Forrás: UNO

uno.hu Hírek

60 éve szabadult fel a pesti gettó

A Budapesti Zsidó Hitközség emlékező istentiszteletet tartott a fővárosi zsinagógában. A szovjet vörös hadsereg ugyanis 60 éve épp ezen a napon szabadította fel a pesti gettót.

A területen egyébként 70 ezer magyar zsidót zsúfoltak össze – jelentette a MobilPress tudósítója. A háborúban és a Holokauszt során a 200 ezres pesti zsidóság közel fele vesztette életét. „A jó és a rossz egyaránt ott lakozik lelkünkben. Miénk a felelősség, melyiknek engedünk utat – kezdte emlékbeszédét Gyurcsány Ferenc. A gyarlóság bűne bocsánatos bűn, a gonoszság bűne megbocsáthatatlan. A Holokauszt nem egy a bűnök közül, hanem maga a bűn! – jelentette ki a miniszterelnök. A gettó az élet bezárása. A nők, férfiak, gyermekek nem lehettek boldogok, mert másképp, máshogyan hittek saját Istenükben. Lehettünk volna mi is közöttük. Hála az égnek, megmenekültünk.” Gyurcsány kiemelte: a Magyar Köztársaság megértette: csak egy elvre épülhet közös nemzeti létezésünk. Egymás megbecsülése, egymás elfogadása, a becsület és a tisztesség útja vezérelhet bennünket. Ezt követően Valerij Muszatov az Orosz Föderáció követe elmondta: „a szovjet katonák, meghatározó szerepet játszva a fasizmus megsemmisítésében, megmentették Közép- és Kelet-Európa népeit a barna pestistől. Ezzel kezdetét vette az egységes és demokratikus, virágzó Európa létrehozásának folyamata. Annak érdekében, hogy soha ne ismétlődjenek meg a múlt kegyetlen megpróbáltatásai, a Holokauszt tragédiája, ma kell emlékezni a történelem tanulságára”. (MobilPress)

http://www.uno.huŠ2004 Juventus Média Kft. Minden jog fenntartva!.

Comments are closed.