A Mazsihisz illőnek tartotta Gyurcsány beszédét
Népszabadság Online, 2005. január 25. 19:37
A helyhez és az alkalomhoz illőnek tartotta a kormányfő beszédét a zsidó közösség a budapesti gettó felszabadításának 60. évfordulóján tartott megemlékezésen – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kedden az MTI-vel.
‘Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közösség egyetértésével szólalt fel keresztény magyar emberként. A Dohány utcai Zsinagógában elmondott emlékbeszédét közösségünk a helyhez és az alkalomhoz illőnek tartotta’ – olvasható az MTI-hez eljuttatott, a Magyar Nemzet aznapi írása kapcsán kiadott közleményben. A Mazsihisz közölte: Izrael államának országos főrabbija, Jonah Metzger személyesen fejezte ki köszönetét az elmondottakért Gyurcsány Ferencnek.
‘A rendszerváltás óta minden, hivatalban lévő miniszterelnök előtt adott volt a lehetőség, hogy a gettó-emlékünnepségen jelenlétével álljon mellénk az emlékezésben, és tiszta, őszinte gondolataival erősítse a zsidó közösséget’ – írta a szervezet. Hozzátette: ‘megdöbbentő, hogy az a sajtóorgánum, mely a zsidóságot nem hordozza a tenyerén, most megpróbál bennünket, védelmébe, venni egy olyan emberrel szemben, aki megtette azt, ami minden igaz emberként gondolkodótól elvárható’.
A Magyar Nemzet a Mazsihisz egyik, neve mellőzését kérő tagjának nyilatkozatára hivatkozva azt írta: ‘súlyos tévedései miatt napokig téma volt a zsidó felekezeten belül a vallási kérdésekben tájékozatlannak nem először bizonyuló Gyurcsány Ferenc’ január 18-án elmondott ünnepi beszéde.
A cikk szerint a Mazsihisz-tag egyebek között azt bírálta, hogy ‘Gyurcsány Ferenc egy olyan vallás istentiszteleti helyén, felekezeti vezetői és hívei előtt beszélt Megváltóról, amely vallás követői még csak várják az ő eljövetelét’.
(MTI)
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©