Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

A szükséges neokonzervatív fordulatról

2005. január 17. (6. oldal)

Császár Zoltán

A Magyar Nemzet január 8-i számában jelent meg Csite András vitacikke Az Újvilág hamis prófétái címmel, amely a Bogár László által jegyzett, tavaly decemberben közölt cikk kapcsán kirobbant vitát gazdagítja. A szerző szerint a „magyar jobboldal most nincsen válaszúton”, és az uniós parlamenti választás és a népszavazás után „a nyugalom hónapjai következnek”. Nos, én úgy vélem, hogy Gyurcsány, helyesebben az általa képviselt, Medgyessyhez képest újfajta politikai kommunikáció és stílus igenis stratégiai változtatásokra kellene hogy bírja a jobboldalt. Másfelől aligha állítható, hogy másfél évvel a választások előtt a magyar közéletben a nyugalom hónapjai következnének.

Csitének többé-kevésbé igaza van a Bush-féle neokonzervatív fordulat alapvető tulajdonságait illetően, ám azzal már vitatkoznék, hogy ebből a fordulatból a magyar jobboldal ideológusai „amit lehet, eltanuljanak amerikai szellemi társaiktól”. Attól még, hogy egy ideológiai oldalon van a magyar jobboldal Bushékkal, zongorázni lehetne a különbségeket. Másfelől, a magyar politikai-társadalmi klímát elnézve hazánkban „a liberális szellemi irányzatok társadalmi bázisa” egyáltalán nem „szűkült be”, mint ahogyan az Csite szerint Amerikában megtörtént. És a felsorolt konzervatív alapértékek (abortuszellenesség, a homoszexualitás kultuszának visszaszorítása, a gazdasági érdekek védelme, a családok támogatása, a vallási szervezetek bevonása a társadalmi problémák megoldásába stb.) ugyan melyike kap hangsúlyt Magyarországon? Elég, ha megnézzük, micsoda kampány indult be az egyházak szerepvállalása ellen a kettős állampolgárság kérdésében, vagy ha a családon belüli erőszak kérdéskörére pillantunk. Nem gondolom, hogy nálunk beszűkült volna a liberális szellemi irányzatok társadalmi bázisa, amely megalapozhatna egy magyar neokonzervatív fordulatot.

A cikk második kérdésköre Izrael és helyzete az iszlám tengerben. Csite alapvetően két tényezőt mos össze. Egyfelől a „radikális iszlám terrorista csoportok” célját (Izrael megsemmisítése) és a palesztin lakosság tragikus helyzetének javítását célzó emberjogi törekvéseket. A kettő ugyanis nem ugyanaz. A szerző szerint nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Izrael a „Közel-Kelet egyetlen liberális demokráciája”. (Ezt a demokráciát most éppen az az Ariel Saron vezeti, aki 1953. október 14-én – akkor még tábornokként – Kibja palesztin faluban a katonáival hatvan földművest, gyermeket és nőt gyilkolt le.) Ez lehet, hogy így van, de nem minden izraeli állampolgár esetében. Milyen liberális demokrácia az, ahol a Gázai övezet déli részén feltartóztatják az izraeli katonák a palesztin szavazókat, és ahol Kelet-Jeruzsálemben öt (!) postahivatalban kell leszavaznia százhúszezer választópolgárnak? Milyen liberális demokrácia az, ahol Izrael kisajátíthatja a palesztinok kárára a Gázai övezet tengerparti földgázlelőhelyeit, korlátozza a palesztinok halászati jogait, és a zsidó telepesek lőnek arra azokra a palesztinokra, akik az „ő útjaikat” használják?

Később Csite beleesik abba a csapdába, hogy az Egyesült Államoknak köszönhető múlt- és jelenbeli eredmények (például európai biztonság) örvendetes ténye elvonja figyelmét eme világrendőr morálisan elfogadhatatlan lépéseiről. Az Egyesült Államok múltbéli érdemeinek elismerése ugyanis nem jelenti azt, hogy kritikátlanul meg is kell hajolni Amerika nagyhatalmi törekvései előtt.

A cikkből indirekt módon, de kiderül, hogy Csite a Bogár Lászlót kritizálók táborát gyarapítja. Az „új rendszerváltozás hirdetői” és az „Újvilág hamis prófétái” alatt tulajdonképpen Bogár Lászlót és a vele egyetértőket érti, és velük állítja szembe a demokratikus átalakulás okozta „épülést, alkotást és szerény javulást”. De mik is ez utóbbiak a szerző szerint? Csite a „szocialista gazdasági szisztéma fenntarthatatlanságát” említi, és úgy tesz, mintha Bogár és a vele egy platformon lévők a fenti tényt elfelejtenék, vagy nem lennének tudatában, holott erről szó sincs. Csite szerint ugyan a szocializmus összeomlása után csökkentek a jövedelmek, de mára kilábaltunk a válságból, és egyre jelentősebb jólétet képes biztosítani a magyar nemzetgazdaság. Ennek mintha ellentmondana az, hogy gazdaságunk exportnövekedése jobbára két nagy multinacionális cégnek, a General Electricnek és az Audinak köszönhető. Ami pedig a jólétet illeti: éppen Bogár László volt az, aki a Hír TV-ben elmondta, hogy a 2002-2003-as bérnövekedés után is csak az 1978-as szinten vannak a reálbérek hazánkban.

Végezetül: a liberalizmus eredményeinek intézményesítéséből – Csite szerint legalábbis – a magyar jobboldal „egyáltalán nem jött ki rosszul: lépésről lépésre szervezi meg magát, foglal el újabb és újabb társadalmi állásokat&”. A folyamat kétségtelenül leírható így is, ám ha az arányokat tekintjük, akkor a magyar jobboldal kulturális és médiabeli reprezentáltsága tizenöt év elteltével is nyomasztóan alacsony a liberális-baloldal jelenlétével szemben.

A szerző a Századvég Politikai Iskola hallgatója

Bogár László vitacikkéhez (Új rendszerváltáshoz kell bizalmat szerezni, 2004. december 4.) eddig hozzászóltak:

Cséfalvay Zoltán: Kuruzslók évadja (2004. december 14.); Krómer István: A láthatatlan kéz, s ami mozgatja (2004. december 21.); Pokol Béla: Globalizáció és globális uralmi rend (2004. december 21.); Náray-Szabó Gábor: Ha a gazdaság megáll, eldől, mint a bicikli (2004. december 27.); Járosi Márton: A konyhai bölcsességek védelmében (2005. január 3.); Várkonyi Zsolt: A fedezet nélküli pénz a globalizáció fegyvere (2005. január 3.); Csite András: Az Újvilág hamis prófétái (2005. január 8.).

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001