Forrás: MNO

Gúzsba kötött üstökös

György Zsombor

2005. január 10. 0:02

Magyar Nemzet

Jasszer Arafattal közös plakátok százai hirdetik napok óta a palesztin területeken, hogy a novemberben elhunyt nagy előd nyomdokaiba csakis egyetlen ember, Mahmúd Abbász léphet. Pedig jelentkező akadt bőven a tankokkal taposott kis „ország” élére; némelyikük éppen ötszörös életfogytiglani börtönbüntetését tölti, egy másikat az Egyesült Államok tart házi őrizetben.

Jasszer Arafattal közös plakátok százai hirdetik napok óta a palesztin területeken, hogy a novemberben elhunyt nagy előd nyomdokaiba csakis egyetlen ember, Mahmúd Abbász léphet. Pedig jelentkező akadt bőven a tankokkal taposott kis „ország” élére; némelyikük éppen ötszörös életfogytiglani börtönbüntetését tölti, egy másikat az Egyesült Államok tart házi őrizetben, de van, aki teljesen esélytelen ugyan, mégis lemondott az ifjúsági és sportminiszterségről, hogy az élre törhessen.

Az elnökjelöltek népszerűségi listájának második helyén álló Musztafa al-Bargutit épp a minap ragadták magukkal s vetették fogdába Tel-Aviv mindent látó katonái. Bűne nem volt más, mint hogy a megméretés előtt két nappal – a tiltás ellenére – az al-Aksza mecsetben akart részt venni a pénteki nagy imán.

Nem csak az előre borítékolható végeredmény miatt nem könnyű azonban a második palesztin elnökválasztás jelöltjeinek az élete, hiszen rabságuk is jelzi, sorsuk felett kizárólag Izrael mondhatja ki az abszolút ítéletet.

A tárgyalásokra egyedüliként alkalmasnak ítélt Abbászon kívül Tel-Aviv senkivel nem hajlandó szóba állni, s ez a tény jó előre bizonyossá tette, hogy a nagyvilág ki mellé teszi le a voksát. A béke reményében még az izraeli agresszióval szemben egyre érzékenyebb európai vezetők is a 69 éves békepárti politikust biztosították egyöntetű támogatásukról.

Vérrel írt történelme furcsa állomásához érkezett Palesztina a tegnapi elnökválasztással, hiszen bármennyire szeretné is Izrael a sárba tiporni az alig két hónapja halott Arafat örökségét, a volt elnök emléke elűzhetetlen árnyként lebeg a Közel-Kelet felett.

Így van ez az ott élő népek életével szorosan összefonódó személyi kultusz miatt is, hiszen egy karakteres vezető távozása után a lakosság újra meg újra üstökösöket vár, akik kijelölik az igazsághoz vezető ösvényt. Abbász pedig maga is jól tudja, hogy a nép akaratának akkor felelhet meg, ha nem enged a függetlenség álmából. Ennek az útnak az első építőkockáit pedig az a holtában is eleven férfiú tette le, akit a palesztinok mindörökre a szabadság szent eszméjével fognak azonosítani, s akit a szögesdrót másik oldalán még mindig terroristának minősítenek. Ez az ellentét pedig éppolyan feloldhatatlannak látszik, mint amilyen lehetetlen maga a béke is e szent földön.

Abbászban a mindvégig a „másik oldalt” támogató Washington is a béke lehetséges megteremtőjét látja, csakhogy az óceán túlsó partján fészkelő héják aligha érthetik, mi is volt a tét tegnap a távoli Közel-Keleten. „Csak az erőszak megfékezése hozhat stabilitást a palesztin nép számára” – hangzik a nyugatiak bölcsessége, noha a remélt béke receptje sokkal bonyolultabb, mint azt a bársonyszékekből az urak elképzelik.

Izrael – miközben joggal siratja a terror ártatlan áldozatait – tegnap is nyilvánvalóvá tette, hogy bár ígéretet tett, mégsem szünetelteti katonai akcióit. Még az elnökválasztás napján sem, pedig mindössze huszonnégy óráról lett volna szó, egyetlen napról, amikor Izrael is tanújelét adhatta volna, hogy – visszavonva a kődobáló fiatalokat célkeresztbe vevő tankjait – valóban kész a megbékélésre.

Ariel Saron kormányfő ugyan kijelentette, kész felújítani a tárgyalásokat, félő azonban, hogy Abbász személye önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az asztal másik oldalán valódi partnernek tekintsék a palesztinok új elnökét.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005