitjén megegyezés született arról, hogy Oroszország 10 milliárd dollárt elenged Szíria 13 milliárd dolláros adósságából. – jelenti a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

Emellett hat gazdasági együttműködési szerződést írtak alá, amelyek az olaj- és a gázágazatot, a gépjármű-közlekedést és a beruházások ösztönzését érintették. Az orosz államfő lehetőséget látott az együttműködésre az iraki újjépítésben. Aszad szerint szó esett egy szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról is – jelenti az MTI.

A 39 éves szíriai elnök Vlagyimir Putyinnal a közel-keleti helyzetet, valamint az ENSZ megreformálásának lehetőségeit vitatta meg. Mind az orosz államfő, mind Aszad tagadta, hogy a megbeszéléseken a SA-18-as rakéták eladásáról is szó lett volna. A korszerű rakéták izraeli vélemények szerint veszélyt jelenthetnek az ország területére, így a dimonai erőműre is. (Szíria korábban már érdeklődött a rakéták felől, miután 2003-ban a területén Izrael csapást mért a Hezbollah egyik bázisára.) Aszad azonban korábban hangsúlyozta, hogy a katonai beruházás kizárólag önvédelmi célokat szolgálna.

A Szovjetunió idejében Szíria Moszkva kiemelt támogatását élvezte a Közel-Keleten. A szíriai-orosz kapcsolatok újbóli erősödésének egyik oka, hogy Damaszkusznak patrónusra van szüksége Washington egyre erősödő nyomásával szemben. Moszkva pedig abban bízik, hogy ha Szíriát sikerül rávennie a szélsőséges iszlám szervezetek támogatásának leállítására, azzal a csecsen fegyveresek mozgástere is jelentősen csökken – írja a Kommerszant orosz napilap. Mindemellett Moszkva, Damaszkusz partnereként közvetlen rálátást nyerne a szíriai-izraeli tárgyalásokra. Információk szerint Aszad és Putyin olyan együttműködési egyezményt is aláír, amelynek egyik pontja kimondja: Szíria hajlandó előzetes feltételek nélkül újra tárgyalóasztalhoz ülni Izraellel. Szíria olyan átfogó rendezést tart elképzelhetőnek, amelynek eredményeképpen Izrael az összes 1967-ben megszállt arab területről kivonná katonai erőit.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.