Forrás: NOL

Veszprém, 1944. május 9.

Harmati Gábor- Karsai László, 2005. január 22. 00:00

Fotó a Képes Vasárnap című hetilap 1944. május 16-i számából. Jobb szélén a hatágú csillagot viselő ismeretlenAz ember gyakran nem tartja fontosnak, hogy azért szeressék, ami megvan benne. Elég neki a tudat, hogy megvan.

Kissé így vagyunk ezzel a régi újságokat lapozgatva is: nem feltétlen azért őrizzük meg ezeket, mert akad bennük egy-két érdekesebb cikk vagy kép (pedig akad, mint látjuk!), hanem mert a történelemmel foglalkozó embernek ismernie kell a korabeli, nem levéltári forrásokat is. Az egyik legjobb ilyen forrás a fénykép lehet. Ez a kép is úgy készülhetett 1944-ben a sárga csillaggal megbélyegzett (!?) emberről, mint a többi fényképek tízezrei.

A fényképész veszi kifogástalan Zeiss-lencsés gépét. Pár kattintás. Készek a képek. Ezeket otthon elrendezi. Rajta lesz a képen minden. Ablak. Falrepedés. Lehúzott boltredőny. Járókelő. Kiskutya. Hiteles lesz a kép. Kész regény. Csak a lélek hiányzik belőle – s az ilyen ‘regények’ alakjai évek múlva idegenek (sőt néha enyhén komikusak is).

Ez a kép azonban, ha így készülhetett is, másféle kategóriába tartozik: ez protokollkép. Valamiért mégis más, mint azon protokollképek tucatjai, melyeket unottan lapozunk át akár ma is. Amikor megjelent, valószínűleg ugyanezt a sorsot adták neki az akkori olvasók, csak a figyelmes szem veszi észre, hogy miért is különleges.

A Képes Vasárnap című hetilapról (amelynek 1944. május 16-i számában, a 316. lapon e fénykép megjelent) sok mindent el lehet mondani, pl. azt, hogy meglehetősen jobboldali lap volt, de az vitathatatlan, hogy meglehetősen jó képanyaggal dolgozott. Történelem szakos egyetemisták, de a korszak kutatói is haszonnal forgathatják lapjait. A képen lévő hatágú csillag volt az, amely annyira kirítt a közegéből, hogy lehetetlen volt nem észrevenni. A képaláírásból nem derült ki, hogy ki az illető, pedig nagyon jó lenne megtudni: végtére is az embert nem mindennap veszi körül háborús bűnösök egész csoportja, s az sem igazán gyakori, hogy tettesek és – leendő – áldozatok együtt üljenek a fényképezőgép lencséje elé. Sajnos nem tudjuk, hogy ki viseli a képen a sárga csillagot, de azt pontosan tudjuk, hogy mikor és hol készült a fénykép.

Magyarország német megszállását (1944. március 19.) követően a Gestapóval harmonikusan együttműködő magyar csendőrök, rendőrök, hivatalno-kok a Sztójay Döme miniszterelnök vezette kormány utasításainak hol lelkesen, hol csak fegyelmezetten engedelmeskedve, hozzáláttak a zsidókérdés végső megoldásához. A hivatali apparátus és az erőszakszervek tagjai legálisnak fogadták el az új kormányt, hiszen Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt, aláírása ott díszelgett minden egyes új főispán kinevezési okmányán is. A főispáni kart is alaposan fölforgatták, átszervezték 1944 tavaszán. Az új főispánok ünnepélyes beiktatásán a kormány és a politikai, társadalmi elit vezető személyiségei is rendszerint megjelentek. Ez a fénykép is egy ilyen alkalommal készült, 1944. május 9-én, az új veszprémi főispán, dr. Buda István beiktatási ünnepségén.

Elődje, dr. Mesterházy Ferenc 1939-től állt a vármegye élén, most áthelyezték, Zala vármegye főispánja lett. Utóda illyei és galaczi dr. Buda István 1931-ben a pápai járás szolgabírája, majd 1932-től 1944-ig a Veszprém vármegyei enyingi járás főszolgabírája volt. Balatonfőkajár, Balatonkenese, Dég, Enying, Lajoskomárom, Lepsény, Mezőkomárom, Mezőszentgyörgy, Mezőszilas és Siófok jegyzőségei tartoztak alája. Egyike lehetett azoknak a főszolgabíráknak, akik sem különösebben tehetségesek, sem különösebben ambiciózusak nem voltak, viszont a náci kollaboráns Sztójay-kormány ‘kiemelte’, megyéjében főispánt csinált belőle. Minden bizonnyal az új főispánok zöméhez hasonlóan Imrédy Béla híve volt, de politikai nézeteit nem hangoztatta olyan nyíltan, hogy ezért leválthatták volna, ‘csak’ nem lépett előre a hivatali ranglétrán.

Hivatalosan 1944. május 9-én, kedden délelőtt 10-kor, ‘rendkívüli közgyűlésen’ iktatták be hivatalába Buda Istvánt. Azon megjelent és nagy beszédet mondott Rátz Jenő miniszterelnök-helyettes (1946-ban a Sztójay-per másodrendű vádlottjaként halálra ítélték, Tildy Zoltán köztársasági elnök az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatta, a váci börtönben halt meg 1952-ben), valamint jelen volt Antal István vallás- és közoktatási miniszter (a Népbíróság őt is halálra ítéli, a köztársasági elnök az ő ítéletét is életfogytiglani fegyházra változtatja, 1960-ban amnesztiával szabadult), Bártfay Gusztáv pénzügyi államtitkár. Az új főispánt üdvözlők sorában találjuk még a szélsőjobb olyan prominens figuráit, mint Festetich Sándor grófot, a Baky László vezette Magyar Nemzetiszocialista Párt országos szervezőjét. (Őt csak öt évre ítélte a Népbíróság, de alig került 1949-ben szabadlábra, egy évvel később internálták, és csak 1953-ban nyerte vissza szabadságát.) Ott volt Veszprémben a népbíróság által halálra ítélt és kivégzett nyilas gróf, Pálffy Fidél is a Budát üdvözlő díszvendégek sorában. Ő egyébként az 1930-as évek kezdetén nemzetiszocialista mozgalmat szervezett, s majdan Szálasi kormányában földművelésügyi miniszter lett.

Buda István beszédében ‘A szociális magyar államot építeni akaró nemzeti erők összefogását’ jelölte meg feladatának. Megbélyegezte a magyar erők szétforgácsolását, a vármegye valamennyi lakosától pedig megkövetelte, hogy ‘fegyelmezetten, zárt rendben álljon be a nemzeti erők gyűjtővonalába’. Rátz Jenő az első világháborús idők felidézése után hitet, engedelmességet és áldozatvállalást kért. Idézte az új főispánt, aki szerint ‘az utolsó esztendőkben a magyar közélet, de az egyéni élet is valahogyan elkocsonyásodott’. Kemény akarású, fegyelmezett emberekre van szükség – mondta Rátz -, ezért választottuk Budát. Pálffy Fidél üdvözlőbeszédében Baky László belügyi államtitkár (a Népbíróság őt is halálra ítélte, 1946-ban kivégezték) nevében is üdvözölte az új főispánt. Szerinte a magyar nemzetiszocialista tábor már ott áll a győzelem portája (sic!) előtt.

Figyelemre méltó, hogy az országos napilapok bő terjedelemben, első oldalas helyszíni tudósításban számoltak be a veszprémi főispáni beiktatásról, az MTI jelentése alapján – tehát kiemelten fontos eseményről volt szó a kormány szerint. Más főispánok beiktatásán rendszerint csak egy-egy miniszter jelent meg, és röviden számoltak be a lapok az ott elhangzott beszédekről.

Tulajdonképpen ez a veszprémi főispáni beiktatási ünnepség nem volt igazán fontos, nem volt igazán érdekes történelmi esemény. Különlegessé egy fénykép teszi, melyet e sorok szerzői közül egy fiatal egyetemista, H. G. talált meg, pontosabban fedezett fel.

A fénykép megtalálása után kétfelé indultunk el. K. L. a levéltárakba, H. G., a fénykép megtalálója tanárához, Pandula Attilához.

Dr. Pandula Attila egyetemi tanárt, az egyik legkiválóbb hazai falerisztikai szakértőt azért kerestük meg, mert azt reméltük, hogy az illető által a sárga csillag mellett viselt kitüntetések alapján ki lehet nyomozni személyét. Ez azonban nem vezetett megoldásra. Csak azt sikerült bizonyosan megállapítani, hogy ez nem egy kitüntetéshez tartozó csillag, hanem valóban az 1944. április 5-től minden zsidónak minősülő személy által kötelezően viselt 10×10 centiméteres, kanárisárga színű ‘Dávid-csillag’. Majd a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtárának két jeles szakértőjéhez, Stemlerné Balog Ilonához és dr. Jalsovszky Katalinhoz fordultunk. Az intézmény közel milliós állományában végignézték az összes szóba jöhető képet, s hosszas kutatómunka után annyit sikerült kideríteni, hogy az akkor leközölt négy képből három eredetije megvan, s csak egy hiányzik: ‘természetesen’ ez a bizonyos darab… A Fényképtár munkatársai azonban nem tartják valószínűnek a szándékos beavatkozás (kiemelés) lehetőségét, mivel ebből a korszakból már meglehetősen hézagosak a megmaradt anyagok.

Mivel konkrét fogódzó nincs, maradnak a feltevések, hipotézisek:

1. Talán nem is akartak az illetőnek meghívót küldeni, csak a régi, elavult protokoll-lista alapján dolgozó titkárnő, vagy valaki más az ünnepséget szervező dr. Berky Miklós alispán környezetében volt kissé túlbuzgó. Az új veszprémi püspök, Mindszenty József 1944-es iratai között fennmaradt az 1944. május 1-jén dátumozott meghívó a főispáni ünnepségre. (Ha Mindszenty József megjelent volna az imrédysta főispán beiktatási ünnepségén, azt bizonyára megírták volna a lapok. Távolmaradása akkor politikai tüntetéssel ért fel.) A meghívottakat külön, a meghívó alján apróbb betűs sorok figyelmeztették, hogy ‘kis magyar díszben vagy polgári ünnepi öltözetben’ kell megjelenniük;

2. a zsidókkal való szolidaritásból tűzte ki;

3. kivételezett, zsidó származású, de csillagviselés kötelezettsége alól vitézi vagy más érdemei miatt mentesített személy volt. Talán nem is tudták róla, hogy zsidó, városi vagy megyei előkelőség lehetett, ezért hívták meg;

4. nem zárhatjuk ki azt sem, hogy egy nyomdász ‘tréfájáról’ van szó, de akkor is: ki lehetett az a főispáni beiktatáson részt vevő, az első sorban, ráadásul díszhelyen, középen helyet foglaló személy, akire netán sárga csillagot ragasztottak? A történész itt már csaknem tehetetlen. Az 1944-es vármegyei iratok zöme megsemmisült. A püspöki iratanyagban erről a sárga csillagos esetről nem található dokumentum. A korabeli újságok természetesen nem írták meg, hogy valaki sárga csillaggal a mellén jelent meg a veszprémi főispán beiktatási ünnepségén.

Már csak egyben bízhatunk: talán e lap olvasói közül valaki felismeri a képen látható embert, és tudja, hogyan, miért került rá a sárga csillag.

Eichmann ‘rekordja’

1944. március 19-én a német megszálló erők nyomában érkezett Magyarországra Adolf Eichmann a Birodalmi Biztonsági Főhivatal IV (Gestapo)-B-4 (zsidóügyi) osztályának vezetője, SS Obersturmbannführer, és az egyes megszállt országok ‘zsidótlanításában’ addigra már nagy gyakorlatot szerzett szakértőinek válogatott csapata, 15-20 fő. A holokauszt történetében először irányította a helyszínen Adolf Eichmann egy ország zsidótlanítását, aki szilárdan eltökélte, hogy megdönti az 1942-es varsói nagy deportálási akció során felállított ‘rekordot’. Akkor, 1942. július 22-től szeptember 12-ig 310 000 embert deportáltak a varsói gettóból, a vasúton kb. 100 km-re található treblinkai haláltáborba. Most egy közel 200000 négyzetkilométeres országban szétszórva élő, a konvertitákkal együtt kb. 780000-es zsidó lakosság sárga csillaggal való megbélyegzését, gettókba, majd gyűjtőtáborokba terelését, kifosztását, végül deportálását akarta megszervezni a nácik számára jóval kedvezőtlenebb katonai-politikai helyzetben. Eichmann élete végéig büszke volt arra, hogy Magyarországon sikerült megdöntenie a varsói deportálási rekordot. Erre kicsiny, de válogatott csapata (melynek összlétszáma a sofőrökkel, titkárnőkkel, rádiósokkal együtt sem lehetett több, mint 150-200 fő) nyilvánvalóan képtelen lett volna. Május 15-től július 9-ig, amikor Horthy Miklós kormányzó leállította a deportálásokat, 147 vonattal több mint 437000 zsidót ‘sikerült’ deportálni az országból. E hatalmas embertömeg megbélyegzése, gettókba, majd gyűjtőtáborokba terelése és végül elszállítása nem lett volna lehetséges a megszállás után kinevezett kollaboráns Sztójay-kormány és ennek hivatalnokai, fő- és alispánjai, szolgabírái, csendőrei, rendőrei, katonái, orvosai, mérnökei és bábái, pénzügyőrei, összesen kb. 200000 ember fegyelmezett, olykor kifejezetten lelkes együttműködése nélkül.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.