Forrás: NOLA zene világa – Starker szerint
L.P., 2005. január 20. 18:56
Nagyon kedves, szórakoztató könyvet írt a fenti címmel (The World of Music According to Starker) izgalmas és hallatlanul színes életéről és fő életeleméről: a muzsikáról a magyar származású Starker János, akit, míg aktív volt, az Egyesült Államok és talán a világ legnépszerűbb csellistájaként tartottak számon. (Gondolom, valaki már szorgosan, nagy szeretettel és hozzáértéssel készíti a magyar fordítást…)
A sziporkázó humorú szerző memoárja szellemes tudósítással kezdődik – saját születéséről, s már néhány oldal elolvasása után tudjuk, hogy ezt a könyvet egy végtében fogjuk elfogyasztani. Így is lesz. Ez nem egy szokványos életrajz, pont olyan színes és fordulatokban gazdag, mint amilyen a szerző élete volt.
Starker 1924-ben látta meg a világot a budapesti Szent János kórházban, és, tudósítása szerint azért kapta a János nevet – a szülést levezető orvos után – mert édesanyja, két fiúgyermek után egy lányra vágyott, s ahhoz sem volt kedve, hogy nevet válasszon a harmadik legénynek. Családjában mindenki zenélt, így nem meglepő, hogy Starker János hatéves korától csellózott. Zsidó származásának és a magyar történelemnek közvetlen köze van hozzá, hogy tehetségét végül is nem szülőhazájában bontakoztatta ki: 1946-ban hagyta el Magyarországot, 1948 óta él az Egyesült Államokban, világszerte az egyik legnagyobb élő csellistaként tartják számon, és hangszere egyik legnevesebb oktatója is, 1958 óta az Indiana Egyetem bloomingtoni zeneiskolájának professzora. Starker Amerikában előbb a dallasi szimfonikusok, majd a New York-i Metropolitan operaház és a chicagói nagyzenekar első csellistája volt – de karrierje egyértelmű világkarrier. Könyvét, amely angol nyelvű recenzensei szerint a legteljesebb és persze a leghitelesebb krónika életéről és világáról, az Indiana University Press adta ki.
Starker nemcsak kitűnő zenész, hanem ritka jó megfigyelő és mesélő is; ezért aztán az olvasó, amellett, hogy hihetetlenül érdekes dolgokat tud meg tőle a zenéről, zeneszerzőkről, muzsikusokról, zeneművekről, hangszerekről, a világot bejárhatja vele – és ez a világ sokkal több, mint amit a cím sejtet: szóval nem csak a zene világa.
A magyar olvasót persze, függetlenül attól, hogy zenebarát-e vagy sem, elsősorban az fogja érdekelni, hogy Starker mit gondol Magyarországról és a maga magyarságáról. Hát, lesznek, akik haragudni fognak rá. Starker ugyanis nem udvarolja körbe szülőhazáját, amelyet huszonöt éven át tudatosan elkerült, s később sem kezelt kitüntetett figyelemmel. Az ok kettős (legalább): egyrészt az Egyesült Államokban, mint írja, igazi otthonra talált, másrészt el akarta felejteni a vészkorszakot és családja szenvedéseit. (Harmadsorban nem bírta elviselni, hogy minden rendszerváltás után ugyanazok a figurák maradtak hatalmon, legalább is szerinte.) Önmegtartóztatása azonban, mondhatni szerencsére, csak az országra, a 93 ezer négyzetkilométerre vonatkozott: a magyarok élete és munkássága minden szakaszában felbukkannak közvetlen környezetében – a névsor és a hozzájuk kapcsolódó események, történetek akár egy önálló kötetet is megtölthetnének. Mindez persze nem véletlen: Starker, aki nyolcéves korában már tanított, tizenegy évesen pedig pódiumra lépett, a Zeneakadémia elvégzése után a budapesti Operaház és Filharmónia első csellistája lett, úgy véli: a századforduló után évtizedekig a budapesti Zeneakadémia volt a világ legjobb iskolája. Starker szerint ebből él a magyar zene mindmáig: Bartók, Kodály, Dohnányi és Weiner Leó fantasztikus örökségéből. És persze az Indaina Egyetem bloomingtoni zeneiskolája is, ahol rajta kívül Sebők György és Palló Imre is tanít.
Starker biztos kézzel választott szerkezetet könyvéhez: a kitűnő és élettörénetét az események kronológikus sorrendjében előadó mesébe – ügyes tipográfiai megoldással – korabeli publkációkat elegyített. A könyv függelékében valamennyi felvételét felsorolja, csakúgy, mint azoknak a csellistáknak a nevét, akik az általa alapított, és Éva Janzer ( véletlenül” szintén magyar amerikai zenész) nevét viselő celló-díjat valaha is megkapták (köztük egy sor magyar…)
Olvasás közben szívesen hallgatnánk Starker muzsikáját, amit meg is tehetnénk, az Indiana University Press által kiadott könyv mellékletét ugyanis egy bónusz” CD képezi, olyan felvételekkel, mint például a most 81. évében járó Starker utolsó nyilvános fellépése, amely ráadásul kereskedelmi forgalomban nem kapható. A baj csak az, hogy a recenzióhoz rendelkezésünkre bocsátott példány hibás, így a zene sajnos egyszerűen élvezhetetlen. Kizártnak tartjuk, persze, hogy az IUP a piacra dobott könyvek mellé is ilyen minőségű CD-t mellékelt. Talán csak jelezni akarták, Starker stílusában: nem esnek hasra egy magyar online újságtól -:)
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©
