Barrosoval újrakezdjük
Szőcs László brüsszeli tudósítónk, 2005. január 8. 00:00
Israel SingerHolnaptól Brüsszelben tartja plenáris ülését a Zsidó Világkongresszus (WJC). Ennek pikantériája, hogy éppen egy éve mélypontra került az Európai Unió és a zsidóság kapcsolata. Hogyan tovább? Először erről kérdeztük Israel Singert, a világkongresszus kormányzótanácsának elnökét.
– Azt hiszem, hogy az immár José Manuel Barroso vezette Európai Bizottsággal új korszakot nyithatunk. Azt is reméljük, hogy Brüsszel magáévá teszi azokat a szigorú normákat, amelyeket az Amerikában nemrég meghozott törvény rögzít az antiszemitizmus nyomon követésére. Ez a jogszabály éppen egy nagyszerű magyar, Tom Lantos demokrata képviselő nevéhez fűződik. Mi legalábbis ennek követését javasoljuk Európának. Fontos, hogy aktívan lépjenek fel a növekvő zsidógyűlölettel szemben, s aktívabb szerepet játsszanak a közel-keleti rendezésben is.
A héten először számos imám és rabbi érkezett az egész világról Brüsszelbe, s közös nyilatkozatot fogadtak el a zsidó-, és iszlámgyűlölet ellen. Hogyan lehet e szavakat a gyakorlatba átültetni?
– Kezdetnek mindenképpen jó, ami most történt. Állandó kontaktusra van szükség a felek között, hogy megértsük egymás kultúráját. Vegyük példának a katolikus egyház és a zsidóság kapcsolatát, amely negyven éve eléggé szörnyű volt, mostanra – mire magam találkoztam például az esztergomi prímás-érsekkel – kiválóan alakult. Visszatérve a muzulmánokra: ne feledjük, hogy a legtöbbjük mérsékelt nézeteket vall.
Hogyan tekint azon rabbitársaira, akik Izraelben Saron miniszterelnök szétválasztási (‘kivonulási’) terve ellen mozgósítanak?
– Ugyanúgy tekintünk rájuk, ahogy a muzulmán fanatikusokra.
Ön már New Yorkban született, de osztrák zsidó menekültek gyermekeként. Hogyan értékeli a minapi amerikai döntést az ‘aranyvonatról’, amely a magyar holokauszttúlélők javára született?
– Kicsit megkésve, de végül is őszinte elismerést nyert ez a probléma. Nagyon örülök, hogy részese lehettem a megoldáshoz vezető tárgyalásoknak. Ez nem pénzkérdés, hanem szimbolikus ügy. Most arra van szükség, hogy mind az amerikaiak, mind a magyarok megnyissák az erre a korszakra vonatkozó levéltári dossziékat.
Magyarországi látogatásakor a gyűlöletbeszéd elleni jogszabály megalkotását sürgette a kormánynál. Ezt a törvényt azóta alkotmányellenesnek nyilvánították.
– Minden országnak saját jogi hagyománya van, az önökének is. Lehet azonban úgy törvényeket szövegezni, hogy ne legyenek alkotmányellenesek.
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©