Forrás: Magyar Rádió

Nemzeti egységkormány lehet Izraelben

2005. január 5., szerda 18:03

Izraelben a jelek szerint a végéhez közeledik a gázai kivonulási terv miatt kirobbant kormányválság.

Izraelben az ultraortodox Egyesült Tora Párt bejelentette, hogy a pártot irányító rabbitanács úgy döntött, hogy részt vesznek Ariel Saron új koalíciójában. Ezzel úgy tűnik, hogy végéhez közeledik a hosszan tartó kormányválság, melyben Saron május óta kisebbségben kormányoz.

A vallásos zsidó párt feltételesen egyelőre három hónapra lépett be a kormányba, és nem vállalnak magukra semmilyen kormányzati hivatalt. Az ultraortodoxok a kísérleti időszak alatt megvizsgálják, hogy a kormányfő betartja-e összes ígéretét, és ennek függvényében maradnak majd tovább a koalícióban.

A miniszterelnöki hivatalban egyelőre azt nyilatkozták, hogy még nem kapták meg az Egyesült Tora Párt hivatalos üzenetét, de a tévé délutáni híradójában a párt parlamenti képviselői megerősítették a hírt. A 120 tagú Knesszetben az új koalíciónak 66 mandátuma lesz és három pártból fog állni: a Likudból, a baloldali Munkapártból és a vallásos askenázi, Egyesült Tora Pártból.

Ariel Saron miniszterelnök saját pártjának úgynevezett lázítóira, mintegy 13 képviselőre nem számíthat a gázai elszakadási tervvel kapcsolatos szavazásokon, azonban a terv mégis többséget élvez, mivel az ellenzék több pártja is támogatja.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)

Comments are closed.