Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Hajszálon függött Saron új kormánya

2005. január 11. (8. oldal)

Hírösszefoglaló

Izgalmak közepette szavazta meg Ariel Saron miniszterelnök új kormányát az izraeli törvényhozás. A zavart az okozta, hogy a kormányfő pártja, a Likud 13 képviselője délután bejelentette: nem fogja megszavazni a zsidó telepek kiürítését célzó Saron-javaslatot. A bejelentésre reagálva a kormányfő bizalmi szavazássá nyilvánította az esti szavazást. A Likud friss koalíciója az Izraeli Munkapárttal és egy kis vallási párttal összesen 66 helyet tudhat magáénak a 120 fős izraeli törvényhozásban, a knesszetben. Joszéf Tomi Lapid ellenzéki vezető, a Sinui párt elnöke korábban azt ígérte: „harcos ellenzék” lesz, de támogatja Saron kivonulási tervét a Gázai övezetből és Ciszjordánia egy részéről. Az izraeli törvények értelmében a kormány bukását jelenti, ha a koalíció nem nyeri el a 120-ból legalább 61 képviselő támogatását.

A kiürítés miatti konfliktus nemcsak a knesszetben érződik. Még vasárnap elbocsátottak hat tartalékos katonatisztet – ők azzal fenyegetőztek, hogy megtagadják a Gázai övezetben lévő zsidó telepek kiürítésével kapcsolatos parancsot. A hat elbocsátott katonatiszt a legmagasabb rangú a 34 fős csoport tagjai közül, akik – valamenynyien Ciszjordániában lakó telepesek – a múlt héten egy lapban közzétett levelükben törvénytelennek nevezték Ariel Saron miniszterelnöknek a Gázai övezetben és Ciszjordánia északi részén fekvő telepek egyoldalú felszámolására vonatkozó tervét.

Felmérések szerint a közvélemény viszont nagy arányban támogatja a kivonulási tervet, mivel a megszállva tartott területek a palesztin felkelés négy éve alatt szüntelen támadások célpontjai voltak. Az izraeli belügyminisztérium által vasárnap közzétett adatok szerint a kiürítendő telepek lakossága növekszik, a telepesek szerint támogatóik ezekre a telepekre költöznek a felszámolás megakadályozására. Tavaly a gázai övezeti telepek lakossága 9,1 százalékkal nőtt, ebből öt százalékkal az előző fél év során – közölte a belügyminisztérium. A négy kiürítendő ciszjordániai telep lakosainak száma csaknem 12 százalékkal nőtt 2004 júniusa óta.

A kiürítés a tervek szerint július 3-án kezdődne, de a parlamentnek elfogadásra benyújtott törvény értelmében a telepeket már hetekkel előbb lezárnák.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.