Forrás: NOL

Érett elmék – kötőelemek

Révész Sándor, 2005. január 24. 00:00

Európa, 207 oldal, 2200 forintKét bölcs ember beszélget. Két barát, két egymáshoz szorított, kibékíthetetlen népből. Egy zsidó és egy palesztin. Akik eléggé el tudnak távolodni a népüktől ahhoz, hogy átlássák a helyzetüket. Két népéhez hű világfi, akik belakták a nagyvilágot.

Két népében magányos, de sokfelé otthonos értelmiségi. Mindkettő szembeúszik a maga árjával.

Az egyiket jól ismerjük: Daniel Barenboim, világhírű izraeli karmester és zongorista, orosz zsidó család Argentínában született, Izraelben iskolázott, leginkább Németországban és az Egyesült Államokban élő, hét nyelven beszélő és gondolkodó, világcsavargó gyermeke.

A másikat kevésbé: Edward W. Said, kultúrtörténész, a Columbia tanára, alapművek szerzője, amerikai állampolgárságú, keresztény palesztin apa, Jeruzsálemben született, Egyiptomban felnőtt, családja és neveltetése által az angol kultúrához kötött fia. Másfél évvel ezelőtt meghalt.

Barenboim az első jelentős izraeli muzsikus, aki föllépett a palesztin övezetben. Said harcolta ki a meghívását. Barenboim törte meg Wagner bojkottját Izraelben, és Said tárta fel (a könyvben is olvasható esszéjében) ennek jelentőségét (“az Izraelhez fűződő viszony mégoly időszerű és sürgős ťnormalizálásaŤ elleni arab kampány… némely vonása hasonlít Izraelnek a palesztin költészetet és Wagnert sújtó tilalmára”).

Ketten találták ki és tartották meg 1999-től évente (először Weimarban) a Nyugat-keleti Díván Szemináriumot: fiatal zsidó és arab muzsikusok közös szemináriumát.

Sokszor léptek föl közös előadásokkal, nyilvános beszélgetésekkel a világ különböző pontjain. Ezekből szerkesztette a kötetet Ara Guzelimian, a szintén sok kultúra metszéspontjában élő örmény zenekritikus, aki a beszélgetéseket vezette, rögzítette és vélhetőleg (sajnos) meg is szelídítette.

Bármiről beszélgetnek, mindig oda lyukadnak ki, hogy a bonyolult és bizonytalan igazságok befogadásának képessége nélkül a paradoxonokkal telített világban csak eltévedni lehet. Az elmélyült gondolkodáshoz szokott, művelt embereknek az a dolguk, hogy ezt a képességet szolgálják és terjesszék. Egymásra halmozzák az ellentétes és egymást megszorító tényeket, amelyeknek “egy érett elmében” meg kell férniük egymás mellett. Miként az érett népeknek.

Ezt mondja Barenboim Saidnak: “Biztos vagyok benne, hogy amikor Goethét olvasol, fura mód németnek érzed magad, akárcsak én, amikor Beethovent vagy Brucknert vezényelek. Weimari szemináriumunknak épp ez volt az egyik tanulsága. Hogy nemcsak lehetséges, hogy több éntudatunk legyen, hanem… ez olyan valami, amire törekedni kell. Csak gazdagíthatja az embert, ha egyszerre több kultúrához tartozik.” És amilyen érzékenyen érzi magát Barenboim németnek, olyan érzékenyen érzi az élő német kultúrában is az antiszemita potenciált. Mert az érett elmében nemcsak az ellentétes tények, hanem az ellentétes pozíciók, a beleérzés képessége és a külső rátekintés képessége, az azonosulás és az eltávolítás képessége is megfér. Megfér a kulturális és népi identitás öntudata, azzal az élménnyel, hogy a másik kultúrája is az enyém.

Az érettség oszthatatlan. A művészetfölfogás és a politikai fölfogás érettsége ugyanaz az érettség. Amikor Said és Barenboim a zenéről beszélnek (többnyire arról), akkor a világról beszélnek, mert a zenei folyamatok a világban lejátszódó folyamatok tükörképei. Valahogy így: (Barenboim:) “Mindegy, mit gondolsz az oslói egyezményről – hogy volt-e esélye a sikerre, vagy sem -, amikor a tempó, a kifejlet sebessége erősen lelassult, eleve kudarcra volt ítélve. A zene felbomlik, ha túlságosan lassú, ugyanígy a folyamatok is, mert megszűnnek a kötőelemei.”

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.